magyar_nemzeti_tancegyettes_vegvarak_vitezek_01.jpg
családi és ifjúsági programok
Magyar Nemzeti Táncegyüttes: Végvárak, vitézek
Kalandos táncszínjáték Fekete István A koppányi aga testamentuma című regényének ihletésére
2024. március 2. szombat
11:00 - 12:15
Fesztivál Színház
Müpa saját produkció

Kard ki, kard! Magyar vitézek, török és német ellenfél, virtuskodás és párviadalok, vitézi portyák és lángoló szerelmek. Ezekről is szól sokunk meghatározó könyv-, illetve filmélménye, A koppányi aga testamentuma. Mindez azonban csak kiindulási alapot jelent a Magyar Nemzeti Táncegyüttes kifejezetten fiataloknak szánt táncszínjátékához, amelyben a történelem és a mai kor valósága egy színház a színházban előadás során találkozik, s ahol a szereplők felváltva kalandoznak a régmúltban, illetve a jelen világában.

Fekete István török hódoltság idején játszódó kalandregénye sok-sok generáció ikonikus olvasmánya, népszerűsége csúcsát pedig alighanem az 1967-es filmváltozat bemutatásával érte el. A Magyar Nemzeti Táncegyüttest vezető Zsuráfszky Zoltán nem először foglalkozik történelmi témával, ám ezúttal alkotótársával, Zs. Vincze Zsuzsával a hagyományos táncszínpadi történetmesélés kereteit kitágítják: A koppányi aga testamentumát előadni készülő társulat mindennapjaiba, a színházi kulisszatitkokba is beleshetünk, miközben a népek és kultúrák együttéléséből fakadó konfliktusairól megfontolásra érdemes tanulságokkal találkozunk. A táncszínjáték zenéjét a Söndörgő tagjaként is ismert zeneszerző, Eredics Benjamin írta, akinek Végvárak, vitézek című műve díjat nyert a Müpa 2020-as Zeneműpályázatán. A zenei világ a hódoltságkori miliőt a népzenével, a modern hangszeres effektusokat a tánczene temperamentumával vegyíti. A régmúlt és a jelenkor szálai végül összefonódnak, miközben alapvető erkölcsi igazságokat ismerhetünk fel, például az ellenfél tiszteletét, egymás megbecsülését vagy akár az igaz barátság fontosságát. Az ifjúságnak szánt előadásban látványos és virtuóz táncokat, színes, izgalmas színpadképeket láthat a közönség.

A bemutató a Liszt Ünnep keretében a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel közös programként, a Müpa szervezésében valósul meg.

Korosztály: 9- év

Rendező: Müpa

Alkotók:

zene Eredics Benjamin
népzenei szerkesztő Rossa László
Papp István Gázsa
a Magyar Nemzeti Táncegyüttes zenekara
látvány Iványi Marcell
díszlet Tóth Kázmér
animáció Lőrincz Attila, Szappanos Ádám
videótechnika Konta Boáz
moderntánc-instruktor Topolánszky Tamás
a koreográfus munkatársa Paput Júlia
Sánta Gergő
Tompa Attila
Tókos Attila
koreográfus Zs. Vincze Zsuzsa, Zsuráfszky Zoltán
társrendező, forgatókönyv, jelmez Zs. Vincze Zsuzsa
rendező Zsuráfszky Zoltán

Felvételről közreműködő zenészek:

fúvós, pengetős és ütős hangszerek Eredics Benjamin
zongora Kiss Péter
a Zeneakadémia Népzene Tanszékének jelenlegi és volt növendékei
a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara
a Magyar Nemzeti Táncegyüttes zenészei
  • Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Általános elérhetőségek
Mivel kapcsolatban szeretne érdeklődni?
Müpa+ hűségprogram

Csatlakozzon a Müpa ingyenes hűségprogramjához!

Megközelítés

A Müpa autóval megközelíthető a Soroksári út, a Könyves Kálmán körút és a Rákóczi híd felől.

Tömegközlekedéssel az 1, 2, 24 villamosokkal, az 54 és 15 buszokkal és a H7 HÉV-vel.

Nyitvatartás, előadások

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. | +36 1 555 3000 Nyitvatartás | Térkép

Parkolás

A Müpa mélygarázsában, és nyitvatartás szerint a kültéri parkolóban adott napi előadásra szóló jeggyel a parkolás ingyenes. A belépőjegyet a garázsba behajtáskor vagy később, a parkolójegy érvényesítésekor kell az automatáknál bemutatni.

Parkolással kapcsolatos kérdések | info@mupa.hu

Teremhasználat

Nyilvános, kulturális rendezvények • Koordinációs Csoport tereminfo@mupa.hu

Zártkörű, üzleti rendezvények uzletirendezveny@mupa.hu

Programok iskoláknak

Iskolásprogramokkal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Partneriskola-program

Partneriskola-programmal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Müpa hírlevél
Regisztráljon és iratkozzon fel a Müpa hírlevelére, hogy elsőként értesüljön programjainkról! Regisztrálok