28688_pannon_filharmonikusok_alfa_es_omega_240503_01.jpg
komolyzene, opera, színház
Alfa és omega
2024. május 3. péntek
19:30 - 22:00
egy szünettel
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Beethoven

I. (C-dúr) szimfónia, op. 21

szünet

Beethoven

IX. (d-moll) szimfónia, op. 125

Rengetegen írtak szimfóniákat a zenetörténetben, de talán csak egy olyan komponista van, akinek mind a kilenc – főleg a kilencedik – szimfóniája olyan hatást gyakorolt a zenetörténetre, hogy attól nagyjából száz éven át egyetlen szimfóniát író zeneszerző sem tudta függetleníteni magát. Ő volt Beethoven, aki maga is csak közel harmincévesen szánta rá magát első szimfóniája megírására, és aki siketen is megírta azt a kilencediket, amely meghatározta a zenetörténet folyását. Az ő szimfonikus útjának kezdetét és végét halljuk ezen a koncerten.

Haydn 104 szimfóniát írt. Mozart 41-et. Beethoven már egy kiforrott műfajjal találta szembe magát, amelyben korának két nagy mestere szinte mindent megmutatott. Beethoven, a mindig komoly és minden erejével hatni kívánó ember tehát tudta, mekkora fába vágja a fejszéjét, ha ő is szimfóniával lép a közönség elé. Első e műfajban írt kompozíciója, bár sok rokonságot mutat Haydn szimfóniáival, már kezdőakkordjával is magára haragította a kritikusokat. Pedig ha tudták volna, hogy mi jön még a beethoveni életműben! Busoni mondta, hogy Bach az isten, Mozart az angyal és Beethoven az ember – akinek saját erejéből kell felküzdenie magát a mennybe. Beethoven életműve leképezi ezt a küzdelmet, amely a IX. szimfóniában éri el célját, a mennyországot. Ez a küzdelmes út, ez a hangzás, ez a szimfonikus ideál, ez a művészetszemlélet pedig alfája és omegája lett a későbbi szerzőknek. Beethoven csak kilenc szimfóniát írt, de ez betetőzte a Haydn és Mozart által naggyá tett műfajt.

Rendező: Pannon Filharmonikusok

Vezényel:

Gérard Korsten

Közreműködők:

szoprán Tuznik Natália
alt Gál Erika
tenor Brickner Szabolcs
basszus Cser Krisztián
Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán)
Pannon Filharmonikusok
  • Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Általános elérhetőségek
Mivel kapcsolatban szeretne érdeklődni?
Müpa hírlevél
Iratkozzon fel a Müpa hírlevelére és értesüljön elsőként programjainkról! Feliratkozom