23414_malek_andi_es_az_eszement_meseband_191205_01.jpg
családi és ifjúsági programok
Malek Andi és az EsZeMent MeseBand
2019. december 5. csütörtök
10:00 - 11:00
Müpa Sátor
Müpa saját produkció
ének, vers, próza Malek Andrea

EsZeMent MeseBand:

akusztikus gitár Hámori Máté
basszusgitár Frey György
ütőhangszerek Kovács Tamás

A koncert elején Aranka, a takarítónő bejelenti, hogy a meghívott művésznő lemondta a fellépést, ezért őt kérték meg, hogy a gyerekeket versekkel, mesékkel, dalokkal szórakoztassa. „Hiszen énekelni nem nehéz, énekelni azt mindenki tud…”, és Aranka piros bevásárlókocsijából a takarítás kellékein kívül előkerülnek Lackfi János, Varró Dániel, Szabó T. Anna és Bartos Erika versei. A vicces és tanulságos versek, mesék mellett elhangzik két átdolgozott klasszikus is, Halász Judit műsorából.
Malek Andrea pályája kezdetén magyar és külföldi színpadokon alakította a legnagyobb musical-főszerepeket, országos ismertséget pedig a Szomszédok című teleregénynek köszönhetően szerzett. A nagyközönség ismerheti őt színpadi szerepei révén, vagy a Voice című műsorból, amelyben mentorként szerepel. Otthonosan mozog a pop, jazz, sanzon és világzene műfajaiban, új zenés színházi műsorával pedig a legifjabbakat szólítja meg.
A többszörös Artisjus- és EMerTon-díjas énekesnő zenész családban nőtt fel - édesapja Malek Miklós zeneszerző, édesanyja Toldy Mária énekesnő, énektanár - nem csoda, hogy ő és testvére, ifj. Malek Miklós zeneszerző is a zenei pályát választották. Malek Andrea három gyermek édesanyjaként igazán ért a gyerekek nyelvén, és azt is tudja, hogyan lehet a legkisebbeket a zene segítségével megszólítani, közel vinni hozzájuk a zenét. Segítségére olyan kiváló zenésztársak lesznek, mint Frey György, Hámori Máté és Kovács Tamás.

Korosztály: 0-12 év

Rendező: Müpa

  • Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Általános elérhetőségek
Mivel kapcsolatban szeretne érdeklődni?
Müpa+ hűségprogram

Csatlakozzon a Müpa ingyenes hűségprogramjához!

Megközelítés

A Müpa autóval megközelíthető a Soroksári út, a Könyves Kálmán körút és a Rákóczi híd felől.

Tömegközlekedéssel az 1, 2, 24 villamosokkal, az 54 és 15 buszokkal és a H7 HÉV-vel.

Nyitvatartás, előadások

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. | +36 1 555 3000 Nyitvatartás | Térkép

Parkolás

A Müpa mélygarázsában, és nyitvatartás szerint a kültéri parkolóban adott napi előadásra szóló jeggyel a parkolás ingyenes. A belépőjegyet a garázsba behajtáskor vagy később, a parkolójegy érvényesítésekor kell az automatáknál bemutatni.

Parkolással kapcsolatos kérdések | info@mupa.hu

Teremhasználat

Nyilvános, kulturális rendezvények • Koordinációs Csoport tereminfo@mupa.hu

Zártkörű, üzleti rendezvények uzletirendezveny@mupa.hu

Programok iskoláknak

Iskolásprogramokkal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Partneriskola-program

Partneriskola-programmal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Müpa hírlevél
Regisztráljon és iratkozzon fel a Müpa hírlevelére, hogy elsőként értesüljön programjainkról! Regisztrálok