24395_allatfarm_200928_02.jpg
24395_allatfarm_200928_03.jpg
irodalom, film, kiállítás
Állatfarm (Animal Farm; 1954)
2020. szeptember 28. hétfő
17:00 - 21:00
Előadóterem
Müpa saját produkció
Európai Hidak 2020 - Egyesült Királyság

Orwell regénye, az Állatfarm alapolvasmány. A belőle készült animációs film pedig alapmű, hiszen ez volt az első egész estés brit animációs film. Rendező-produceréről, Halász Jánosról pedig sokat lehetne/kellene mesélni, bár a világ inkább John Halasként ismeri a kezdeményező és kísérletező kedvű filmest. Halász János Orwellnek a sztálini és mindenféle diktatúra ellen felszólaló allegóriájából olyan rajzfilmet alkotott, amely bizonyítja, hogy a műfaj nem kizárólag családi filmekben ölthet testet.

Mint tudjuk, „minden állat egyenlő, de vannak egyenlőbbek”. Orwell regénye, az Állatfarm 75 éve jelent meg. Bár már korábban elkészült vele, Angliában csak a világháború befejeztével merték kiadni, nehogy a sztálini diktatúrára való egyértelmű utalás békétlenséget szítson a szövetségesek táborán belül. Orwell köztudottan baloldali volt, közel álltak hozzá valamiféle demokratikus szocializmus eszméi, de ebben a művében - az 1949-es 1984-hez hasonlóan - világossá teszi, hogy a zsarnokság az zsarnokság. Pártállástól független, és nincs rá bocsánat. Kegyetlen tündérmese, és a film nem is szeretne szépíteni rajta.
Az Európai Hidak idén az Egyesült Királyságot köti össze a magyar kultúrával. A most felsorakozó filmek különlegessége magyar vonatkozásuk. Az Állatfarm rendező-producere mellett egy másik magyar, a zeneszerző Seiber Mátyás is ott van az Állatfarm alkotói között. Seiber, aki Kodály Zoltán egyik legkedvesebb zeneszerzésnövendéke volt, a 20. századi zene jeles, bár itthon - méltatlanul - alig ismert képviselője.

Angol nyelven, magyar felirattal.
A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.

Rendező: Müpa

Alkotó:

rendező John Halas

Közreműködik:

házigazda Réz András
  • Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Általános elérhetőségek
Mivel kapcsolatban szeretne érdeklődni?
Müpa+ hűségprogram

Csatlakozzon a Müpa ingyenes hűségprogramjához!

Megközelítés

A Müpa autóval megközelíthető a Soroksári út, a Könyves Kálmán körút és a Rákóczi híd felől.

Tömegközlekedéssel az 1, 2, 24 villamosokkal, az 54 és 15 buszokkal és a H7 HÉV-vel.

Nyitvatartás, előadások

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. | +36 1 555 3000 Nyitvatartás | Térkép

Parkolás

A Müpa mélygarázsában, és nyitvatartás szerint a kültéri parkolóban adott napi előadásra szóló jeggyel a parkolás ingyenes. A belépőjegyet a garázsba behajtáskor vagy később, a parkolójegy érvényesítésekor kell az automatáknál bemutatni.

Parkolással kapcsolatos kérdések | info@mupa.hu

Teremhasználat

Nyilvános, kulturális rendezvények • Koordinációs Csoport tereminfo@mupa.hu

Zártkörű, üzleti rendezvények uzletirendezveny@mupa.hu

Programok iskoláknak

Iskolásprogramokkal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Partneriskola-program

Partneriskola-programmal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Müpa hírlevél
Regisztráljon és iratkozzon fel a Müpa hírlevelére, hogy elsőként értesüljön programjainkról! Regisztrálok