19717_gyenisz_macujev_190303_01.jpg
komolyzene, opera, színház
Gyenyisz Macujev és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar
2019. március 3. vasárnap
18:30 - 21:00
egy szünettel
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Müpa saját produkció
zongora Gyenyisz Macujev

Közreműködik:

Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Vezényel:

Alekszandr Szladkovszkij

Prokofjev

Nyitány héber témákra, op. 34

Prokofjev

II. (g-moll) zongoraverseny, op. 16

Sosztakovics

VI. (h-moll) szimfónia, op. 54

Az „Az évad művésze” 2018/19-ben háromszor is a pódiumra lép a Müpában - egyéniségének minden alkalommal más vonását állítva előtérbe. A rendkívüli technikai felkészültségű és legendás állóképességű muzsikusnak az sem okoz gondot, ha egy estén három nagy, romantikus zongoraversenyt kell megszólaltatnia.

Az 1975-ben született Gyenyisz Macujev maga a diadalmas erő és zabolátlanság. Testalkata is robusztus; mint hírlik, lelkesen sportol, s az általa olyannyira kedvelt labdarúgás és jégkorongozás közben testi épségét sem kíméli: kétszer is eltörte már a kezét. Játéka monumentális és végletes: zenei gesztusaiba hatalmas indulatokat sűrít, ugyanakkor azonban arra is képes, hogy különleges lágysággal szólaltassa meg a zongorát. Legsajátabb területe az orosz repertoár: autentikus előadója Csajkovszkij, Muszorgszkij, Rachmaninov műveinek.
Ezúttal Prokofjevet hallhatunk tőle: az 1913-ban befejezett II. zongoraverseny olyan különleges kompozíció, amelyről elmondhatjuk, hogy megszületett, meghalt, majd főnixmadárként feltámadt. A darab szerzői kézirata ugyanis a forradalom alatt megsemmisült, Prokofjev pedig 1923-ban emlékezetből újraírta a művet. A kompozíció technikai követelményei sem hétköznapiak: még a legünnepeltebb virtuózok között is akadnak, akik nem merik műsorra tűzni, magánszólama olyan gyilkosan nehéz.
A koncert két zenekari száma, Prokofjev héber témákra írt nyitánya és Sosztakovics VI. szimfóniája két olyan kincs, amellyel ritkábban találkozhatunk. A Nemzeti Filharmonikus Zenekart ezen az estén vezénylő Alekszandr Szladkovszkij Macujevhez hasonlóan távoli vidék üzenetét hozza: a Szentpétervári Konzervatórium egykori neveltje a Tatár Nemzeti Szimfonikusok élén áll.

Rendező: Müpa

  • Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Általános elérhetőségek
Mivel kapcsolatban szeretne érdeklődni?
Müpa+ hűségprogram

Csatlakozzon a Müpa ingyenes hűségprogramjához!

Megközelítés

A Müpa autóval megközelíthető a Soroksári út, a Könyves Kálmán körút és a Rákóczi híd felől.

Tömegközlekedéssel az 1, 2, 24 villamosokkal, az 54 és 15 buszokkal és a H7 HÉV-vel.

Nyitvatartás, előadások

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. | +36 1 555 3000 Nyitvatartás | Térkép

Parkolás

A Müpa mélygarázsában, és nyitvatartás szerint a kültéri parkolóban adott napi előadásra szóló jeggyel a parkolás ingyenes. A belépőjegyet a garázsba behajtáskor vagy később, a parkolójegy érvényesítésekor kell az automatáknál bemutatni.

Parkolással kapcsolatos kérdések | info@mupa.hu

Teremhasználat

Nyilvános, kulturális rendezvények • Koordinációs Csoport tereminfo@mupa.hu

Zártkörű, üzleti rendezvények uzletirendezveny@mupa.hu

Programok iskoláknak

Iskolásprogramokkal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Partneriskola-program

Partneriskola-programmal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Müpa hírlevél
Regisztráljon és iratkozzon fel a Müpa hírlevelére, hogy elsőként értesüljön programjainkról! Regisztrálok