Digitális műsorfüzet
-
Messiaen
Vocalise-ÉtudeMessiaen
Trois MélodiesSchönthal
Wildunger Liederzyklus – 3. Arme ErdeBushra El-Turk
A Revolution on the Tip of My Mouth (az ECHO felkérésére született mű) – magyarországi bemutatóR. Strauss
Acht Gedichte aus „Letzte Blätter” von Hermann von Gilm, op. 10Közreműködik:
Camila Mandillo – szoprán
Filipe Gaio Pereira – zongora
Házigazda és a koncert utáni közönségtalálkozó moderátora: Tóth Endre
A Rising Stars-programba jelölte: Calouste Gulbenkian Foundation, Casa de Música, BOZAR.
-
Az Európai Hangversenytermek Szervezete (ECHO) 1995-ben elindított Rising Stars (Feltörekvő csillagok) sorozata keretein belül a szervezetet alkotó koncerttermek évente újabb és újabb tehetséges ifjú muzsikusokat, együtteseket delegálnak európai turnéra. Az ECHO-tagok – tizennégy ország huszonhárom hangversenyközpontja – között olyan nagynevű intézmények találhatók, mint az amszterdami Concertgebouw, a párizsi Cité de la musique – Philharmonie, a londoni Barbican Centre vagy a hamburgi Elbphilharmonie. A Rising Stars sorozat eddig olyan művészek számára kínált ugródeszkát, mint a zongorista Khatia Buniatishvili és Igor Levit, a gordonkás Harriet Krijgh és Kian Soltani, a furulyás Lucie Horsch, az Armida Quartett vagy a SIGNUM Szaxofonkvartett. A Müpa 2010 óta az ECHO tagja, így az elmúlt években magyar delegáltjai is voltak a sorozatnak a hegedűművész Banda Ádám és Pusker Júlia, a zongoraművész Balázs János, a trombitaművész Pálfalvi Tamás és a cimbalomművész Horváth Áron személyében.
A Rising Stars eseményeinek különlegességét fokozza, hogy a legtöbb fiatal művész, illetve együttes eljátszik egy számára komponált kortárs művet, amelyet az ECHO rendelt meg attól a zeneszerzőtől, akit a rising star, valamint az őt delegáló intézmény javasolt a szervezetnek – a Müpa tehát magyarországi bemutatók helyszíne is lesz a három nap során.

2026-ban a Fesztivál Színház ismét három napon át ad otthont a Rising Stars-koncerteknek, melyek során hat izgalmas produkció várja a közönséget. A tízéves Javus Quartett Bacewicz lendületes III. vonósnégyese és Haydn kései G-dúr remekműve közé Oscar Jockel das schweigen der farben című darabját helyezi, amely a csendet nem hiányként, hanem a hallást megnyitó, színes jelenlétként érzékelteti. A svéd hegedűművész, Ava Bahari szólóestje Bach d-moll partitájától Ysaÿe és Bacewicz művein át követi a hegedűjáték változását. Anders Hillborg Ava című kompozíciója nyugodt kettősfogásos sorokat állít szembe sebes tremolókkal, mintegy zenei portrét rajzolva előadójáról. Elionor Martínez és Josep Maria Martí Duran a barokk Európán vezet végig énekhang és pengetett húrok bensőséges párbeszédével. Monteverdi, Caccini, Purcell és Händel mellé Anna Campmany katalán nyelvű dalciklusa, a Paisatges mallorquins társul; első tétele a szoprán nemrég született kislányának ajánlott bölcsődal. Petar Pejčić Prayer to Ecstasy című csellóestje az ortodox imádság útját követi a szemlélődéstől az elragadtatásig. Bach, dall’Abaco és Bloch befelé figyelő zenéire Sokolović, Sollima és Ligeti dinamikus darabjai felelnek; a középpontban Đuro Živković The Icon című, bizánci misztikából merítő új műve áll. Camila Mandillo és Filipe Gaio Pereira koncertje törékenységről, emlékezésről és megújulásról beszél Messiaen, Ruth Schönthal és Richard Strauss dalaival. Bushra El-Turk Revolution on the Tip of My Mouth című arab nyelvű kompozíciója Asma Azaizeh palesztin költő versén keresztül a nyelv, az örökség és az identitás megőrzését kutatja katasztrófa idején. Az Amelio Trio tagjai tizenhárom éves koruk óta muzsikálnak együtt. Haydn szellemes F-dúr és Brahms sűrű, drámai c-moll triója között Helena Winkelman nekik ajánlott ...ISOLE... című műve a mozgás és a nyugalom, az aktivitás és a megpihenés „szigetei” között teremt új, hangszínekben gazdag átjárót.
-
Camila Mandillo zenészcsaládban nőtt fel, de sohasem érezte úgy, hogy egy szűk ösvényt jelöltek volna ki számára: éppen a szabad útkeresés lehetősége vezette el az énekléshez. Sokáig klasszikus gitárt tanult, ezért pontosan ismeri a hangszeres létet is, az emberi hangot mégis egészen más természetűnek tartja. „Mi magunk vagyunk a hangszerünk – fogalmaz –, ezért a hang az identitásunk része, akár az ujjlenyomat. Énekelni annyi, mint megmutatni valamit a testünkből, a személyiségünkből és a belső világunkból.”
Ismerje meg közelebbről a fiatal művészt:
A portugál szoprán a berlini Hanns Eisler Főiskolán szerzett alap- és mesterdiplomát, majd a belgiumi Queen Elisabeth Music Chapel rezidens művésze lett. Kíváncsi és kommunikatív muzsikusnak tartja magát, aki repertoárok, kultúrák és eltérő zenélési módok között szeretne hidakat építeni, és nem kíván egyetlen stílus vagy kategória foglyává válni. Különösen közel áll hozzá a kortárs zene, amelyet gyermekkora óta ugyanolyan természetesnek hall, mint a klasszikus alkotásokat. Hangsúlyozza, hogy minden ma már kanonizált szerző kortárs volt valamikor, és az új művek gyakran ellenállásba ütköztek. Felszabadítónak érzi, hogy egy kompozíció első tolmácsolójaként maga is részese lehet a hangzó alak megszületésének – és talán annak a történetnek is, amely során eldől, mi marad meg korunk zenéjéből.
Két éve dolgozik Filipe Gaio Pereira zongoraművésszel. Először Fernando Lopes-Graça zenéjét hallotta tőle, és azonnal megszólította érzékenysége; első közös koncertjükön már egy új Nicholas McNair-dalciklust mutattak be. Camila számára kapcsolatuk párbeszéd: nem „énekesnő zongorakísérővel”, hanem két egyenrangú muzsikus áll a színpadon, akik együtt hordozzák a zenét, és beszélgetésükbe a közönséget is bevonják.

© José Frade
-
Camila Mandillo műsora a törékenység, a vágyakozás és a megújulás útját járja be. Az énekesnő olyan befelé figyelő koncertet képzelt el, amely kérdéseknek, emlékezésnek, sebezhetőségnek és rácsodálkozásnak ad teret – mert úgy érzi, világunkban ma éppen ilyen csendre van szükségünk.
Olivier Messiaen korai vokális művei összekapcsolják azt, amit Camila különösen fontosnak talál bennük: az intimitást és a spirituális kérdezést. A műsort az 1935-ös, szöveg nélküli Vocalise-Étude nyitja, amely az emberi hang színét és kifejezőerejét állítja előtérbe. Ezt követi az 1930-ban komponált Trois Mélodies. A Messiaen saját versére írt Pourquoi? a lét értelmének időtlen kérdését teszi fel, feloldatlanságával megadva a ciklus alaphangját. A középső Le sourire Cécile Sauvage-nak, a zeneszerző édesanyjának rövid költeményéből bont ki finom miniatűrt egy elsuttogott szóban rejlő csókról. A záró, Messiaen saját szövegére komponált La fiancée perdue az édesanya emlékét idézi: a személyes gyász szavai végül Jézushoz intézett imává lényegülnek át.
Ruth Schönthal Arme Erde című dala a személyes magányt kozmikus léptékűvé tágítja: a Föld, csillagok és emberek haladnak egyedül a végtelen felé. Ahogy Camila fogalmaz: „a személyes egyetemessé válik, az emberi magányt a világmindenség tágassága és sebezhetősége tükrözi vissza”. A dal otthontalanságában Schönthal életútja is visszhangzik: zsidó családjával a náci Németországból Svédországba menekült, később Hindemith ösztönzésére a Yale-en tanult, és végül az Egyesült Államokban telepedett le.
Richard Strauss Hermann von Gilm verseire 1885-ben írt, op. 10-es sorozata más nézőpontból beszél a mulandóságról. A dalok a szenvedélyes odaadástól (Zueignung) és a játékos elhárítástól (Nichts) az éjszaka mindent elragadó sötétjén (Die Nacht), a későn nyíló dália képén (Die Georgine), a türelem próbáján (Geduld) és a virágokra bízott titok ironikus történetén (Die Verschwiegenen) át vezetnek az utolsó őszi virágig (Die Zeitlose) és a halottak napi emlékezésig (Allerseelen). Az énekesnő szerint minden mozdulat, virág és szenvedély éppen mulandósága miatt értékes; a mulandóság ezért nemcsak szomorúság, hanem gyengédség és ragyogás forrása is.
Tavaly novemberben Camila Mandillo az Eötvös Péter Alapítvány budapesti workshopján is részt vett, fiatal zeneszerzőket segítve a komponálás folyamatában:
-
A Londonban született, libanoni gyökerű Bushra El-Turk több mint hatvan művet írt hangversenytermi előadásra, színpadra, televízióra és performanszokhoz. Kompozícióiban gyakran ütközteti közel-keleti örökségét a globális jelen tapasztalataival, és társadalmi-kulturális kérdéseket helyez szokatlan, olykor ironikus zenei közegbe.
Woman at Point Zero:
Az ECHO megrendelésére készült Revolution on the Tip of My Mouth (Forradalom a nyelvem hegyén) Asmaa Azaizeh palesztin költő verséből indul ki. A Londonban élő szerző költőként, előadóként és szerkesztőként is dolgozik; korábban a ramallahi Mahmoud Darwish Múzeum első igazgatója volt. El-Turk háromrészes műve a nyelv, az örökség és az identitás széthullását kutatja egy személyes és közösségi katasztrófa után. Álomszerű képeiben fogak hullanak ki, töredékes szavak és néma sikolyok vesznek a semmibe, a középső rész pedig a költő édesapját siratja.
Camilát magával ragadta Azaizeh arab versmondásának zeneisége, és bár először csak egyetlen arab mondatot szeretett volna elénekelni, ebből végül egy teljes egészében arab nyelvű kompozíció született. Szólamát az addig számára ismeretlen nyelv hangkészletének és fonetikájának alapjaitól kellett felépítenie. „Művészként felelősségemnek érzem, hogy figyeljek a körülöttünk lévő világra, és amikor csak lehet, a hangommal irányítsam rá a figyelmet arra, amit átélünk” – vallja. A darab minden konkrét politikai állításon túl „valami alapvetőbbről: az emberségünk megőrzésének lehetőségéről” szól.
Írta: Tóth Endre
-
Messiaen
Vocalise-ÉtudeMessiaen
Trois MélodiesSchönthal
Wildunger Liederzyklus – 3. Arme ErdeBushra El-Turk
A Revolution on the Tip of My Mouth (az ECHO felkérésére született mű) – magyarországi bemutatóR. Strauss
Acht Gedichte aus „Letzte Blätter” von Hermann von Gilm, op. 10Közreműködik:
Camila Mandillo – szoprán
Filipe Gaio Pereira – zongora
Házigazda és a koncert utáni közönségtalálkozó moderátora: Tóth Endre
A Rising Stars-programba jelölte: Calouste Gulbenkian Foundation, Casa de Música, BOZAR.
-
Az Európai Hangversenytermek Szervezete (ECHO) 1995-ben elindított Rising Stars (Feltörekvő csillagok) sorozata keretein belül a szervezetet alkotó koncerttermek évente újabb és újabb tehetséges ifjú muzsikusokat, együtteseket delegálnak európai turnéra. Az ECHO-tagok – tizennégy ország huszonhárom hangversenyközpontja – között olyan nagynevű intézmények találhatók, mint az amszterdami Concertgebouw, a párizsi Cité de la musique – Philharmonie, a londoni Barbican Centre vagy a hamburgi Elbphilharmonie. A Rising Stars sorozat eddig olyan művészek számára kínált ugródeszkát, mint a zongorista Khatia Buniatishvili és Igor Levit, a gordonkás Harriet Krijgh és Kian Soltani, a furulyás Lucie Horsch, az Armida Quartett vagy a SIGNUM Szaxofonkvartett. A Müpa 2010 óta az ECHO tagja, így az elmúlt években magyar delegáltjai is voltak a sorozatnak a hegedűművész Banda Ádám és Pusker Júlia, a zongoraművész Balázs János, a trombitaművész Pálfalvi Tamás és a cimbalomművész Horváth Áron személyében.
A Rising Stars eseményeinek különlegességét fokozza, hogy a legtöbb fiatal művész, illetve együttes eljátszik egy számára komponált kortárs művet, amelyet az ECHO rendelt meg attól a zeneszerzőtől, akit a rising star, valamint az őt delegáló intézmény javasolt a szervezetnek – a Müpa tehát magyarországi bemutatók helyszíne is lesz a három nap során.

2026-ban a Fesztivál Színház ismét három napon át ad otthont a Rising Stars-koncerteknek, melyek során hat izgalmas produkció várja a közönséget. A tízéves Javus Quartett Bacewicz lendületes III. vonósnégyese és Haydn kései G-dúr remekműve közé Oscar Jockel das schweigen der farben című darabját helyezi, amely a csendet nem hiányként, hanem a hallást megnyitó, színes jelenlétként érzékelteti. A svéd hegedűművész, Ava Bahari szólóestje Bach d-moll partitájától Ysaÿe és Bacewicz művein át követi a hegedűjáték változását. Anders Hillborg Ava című kompozíciója nyugodt kettősfogásos sorokat állít szembe sebes tremolókkal, mintegy zenei portrét rajzolva előadójáról. Elionor Martínez és Josep Maria Martí Duran a barokk Európán vezet végig énekhang és pengetett húrok bensőséges párbeszédével. Monteverdi, Caccini, Purcell és Händel mellé Anna Campmany katalán nyelvű dalciklusa, a Paisatges mallorquins társul; első tétele a szoprán nemrég született kislányának ajánlott bölcsődal. Petar Pejčić Prayer to Ecstasy című csellóestje az ortodox imádság útját követi a szemlélődéstől az elragadtatásig. Bach, dall’Abaco és Bloch befelé figyelő zenéire Sokolović, Sollima és Ligeti dinamikus darabjai felelnek; a középpontban Đuro Živković The Icon című, bizánci misztikából merítő új műve áll. Camila Mandillo és Filipe Gaio Pereira koncertje törékenységről, emlékezésről és megújulásról beszél Messiaen, Ruth Schönthal és Richard Strauss dalaival. Bushra El-Turk Revolution on the Tip of My Mouth című arab nyelvű kompozíciója Asma Azaizeh palesztin költő versén keresztül a nyelv, az örökség és az identitás megőrzését kutatja katasztrófa idején. Az Amelio Trio tagjai tizenhárom éves koruk óta muzsikálnak együtt. Haydn szellemes F-dúr és Brahms sűrű, drámai c-moll triója között Helena Winkelman nekik ajánlott ...ISOLE... című műve a mozgás és a nyugalom, az aktivitás és a megpihenés „szigetei” között teremt új, hangszínekben gazdag átjárót.
-
Camila Mandillo zenészcsaládban nőtt fel, de sohasem érezte úgy, hogy egy szűk ösvényt jelöltek volna ki számára: éppen a szabad útkeresés lehetősége vezette el az énekléshez. Sokáig klasszikus gitárt tanult, ezért pontosan ismeri a hangszeres létet is, az emberi hangot mégis egészen más természetűnek tartja. „Mi magunk vagyunk a hangszerünk – fogalmaz –, ezért a hang az identitásunk része, akár az ujjlenyomat. Énekelni annyi, mint megmutatni valamit a testünkből, a személyiségünkből és a belső világunkból.”
Ismerje meg közelebbről a fiatal művészt:
A portugál szoprán a berlini Hanns Eisler Főiskolán szerzett alap- és mesterdiplomát, majd a belgiumi Queen Elisabeth Music Chapel rezidens művésze lett. Kíváncsi és kommunikatív muzsikusnak tartja magát, aki repertoárok, kultúrák és eltérő zenélési módok között szeretne hidakat építeni, és nem kíván egyetlen stílus vagy kategória foglyává válni. Különösen közel áll hozzá a kortárs zene, amelyet gyermekkora óta ugyanolyan természetesnek hall, mint a klasszikus alkotásokat. Hangsúlyozza, hogy minden ma már kanonizált szerző kortárs volt valamikor, és az új művek gyakran ellenállásba ütköztek. Felszabadítónak érzi, hogy egy kompozíció első tolmácsolójaként maga is részese lehet a hangzó alak megszületésének – és talán annak a történetnek is, amely során eldől, mi marad meg korunk zenéjéből.
Két éve dolgozik Filipe Gaio Pereira zongoraművésszel. Először Fernando Lopes-Graça zenéjét hallotta tőle, és azonnal megszólította érzékenysége; első közös koncertjükön már egy új Nicholas McNair-dalciklust mutattak be. Camila számára kapcsolatuk párbeszéd: nem „énekesnő zongorakísérővel”, hanem két egyenrangú muzsikus áll a színpadon, akik együtt hordozzák a zenét, és beszélgetésükbe a közönséget is bevonják.

© José Frade
-
Camila Mandillo műsora a törékenység, a vágyakozás és a megújulás útját járja be. Az énekesnő olyan befelé figyelő koncertet képzelt el, amely kérdéseknek, emlékezésnek, sebezhetőségnek és rácsodálkozásnak ad teret – mert úgy érzi, világunkban ma éppen ilyen csendre van szükségünk.
Olivier Messiaen korai vokális művei összekapcsolják azt, amit Camila különösen fontosnak talál bennük: az intimitást és a spirituális kérdezést. A műsort az 1935-ös, szöveg nélküli Vocalise-Étude nyitja, amely az emberi hang színét és kifejezőerejét állítja előtérbe. Ezt követi az 1930-ban komponált Trois Mélodies. A Messiaen saját versére írt Pourquoi? a lét értelmének időtlen kérdését teszi fel, feloldatlanságával megadva a ciklus alaphangját. A középső Le sourire Cécile Sauvage-nak, a zeneszerző édesanyjának rövid költeményéből bont ki finom miniatűrt egy elsuttogott szóban rejlő csókról. A záró, Messiaen saját szövegére komponált La fiancée perdue az édesanya emlékét idézi: a személyes gyász szavai végül Jézushoz intézett imává lényegülnek át.
Ruth Schönthal Arme Erde című dala a személyes magányt kozmikus léptékűvé tágítja: a Föld, csillagok és emberek haladnak egyedül a végtelen felé. Ahogy Camila fogalmaz: „a személyes egyetemessé válik, az emberi magányt a világmindenség tágassága és sebezhetősége tükrözi vissza”. A dal otthontalanságában Schönthal életútja is visszhangzik: zsidó családjával a náci Németországból Svédországba menekült, később Hindemith ösztönzésére a Yale-en tanult, és végül az Egyesült Államokban telepedett le.
Richard Strauss Hermann von Gilm verseire 1885-ben írt, op. 10-es sorozata más nézőpontból beszél a mulandóságról. A dalok a szenvedélyes odaadástól (Zueignung) és a játékos elhárítástól (Nichts) az éjszaka mindent elragadó sötétjén (Die Nacht), a későn nyíló dália képén (Die Georgine), a türelem próbáján (Geduld) és a virágokra bízott titok ironikus történetén (Die Verschwiegenen) át vezetnek az utolsó őszi virágig (Die Zeitlose) és a halottak napi emlékezésig (Allerseelen). Az énekesnő szerint minden mozdulat, virág és szenvedély éppen mulandósága miatt értékes; a mulandóság ezért nemcsak szomorúság, hanem gyengédség és ragyogás forrása is.
Tavaly novemberben Camila Mandillo az Eötvös Péter Alapítvány budapesti workshopján is részt vett, fiatal zeneszerzőket segítve a komponálás folyamatában:
-
A Londonban született, libanoni gyökerű Bushra El-Turk több mint hatvan művet írt hangversenytermi előadásra, színpadra, televízióra és performanszokhoz. Kompozícióiban gyakran ütközteti közel-keleti örökségét a globális jelen tapasztalataival, és társadalmi-kulturális kérdéseket helyez szokatlan, olykor ironikus zenei közegbe.
Woman at Point Zero:
Az ECHO megrendelésére készült Revolution on the Tip of My Mouth (Forradalom a nyelvem hegyén) Asmaa Azaizeh palesztin költő verséből indul ki. A Londonban élő szerző költőként, előadóként és szerkesztőként is dolgozik; korábban a ramallahi Mahmoud Darwish Múzeum első igazgatója volt. El-Turk háromrészes műve a nyelv, az örökség és az identitás széthullását kutatja egy személyes és közösségi katasztrófa után. Álomszerű képeiben fogak hullanak ki, töredékes szavak és néma sikolyok vesznek a semmibe, a középső rész pedig a költő édesapját siratja.
Camilát magával ragadta Azaizeh arab versmondásának zeneisége, és bár először csak egyetlen arab mondatot szeretett volna elénekelni, ebből végül egy teljes egészében arab nyelvű kompozíció született. Szólamát az addig számára ismeretlen nyelv hangkészletének és fonetikájának alapjaitól kellett felépítenie. „Művészként felelősségemnek érzem, hogy figyeljek a körülöttünk lévő világra, és amikor csak lehet, a hangommal irányítsam rá a figyelmet arra, amit átélünk” – vallja. A darab minden konkrét politikai állításon túl „valami alapvetőbbről: az emberségünk megőrzésének lehetőségéről” szól.
Írta: Tóth Endre