Ysaÿe
III. szonáta szólóhegedűre („Ballada”), op. 27
Ysaÿe
Poème élégiaque hegedűre és zongorára, op. 12
Brahms
d-moll szonáta hegedűre és zongorára, op. 108
Nem csak esténként érdemes felkeresnie a Müpát annak, aki izgalmas és élő zenei élményekre vágyik. Délutánonként a legkülönfélébb műfajokkal lehet találkozni az épületben: kedden a Zászlótérben a jazz és a népzene, szerdán és szombaton az Üvegteremben a klasszikus műfajok fiatal képviselői adnak randevút a Müpába betérő, zenére vágyó publikumnak. A Hangulatkoncertek sorozatában a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói mutatkoznak be hétről hétre, hogy tudásuk legjavát adva bizonyítsák tehetségüket és elhivatottságukat a nagyközönségnek.
Farkas Boglárka 2024-ben szerezte meg BA diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, Szabadi Vilmos osztályában, szeptembertől kezdte meg előadóművészi tanulmányait szintén a Zeneakadémia mesterképzésén. 2024-ben több versenyen eredményesen szerepelt: a London Classical Competition első és a Párizsi Nemzetközi Verseny második díjának nyertese. Szintén 2024-ben nyerte el a Fischer Annie Előadóművészeti Ösztöndíjat. Yamagami Souhei 2019-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerzett mesterdiplomát, két évvel később pedig korrepetitori diplomát, azóta is a Zeneakadémia korrepetitora.
FELHANGOLVA!
A koncert a Felhangolva! program keretében, a MOL-Új Európa Alapítvány támogatásával valósulhatott meg.
Rendező: Müpa
Közreműködők:
-
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.