Digitális műsorfüzet
-
Haydn
F-dúr zongoratrió, Hob. XV:6
I. Vivace
II. Tempo di menuettoHelena Winkelman
…ISOLE… (az ECHO felkérésére született mű) – magyarországi bemutatóBrahms
c-moll zongoratrió, op. 101
I. Allegro energico
II. Presto non assai
III. Andante grazioso
IV. Allegro moltoKözreműködik:
Amelio Trio
A trió tagjai:
Johanna Schubert – hegedű
Merle Geissler – cselló
Philipp Kirchner – zongoraHázigazda és a koncert utáni közönségtalálkozó moderátora: Tóth Endre
A Rising Stars-programba jelölte: Kölni Filharmónia, Elbphilharmonie Hamburg, Barbican Centre London, Philharmonie Luxembourg.
-
Az Európai Hangversenytermek Szervezete (ECHO) 1995-ben elindított Rising Stars (Feltörekvő csillagok) sorozata keretein belül a szervezetet alkotó koncerttermek évente újabb és újabb tehetséges ifjú muzsikusokat, együtteseket delegálnak európai turnéra. Az ECHO-tagok – tizennégy ország huszonhárom hangversenyközpontja – között olyan nagynevű intézmények találhatók, mint az amszterdami Concertgebouw, a párizsi Cité de la musique – Philharmonie, a londoni Barbican Centre vagy a hamburgi Elbphilharmonie. A Rising Stars sorozat eddig olyan művészek számára kínált ugródeszkát, mint a zongorista Khatia Buniatishvili és Igor Levit, a gordonkás Harriet Krijgh és Kian Soltani, a furulyás Lucie Horsch, az Armida Quartett vagy a SIGNUM Szaxofonkvartett. A Müpa 2010 óta az ECHO tagja, így az elmúlt években magyar delegáltjai is voltak a sorozatnak a hegedűművész Banda Ádám és Pusker Júlia, a zongoraművész Balázs János, a trombitaművész Pálfalvi Tamás és a cimbalomművész Horváth Áron személyében.
A Rising Stars eseményeinek különlegességét fokozza, hogy a legtöbb fiatal művész, illetve együttes eljátszik egy számára komponált kortárs művet, amelyet az ECHO rendelt meg attól a zeneszerzőtől, akit a rising star, valamint az őt delegáló intézmény javasolt a szervezetnek – a Müpa tehát magyarországi bemutatók helyszíne is lesz a három nap során.

2026-ban a Fesztivál Színház ismét három napon át ad otthont a Rising Stars-koncerteknek, melyek során hat izgalmas produkció várja a közönséget. A tízéves Javus Quartett Bacewicz lendületes III. vonósnégyese és Haydn kései G-dúr remekműve közé Oscar Jockel das schweigen der farben című darabját helyezi, amely a csendet nem hiányként, hanem a hallást megnyitó, színes jelenlétként érzékelteti. A svéd hegedűművész, Ava Bahari szólóestje Bach d-moll partitájától Ysaÿe és Bacewicz művein át követi a hegedűjáték változását. Anders Hillborg Ava című kompozíciója nyugodt kettősfogásos sorokat állít szembe sebes tremolókkal, mintegy zenei portrét rajzolva előadójáról. Elionor Martínez és Josep Maria Martí Duran a barokk Európán vezet végig énekhang és pengetett húrok bensőséges párbeszédével. Monteverdi, Caccini, Purcell és Händel mellé Anna Campmany katalán nyelvű dalciklusa, a Paisatges mallorquins társul; első tétele a szoprán nemrég született kislányának ajánlott bölcsődal. Petar Pejčić Prayer to Ecstasy című csellóestje az ortodox imádság útját követi a szemlélődéstől az elragadtatásig. Bach, dall’Abaco és Bloch befelé figyelő zenéire Sokolović, Sollima és Ligeti dinamikus darabjai felelnek; a középpontban Đuro Živković The Icon című, bizánci misztikából merítő új műve áll. Camila Mandillo és Filipe Gaio Pereira koncertje törékenységről, emlékezésről és megújulásról beszél Messiaen, Ruth Schönthal és Richard Strauss dalaival. Bushra El-Turk Revolution on the Tip of My Mouth című arab nyelvű kompozíciója Asma Azaizeh palesztin költő versén keresztül a nyelv, az örökség és az identitás megőrzését kutatja katasztrófa idején. Az Amelio Trio tagjai tizenhárom éves koruk óta muzsikálnak együtt. Haydn szellemes F-dúr és Brahms sűrű, drámai c-moll triója között Helena Winkelman nekik ajánlott ...ISOLE... című műve a mozgás és a nyugalom, az aktivitás és a megpihenés „szigetei” között teremt új, hangszínekben gazdag átjárót.
-
Az Amelio Trio története 2012-ben, egy német ifjúsági zenei versenyen, a Jugend musiziert színpadán kezdődött. Johanna Schubert hegedűs, Merle Geissler csellista és Philipp Kirchner zongorista ekkor mindössze tizenhárom éves volt – vagyis ma már életük több mint felét együtt zenélve töltötték. Frankfurt környékén nőttek fel, később különböző városokban tanultak tovább, de a triót a távolság és a világjárvány idején sem engedték el. Ami kamaszkori kalandnak indult, idővel tudatos döntéssé vált: közös hivatást és életformát építettek belőle.
Ismerje meg közelebbről a fiatal művészeket:
Az áttörést több jelentős versenysiker hozta meg. 2023-ban második díjat nyertek az ARD Nemzetközi Zenei Versenyén, 2024-ben pedig a Német Zenei Verseny nagydíját ítélték nekik; ma már teljes állású együttesként dolgozhatnak. Saját zenei nyelvüket barátságuk, eltérő személyiségük és az évek alatt kialakult bizalom formálja. Ismerik egymás ösztöneit, mernek támaszkodni rájuk, ugyanakkor nem akarják kész válaszokkal lezárni a próbafolyamatot. Éppen ez a kíváncsiság vonzza őket a kortárs zenéhez is: a klasszikus és romantikus repertoár mellett rendszeresen dolgoznak élő szerzőkkel, többek között Helena Winkelmannal és Johannes X. Schachtnerrel. Első albumuk, a Time in Flux címe is az idővel folytatott párbeszédre utal. Tizennégy közös év után nem azzal büszkélkednek, hogy már mindent tudnak egymásról, hanem azzal, hogy még mindig van mit együtt felfedezniük.
-
Haydn F-dúr és Brahms c-moll triója első hallásra aligha lehetne különbözőbb. „Az egyik könnyed, szellemes és játékosan virtuóz; a másik sötét, sűrű és drámai. Mégis összeköti őket a rendkívüli koncentráció: egyikben sincs fölösleges hang, és mindkettő a hagyományt gondolja tovább saját korának nyelvén” – mesélik a trió tagjai.
Joseph Haydn F-dúr triója (Hob. XV:6) 1784–85 körül készült, amikor a műfaj még nem a három hangszer modern értelemben vett egyenjogúságát jelentette: a kiadók „hegedű- és csellókíséretes zongoraszonátaként” kínálták az ilyen darabokat. A mindössze két tételből álló mű azonban már messze túlmutat a társasági házimuzsikálás rutinján. A nyitó Vivace sziporkázó zongoraszólama és szellemes felelgetései után nem lassú tétel, hanem kecses Tempo di menuetto következik, amely elegáns, táncos lüktetésbe szőtt, rondószerűen visszatérő dallamaival tökéletesen ellenpontozza a kezdés virtuozitását.
Három egyenrangú partner:
Johannes Brahms több mint egy évszázaddal később, 1886 nyarán Svájcban, a Thuni-tó mellett írta op. 101-es c-moll trióját. Négy tétele alig húsz percbe sűrűsödik. Az első indulatos gesztusaiban szinte zenekari erő feszül, a rövid scherzo árnyszerűen suhan, az Amelio Trio pedig különösen felhívja figyelmünket az Andante grazioso tételre, amely szabálytalan lüktetésével és bécsies dallamfordulataival hirtelen közelebb kerül Haydn világához. Az energikus, intenzív finálé c-mollból végül C-dúrba vezeti a darabot. 1886 decemberében, a mű budapesti bemutatóján maga Brahms zongorázott, partnere a magyar Hubay Jenő és a Prágában született, de Budapesten is meghatározó éveket töltő Popper Dávid volt. A két, karakterében nagyon különböző triót az együttes szerint a hagyományhoz való viszonyuk kapcsolja össze: Haydn a műfaj kialakulásának egyik meghatározó alakja volt, Brahms pedig tudatosan épített a zenei múltra. Közöttük Helena Winkelman darabja nem megszakítja, hanem új nyelven folytatja a párbeszédet.
-
A svájci–holland Helena Winkelman számára az előadói és a zeneszerzői munka egyenrangú. Első pillantásra össze nem illő stílusokat, anyagokat és hangszereket egyesít: sokrétegű zenéjében kortárs hangzások találkoznak népzenei és ázsiai hagyományokkal. Meghatározó forrásai Bartók zenéje, az észak-indiai klasszikus muzsika, valamint a középkor és a reneszánsz művészete. A magyar zenei hagyományhoz első hegedűtanára is kapcsolja, aki a Kodály-módszer szellemében tanította, így az improvizáció gyerekkorától természetes része zenei gondolkodásának. Pályatársainak írt műveit tréfásan „zenei haute couture”-nek nevezi: darabjait az előadók egyéniségére és erősségeire szabja.
Haydn papa papagája – Helena Winkelman 2016-os műve:
Negyedik zongoratriója, a mintegy tízperces ...ISOLE... (Szigetek) a megpihenés pillanatát keresi – ám e szigetek nem feltétlenül csendesek vagy biztonságosak. A nyitány nyugtalan D-hangú vonóstremolóit a zongora mély, ütőhangszerszerű megszólalása szakítja félbe; majd négyhangos motívum indítja el a folyton új erőre kapó mozgást. Az első „sziget” fortissimóban jelenik meg, kísérteties felhangokkal és a cselló fenyegető játékával. Ezután ironikus scherzando, Sosztakovicsot idéző burleszk, melankolikus glissandók és egy hosszú zongoradallam rezonáló tere váltja egymást. A magas regiszterben a vonósok mikrotonális súrlódásaiból felhanghullámok keletkeznek; egy „melegebb” szigeten pedig bartóki kéthangos motívumok sejlenek fel. Az utolsó szakasz irizáló rétegében páros és páratlan osztások szövődnek egymásba, majd a zene D-ből lassan Esz felé mozdul. A hangzás bizonytalansága ellenére tartott hangok, felhangsorok és fátyolos zárlatok jelölnek ki átmeneti központokat.
Winkelman a művet az Amelio Triónak ajánlotta. A tagok számára kiváltság, hogy egy fordulat értelmén vagy megszólaltatásán töprengve megkérdezhetik a szerzőt – amit Haydnnal vagy Brahmsszal aligha tehetnének meg. Ez mégsem jelent egyetlen, végleges igazságot: szerintük minden darab minden előadásban újrateremtődik, akár kétszáz éve, akár tegnap írták.
Írta: Tóth Endre
-
Haydn
F-dúr zongoratrió, Hob. XV:6
I. Vivace
II. Tempo di menuettoHelena Winkelman
…ISOLE… (az ECHO felkérésére született mű) – magyarországi bemutatóBrahms
c-moll zongoratrió, op. 101
I. Allegro energico
II. Presto non assai
III. Andante grazioso
IV. Allegro moltoKözreműködik:
Amelio Trio
A trió tagjai:
Johanna Schubert – hegedű
Merle Geissler – cselló
Philipp Kirchner – zongoraHázigazda és a koncert utáni közönségtalálkozó moderátora: Tóth Endre
A Rising Stars-programba jelölte: Kölni Filharmónia, Elbphilharmonie Hamburg, Barbican Centre London, Philharmonie Luxembourg.
-
Az Európai Hangversenytermek Szervezete (ECHO) 1995-ben elindított Rising Stars (Feltörekvő csillagok) sorozata keretein belül a szervezetet alkotó koncerttermek évente újabb és újabb tehetséges ifjú muzsikusokat, együtteseket delegálnak európai turnéra. Az ECHO-tagok – tizennégy ország huszonhárom hangversenyközpontja – között olyan nagynevű intézmények találhatók, mint az amszterdami Concertgebouw, a párizsi Cité de la musique – Philharmonie, a londoni Barbican Centre vagy a hamburgi Elbphilharmonie. A Rising Stars sorozat eddig olyan művészek számára kínált ugródeszkát, mint a zongorista Khatia Buniatishvili és Igor Levit, a gordonkás Harriet Krijgh és Kian Soltani, a furulyás Lucie Horsch, az Armida Quartett vagy a SIGNUM Szaxofonkvartett. A Müpa 2010 óta az ECHO tagja, így az elmúlt években magyar delegáltjai is voltak a sorozatnak a hegedűművész Banda Ádám és Pusker Júlia, a zongoraművész Balázs János, a trombitaművész Pálfalvi Tamás és a cimbalomművész Horváth Áron személyében.
A Rising Stars eseményeinek különlegességét fokozza, hogy a legtöbb fiatal művész, illetve együttes eljátszik egy számára komponált kortárs művet, amelyet az ECHO rendelt meg attól a zeneszerzőtől, akit a rising star, valamint az őt delegáló intézmény javasolt a szervezetnek – a Müpa tehát magyarországi bemutatók helyszíne is lesz a három nap során.

2026-ban a Fesztivál Színház ismét három napon át ad otthont a Rising Stars-koncerteknek, melyek során hat izgalmas produkció várja a közönséget. A tízéves Javus Quartett Bacewicz lendületes III. vonósnégyese és Haydn kései G-dúr remekműve közé Oscar Jockel das schweigen der farben című darabját helyezi, amely a csendet nem hiányként, hanem a hallást megnyitó, színes jelenlétként érzékelteti. A svéd hegedűművész, Ava Bahari szólóestje Bach d-moll partitájától Ysaÿe és Bacewicz művein át követi a hegedűjáték változását. Anders Hillborg Ava című kompozíciója nyugodt kettősfogásos sorokat állít szembe sebes tremolókkal, mintegy zenei portrét rajzolva előadójáról. Elionor Martínez és Josep Maria Martí Duran a barokk Európán vezet végig énekhang és pengetett húrok bensőséges párbeszédével. Monteverdi, Caccini, Purcell és Händel mellé Anna Campmany katalán nyelvű dalciklusa, a Paisatges mallorquins társul; első tétele a szoprán nemrég született kislányának ajánlott bölcsődal. Petar Pejčić Prayer to Ecstasy című csellóestje az ortodox imádság útját követi a szemlélődéstől az elragadtatásig. Bach, dall’Abaco és Bloch befelé figyelő zenéire Sokolović, Sollima és Ligeti dinamikus darabjai felelnek; a középpontban Đuro Živković The Icon című, bizánci misztikából merítő új műve áll. Camila Mandillo és Filipe Gaio Pereira koncertje törékenységről, emlékezésről és megújulásról beszél Messiaen, Ruth Schönthal és Richard Strauss dalaival. Bushra El-Turk Revolution on the Tip of My Mouth című arab nyelvű kompozíciója Asma Azaizeh palesztin költő versén keresztül a nyelv, az örökség és az identitás megőrzését kutatja katasztrófa idején. Az Amelio Trio tagjai tizenhárom éves koruk óta muzsikálnak együtt. Haydn szellemes F-dúr és Brahms sűrű, drámai c-moll triója között Helena Winkelman nekik ajánlott ...ISOLE... című műve a mozgás és a nyugalom, az aktivitás és a megpihenés „szigetei” között teremt új, hangszínekben gazdag átjárót.
-
Az Amelio Trio története 2012-ben, egy német ifjúsági zenei versenyen, a Jugend musiziert színpadán kezdődött. Johanna Schubert hegedűs, Merle Geissler csellista és Philipp Kirchner zongorista ekkor mindössze tizenhárom éves volt – vagyis ma már életük több mint felét együtt zenélve töltötték. Frankfurt környékén nőttek fel, később különböző városokban tanultak tovább, de a triót a távolság és a világjárvány idején sem engedték el. Ami kamaszkori kalandnak indult, idővel tudatos döntéssé vált: közös hivatást és életformát építettek belőle.
Ismerje meg közelebbről a fiatal művészeket:
Az áttörést több jelentős versenysiker hozta meg. 2023-ban második díjat nyertek az ARD Nemzetközi Zenei Versenyén, 2024-ben pedig a Német Zenei Verseny nagydíját ítélték nekik; ma már teljes állású együttesként dolgozhatnak. Saját zenei nyelvüket barátságuk, eltérő személyiségük és az évek alatt kialakult bizalom formálja. Ismerik egymás ösztöneit, mernek támaszkodni rájuk, ugyanakkor nem akarják kész válaszokkal lezárni a próbafolyamatot. Éppen ez a kíváncsiság vonzza őket a kortárs zenéhez is: a klasszikus és romantikus repertoár mellett rendszeresen dolgoznak élő szerzőkkel, többek között Helena Winkelmannal és Johannes X. Schachtnerrel. Első albumuk, a Time in Flux címe is az idővel folytatott párbeszédre utal. Tizennégy közös év után nem azzal büszkélkednek, hogy már mindent tudnak egymásról, hanem azzal, hogy még mindig van mit együtt felfedezniük.
-
Haydn F-dúr és Brahms c-moll triója első hallásra aligha lehetne különbözőbb. „Az egyik könnyed, szellemes és játékosan virtuóz; a másik sötét, sűrű és drámai. Mégis összeköti őket a rendkívüli koncentráció: egyikben sincs fölösleges hang, és mindkettő a hagyományt gondolja tovább saját korának nyelvén” – mesélik a trió tagjai.
Joseph Haydn F-dúr triója (Hob. XV:6) 1784–85 körül készült, amikor a műfaj még nem a három hangszer modern értelemben vett egyenjogúságát jelentette: a kiadók „hegedű- és csellókíséretes zongoraszonátaként” kínálták az ilyen darabokat. A mindössze két tételből álló mű azonban már messze túlmutat a társasági házimuzsikálás rutinján. A nyitó Vivace sziporkázó zongoraszólama és szellemes felelgetései után nem lassú tétel, hanem kecses Tempo di menuetto következik, amely elegáns, táncos lüktetésbe szőtt, rondószerűen visszatérő dallamaival tökéletesen ellenpontozza a kezdés virtuozitását.
Három egyenrangú partner:
Johannes Brahms több mint egy évszázaddal később, 1886 nyarán Svájcban, a Thuni-tó mellett írta op. 101-es c-moll trióját. Négy tétele alig húsz percbe sűrűsödik. Az első indulatos gesztusaiban szinte zenekari erő feszül, a rövid scherzo árnyszerűen suhan, az Amelio Trio pedig különösen felhívja figyelmünket az Andante grazioso tételre, amely szabálytalan lüktetésével és bécsies dallamfordulataival hirtelen közelebb kerül Haydn világához. Az energikus, intenzív finálé c-mollból végül C-dúrba vezeti a darabot. 1886 decemberében, a mű budapesti bemutatóján maga Brahms zongorázott, partnere a magyar Hubay Jenő és a Prágában született, de Budapesten is meghatározó éveket töltő Popper Dávid volt. A két, karakterében nagyon különböző triót az együttes szerint a hagyományhoz való viszonyuk kapcsolja össze: Haydn a műfaj kialakulásának egyik meghatározó alakja volt, Brahms pedig tudatosan épített a zenei múltra. Közöttük Helena Winkelman darabja nem megszakítja, hanem új nyelven folytatja a párbeszédet.
-
A svájci–holland Helena Winkelman számára az előadói és a zeneszerzői munka egyenrangú. Első pillantásra össze nem illő stílusokat, anyagokat és hangszereket egyesít: sokrétegű zenéjében kortárs hangzások találkoznak népzenei és ázsiai hagyományokkal. Meghatározó forrásai Bartók zenéje, az észak-indiai klasszikus muzsika, valamint a középkor és a reneszánsz művészete. A magyar zenei hagyományhoz első hegedűtanára is kapcsolja, aki a Kodály-módszer szellemében tanította, így az improvizáció gyerekkorától természetes része zenei gondolkodásának. Pályatársainak írt műveit tréfásan „zenei haute couture”-nek nevezi: darabjait az előadók egyéniségére és erősségeire szabja.
Haydn papa papagája – Helena Winkelman 2016-os műve:
Negyedik zongoratriója, a mintegy tízperces ...ISOLE... (Szigetek) a megpihenés pillanatát keresi – ám e szigetek nem feltétlenül csendesek vagy biztonságosak. A nyitány nyugtalan D-hangú vonóstremolóit a zongora mély, ütőhangszerszerű megszólalása szakítja félbe; majd négyhangos motívum indítja el a folyton új erőre kapó mozgást. Az első „sziget” fortissimóban jelenik meg, kísérteties felhangokkal és a cselló fenyegető játékával. Ezután ironikus scherzando, Sosztakovicsot idéző burleszk, melankolikus glissandók és egy hosszú zongoradallam rezonáló tere váltja egymást. A magas regiszterben a vonósok mikrotonális súrlódásaiból felhanghullámok keletkeznek; egy „melegebb” szigeten pedig bartóki kéthangos motívumok sejlenek fel. Az utolsó szakasz irizáló rétegében páros és páratlan osztások szövődnek egymásba, majd a zene D-ből lassan Esz felé mozdul. A hangzás bizonytalansága ellenére tartott hangok, felhangsorok és fátyolos zárlatok jelölnek ki átmeneti központokat.
Winkelman a művet az Amelio Triónak ajánlotta. A tagok számára kiváltság, hogy egy fordulat értelmén vagy megszólaltatásán töprengve megkérdezhetik a szerzőt – amit Haydnnal vagy Brahmsszal aligha tehetnének meg. Ez mégsem jelent egyetlen, végleges igazságot: szerintük minden darab minden előadásban újrateremtődik, akár kétszáz éve, akár tegnap írták.
Írta: Tóth Endre