Az Észak-Német Rádió Szimfonikus Zenekarának műsorán a Nemzeti Filharmonikusokkal már többször fellépő klarinétművész-zeneszerző, Jörg Widmann Con brio című művét is hallhatja a közönség. Ezt a tizenkét perces, szórakoztató, izgalmas és életerős nyitányt a Bajor Rádió Zenekara rendelte, majd mutatta be 2008-ban, Mariss Jansons vezényletével. A szerzőnek Beethoven VII. és VIII. szimfóniájához illeszkedő művet kellett írnia, a cím is e két opus tempóutasításaira utal. A harminchét éves művés...zt ma már az egyik legjobb klarinétosként tartják számon - csak nagyon kevesen vannak, akik Mozart örökbecsű alkotását, a klarinétirodalom csúcsát olyan sziporkázóan képesek megszólaltatni, mint Jörg Widmann. Az est másik sztárvendége Christiane Oelze, aki 2006 decemberében mutatozott be a Művészetek Palotájában a linzi Bruckner Zenekarral, legutóbb pedig a szintén osztrák Tonkünstler Zenekar szólistájaként ünnepelhette közönségünk.. Oelze a világ nagy operaszínpadain és patinás koncerttermeiben egyaránt gyakori vendég. Fellépett már többek közt Claudio Abbado, Simon Rattle, John Eliot Gardiner vezényletével, Mahler II. szimfóniáját a New York-i Filharmonikusokkal, IV. szimfóniáját pedig a Daniel Gatti vezette Müncheni Filharmonikusokkal adta elő. Mahler 1901-ben befejezett műve a legrövidebb és talán a legkevésbé súlyos a kilenc szimfónia közül; főtémája egy 1892-ben komponált dal A fiú csodakürtje című gyűjteményből: a mennyország gyermeki víziója, amely az utolsó tételben szöveggel is felcsendül. Az NDR Szimfonikus Zenekart ma este Michael Gielen vezényli.
Rendező: Művészetek Palotája
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.