Haydnt, a bécsi klasszika mesterét jogosan emlegetik a szimfónia atyjaként, hiszen több mint száz művet alkotott e műfajban, s az ő hatására alakult át az eredetileg háromtételes szimfónia négytételessé a menüett beiktatásával a zárótétel előtt. A 99. szimfónia az úgynevezett londoni szimfóniák közé tartozik, melyekből a szerző összesen tizenkettőt komponált 1791 és 1795 közötti londoni útjai alkalmával. 1793-ban írta a 99., Esz-dúr szimfóniát, melyet a következő évben Londonban mutattak be. A darab megírásakor Haydn már rangidős mesternek számított, mégis hozott néhány újítást művében. Többek között életében először használt szimfóniában klarinétot, ami valószínűleg a nála jóval fiatalabb, s ekkorra már elhunyt Mozart hatásának köszönhető. Hangnemváltásokban gazdag első tétellel indul a darab, szonáta formájú Adagio tétel követi, majd a menüett után élénk fináléval zárul a szimfónia.
Mahler Dal a Földről című művét életének egyik legkritikusabb időszakában komponálta: nem sokkal ezelőtt vesztette el egyik kislányát, egészségi állapota is megromlott, ekkor derült ki szívbetegsége, illetve házassága is válságba jutott. Hogy borongós hangulatán javítson, egyik ismerőse egy verseskötetet ajándékozott neki, melyben Hans Bethge német filozófus és germanista 8. századi kínai versek alapján készült átköltései találhatók. A versekből sugárzó bölcsesség és a melankolikus hangulat annyira megérintette Mahlert, hogy úgy döntött, kiválaszt hat szöveget, amelyre zenét komponál. Így született meg 1908-ban ez a dalciklus, melyben találunk bordalt, dalt az őszi magányról, a fiatalságról, a szépségről, a tavaszról, vagyis mindarról, ami örömöt ad, de ugyanakkor szenvedést is okoz a mulandóság miatt. A ciklust A búcsú zárja, mely transzcendens magasságokba emeli a hallgatót.

Rendező: Budafoki Dohnányi Zenekar, Müpa