A kor meghatározó stílus- és formaeszményeinek ellenállva teremtette meg saját líranyelvét, amelyet azonban soha nem hagyott megmerevedni. Újabb és újabb járatlan ösvényekre lépett - költői pályájának így szinte valamennyi kötete fordulópontnak tekinthető. Filológiai és filozófiai, irodalomtörténészi tudása és felkészültsége sajátos mélységet ad az antik mitológiát, a későkeresztény, a barokk vagy a haszid hagyományt, egyáltalán: az európai kultúrtörténetet magába építő, azt folytonosan faggató szövegeinek. A száraz bölcselet ugyanakkor távol áll tőle: mindig és mindenestül költő. Klasszikus versformákban föltett kérdései hitről és vallásról, szenvedésről és részvétről, bűnről és megváltásról, a testről és annak tabuiról könyörtelenül egyetemesek, és az egyik legsúlyosabb lírai téttel bírnak: tisztán tartani a fogalmainkat. A Borbély-életmű sűrű belső összefüggéseinek, a magyar és világirodalmi elődökhöz - Kertész Imréhez, Pilinszky Jánoshoz vagy éppen Kafkához - való viszonyának megértése csakis prózai munkáinak, így a világsikert arató Nincsteleneknek vagy a Halotti Pompa verseihez szorosan kötődő Árnyképrajzoló „körülírásainak” felidézésével lehetséges. Az esszé- és drámarészletekkel, róla vagy hozzá írt szövegdarabokkal is kiegészülő est arra tesz kísérletet, hogy felmutassa Borbély Szilárd munkásságának rendkívüli rétegzettségét.

Rendező: Müpa