egy szünettel
Erkel
Ünnepi nyitány
Vajda Gergely
Bolondmese - scherzo zenekarra (ősbemutató)
Dohnányi
Szimfonikus percek, op. 36
Dvořák
IX. (e-moll) szimfónia („Az Újvilágból”), op. 95
Erkel Ferenc vezényletével 1853. november 20-án rendezték meg Pesten az első „philharmoniai hangversenyt”, mely a későbbi Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara 170 éves történetének első állomása volt. A krónikások szerint ettől a naptól kezdve beszélhetünk hazánkban szimfonikus zenekari életről, hiszen Erkel mindjárt az első koncert alkalmával öt hangversenyből álló bérletet hirdetett, aminek köszönhetően a közönség rendszeresen találkozhatott az európai klasszikus zene varázsával.
A jubileumi hangverseny elején a zenekar alapítója előtt tiszteleg az együttes. Az Ünnepi nyitány után pedig a hagyományokhoz híven a jelenkor művészete is szót kap a nagy elődök után Vajda Gergely új művének bemutatásával. A koncert második részében a cseh romantika nagy közönségkedvence csendül fel: 1899-ben a Filharmóniai Társaság zenekara mutatta be a hazai közönségnek Dvořák kilencedik, „Az Újvilágból" ragadványnévvel ellátott szimfóniáját, óriási sikerrel. Ezt a grandiózus művet Marco Comin olasz dirigens vezényletével hallhatjuk, Madaras Gergely pedig egy ideje már a nemzetközi közönség előtt sem szorul bemutatásra. A koncert során Becze Szilvia műsorvezető segítségével ismerhetjük meg a Filharmóniai Társaság elmúlt 170 évének legemlékezetesebb pillanatait. Ünnepeljük együtt november 23-án a hazai szimfonikus zenekari élet születését, legyen Ön is részese egy művelődéstörténeti jelentőségű hangversenynek!
Rendező: Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara
Vezényel:
Közreműködők:
-
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.