„Oravecz Imre a kortárs magyar líra egyik legnagyobb újítója, aki saját életművén belül is többször volt képes fordulatokra, noha a radikálisnak tűnő változások mögött mindig ugyanaz az öntörvényű, a saját szabályai szerint haladó szerző állt” - írja a Könyves Magazin születésnapi köszöntőjében. Oravecz Imre elsőrangú lírikus, de pályája második felében egyértelművé tette, hogy prózaíróként is a legnagyobbak között a helye.
Ennek a költői és írói univerzumnak Szajla az alfája és ómegája. A Heves megyei kis falut Oravecz Imre tette fel a magyar irodalomtörténet térképére. Születési helye és jelenleg is otthona a párszáz lelkes kis mátrai falu, mellyel életművében mítoszt teremtett (Halászóember, 1988). A könyvben az emlékezésé a főszerep: a költő szociografikus pontossággal állít emléket egy letűnt világnak, a falunak, melyet régi jelentésében és formájában ma már nem találunk sehol. De nemcsak Szajláról, a fa...luról van itt szó, hanem egyfajta költői hazatalálásról, hiszen Oravecz háromszor hagyta el az országot hosszabb időre, ebből kétszer véglegesnek tervezte a disszidálást, de mindhárom alkalommal visszatért. Az 1972-ben megjelent Héj című első könyvétől kezdve Tandori Dezső, Orbán Ottó és Petri György mellett egy nagy lírai megújulás részese volt (Egy földterület növénytakarójának változása; A hopik könyve), ami az 1972. szeptember című kötetében érte el csúcsait. A könyv egy kapcsolat története kilencvenkét hosszú mondatban, melyek a prózavershez állnak a legközelebb. A megalázottság, a kiszolgáltatottság, a kegyetlenség, a szerelemmel járó fájdalom monológjai ezek az írások, amelyek a magyar irodalomban azóta is egyedülálló művé állnak össze. Az alapvetően lírai életmű a kétezres években az epika felé fordult: Oravecz megírja háromkötetes művét, a magyar irodalom nagy kivándorlásregényét (A rög gyermekei 2007, 2012, 2018). A trilógia megkerülhetetlen része a magyar prózának.
A kortárs magyar irodalom egyik legnagyobb alakjával életműve legfontosabb állomásait megidézve találkozhatunk - a neves zongoraművész, Balog József, és olyan elsőrangú színművészek, mint Molnár Piroska, Fekete Ernő és Kaszás Gergő közreműködésével. Reprezentatív ünnepi estünk kihagyhatatlan, maradandó élményt kínál a kortárs magyar irodalom ínyenceinek.
Rendező: Müpa
Jegyinformáció
Online és személyesen erre az előadásra jegyét Müpa ajándékutalvánnyal, valamint OTP, K&H vagy MBH SZÉP-kártyával is megvásárolhatja. Személyes vásárláskor elfogadjuk még az Edenred Ajándékutalványt és az Edenred ajándékkártyáit (juttatási és családi kártyák), illetve az OTP Cafeteria kártya kultúraalszámla-keretét is.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.