22313_erdody_kamarazenekar_191113_01.jpg
komolyzene, opera, színház
Erdődy Kamarazenekar
2019. november 13. szerda
18:30 - 20:45
egy szünettel
Fesztivál Színház
Müpa saját produkció

Laks

Sinfonietta

Rózsa

Concerto vonószenekarra, op. 17

szünet

Gyöngyösi Levente

III. divertimento - ősbemutató

Orbán György

Sopra canti diversi

Kilar

Orawa

„Lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol s issza borát.” Régi a rokonszenv a két nép között, s hasonlóan mély gyökerű az egymás értékei iránt megnyilvánuló kölcsönös figyelem és megbecsülés. Ezen a hangversenyen 20-21. századi lengyel és magyar kamarazenekari művek „karolnak egymásba”, több korosztály képviseletében.

Az 1967-ben született hegedűművész, Szefcsik Zsolt éppen negyedszázada, 1994 óta tagja a Budapesti Fesztiválzenekarnak, s ugyanebben az évben alapította meg saját együttesét, az Erdődy Kamarazenekart is, melynek profilja kettős: 18-19. századi magyar művek felkutatása és újrafelfedezése, illetve kortárs kompozíciók megrendelése és bemutatása. Az utóbbi területen az együttes különösen aktív: eddig több mint száz mű ősbemutatóját abszolválta. Az Erdődy Kamarazenekar lengyel zene iránti érdeklődése sem új keletű: lengyel zeneművek magyarországi népszerűsítéséért 2006-ban állami kitüntetésben részesültek.
A koncert műsorát keretező két lengyel kompozíció megszólaltatása fontos gesztus, mivel szerzőikre eddig Magyarországon csekélyebb figyelem irányult, mint más kortársaik tevékenységére. A holokauszt-túlélő Simon Laks 1901-ben született orosz állampolgárként, Varsóban tanult, de már a két világháború között is Franciaországban élt. Ott is hunyt el francia állampolgárként, 1983-ban. Vele ellentétben a nála három évtizeddel fiatalabb, sok sikeres filmzenét komponáló Vojciech Kilar (1932-2013) az otthon maradottakat képviseli. A műsor három magyar zeneszerzője, Rózsa Mikós, Orbán György és Gyöngyösi Levente három különböző generáció reprezentánsa.

Rendező: Müpa

koncertmester Szefcsik Zsolt
  • Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Általános elérhetőségek
Mivel kapcsolatban szeretne érdeklődni?
Müpa+ hűségprogram

Csatlakozzon a Müpa ingyenes hűségprogramjához!

Megközelítés

A Müpa autóval megközelíthető a Soroksári út, a Könyves Kálmán körút és a Rákóczi híd felől.

Tömegközlekedéssel az 1, 2, 24 villamosokkal, az 54 és 15 buszokkal és a H7 HÉV-vel.

Nyitvatartás, előadások

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. | +36 1 555 3000 Nyitvatartás | Térkép

Parkolás

A Müpa mélygarázsában, és nyitvatartás szerint a kültéri parkolóban adott napi előadásra szóló jeggyel a parkolás ingyenes. A belépőjegyet a garázsba behajtáskor vagy később, a parkolójegy érvényesítésekor kell az automatáknál bemutatni.

Parkolással kapcsolatos kérdések | info@mupa.hu

Teremhasználat

Nyilvános, kulturális rendezvények • Koordinációs Csoport tereminfo@mupa.hu

Zártkörű, üzleti rendezvények uzletirendezveny@mupa.hu

Programok iskoláknak

Iskolásprogramokkal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Partneriskola-program

Partneriskola-programmal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Müpa hírlevél
Regisztráljon és iratkozzon fel a Müpa hírlevelére, hogy elsőként értesüljön programjainkról! Regisztrálok