A török Fazil Say megkérdőjelezhetetlen kvalitású klasszikus zongoraművész, zeneszerző és jazz-zenész, aki sokoldalúságával a világ minden táján lázba hozza a közönséget. A legmagasabb minőségre törekvő művészként vallja, hogy műfaji kötöttségektől függetlenül csak jó és rossz zene létezik.
1970-ben született Ankarában, irodalmár családban; szülei klasszikus zene iránti vonzalma meghatározó volt számára. Ennek hatására kezdett zongorázni az Ankarai Állami Konzervatóriumban, ahol zeneszerzést is tanult. Tizenhét évesen ösztöndíjjal került a düsseldorfi Robert Schumann Intézetbe, ahol David Levine irányításával tanult, majd a Berlini Konzervatóriumban folytatta tanulmányait. 1994-ben első helyezést ért el a Young Concert Artists International Auditions meghallgatáson, s ez elindított...a nemzetközi karrierjét. Huszonhat éves volt, amikor saját szerzeményét, Selyemút című concertóját bemutatták Bostonban. 2001-ben Ankarában előadták Nazim című oratóriumát, melyet Nâzım Hikmet török költő emlékére a török állam rendelt tőle. 2004-ben európai és amerikai turnén vett részt Maxim Vengerovval. 2005-ben filmzenét írt Hans-Ulrich Schlumpf svájci rendező Ultima Thule című filmjéhez. 2008 óta az Európai Unió felkérésére a kultúrák közötti párbeszéd nagykövete. Rendszeresen meghívást kap a New York-i, Izraeli, Baltimore-i, Szentpétervári és a BBC Filharmonikusoktól, a Bécsi Szimfonikusoktól és a Francia Nemzeti Zenekartól. Fellépett a Carnegie Hallban és számos rangos fesztiválon.
Rendező: Jakobi Koncert Kft.
Jegyinformáció
Személyes vásárlásnál erre az előadásra jegyét Edenred Ajándékutalvánnyal, és Edenred Ajándékkártyával (Juttatási és Családi kártyák) is megvásárolhatja.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.