literarium_junior_fenyo_d_gyorgy_2026_01.jpg
családi és ifjúsági programok
Fenyő D. György rendhagyó irodalomórája
2026. november 12. csütörtök
11:00 - 12:00
Zászlótér
Müpa saját produkció

Jegyárak

Az előadásra kizárólag oktatási intézmények regisztrálhatnak, előzetes írásbeli egyeztetés alapján, a junior@mupa.hu email címen.

A rendezvényre a belépés díjtalan.

Fenyő D. György a diákokat párbeszédre hívó rendhagyó irodalomóráin annak jár utána, hogy miként érdemes verseket olvasni és értelmezni nemzeti klasszikusainkat, kortárs költőinket. Megeleveníti, a középiskolások számára is befogadhatóan, mai szemmel értelmezi, új megvilágításba helyezi a magyar verstörténet szoborrá merevedett alakjait és szövegeit, bebizonyítva, hogy a múlt nagy költőinek életműve ma is aktuális, ha új szempontok szerint sikerül megszólítani azokat. Így lesz Babits Mihály, Kosztolányi Dezső a kortársunk és talán közeli ismerősünk is, ugyanakkor Rakovszky Zsuzsa, valamint a régi és mai szövegek közötti párbeszéd újabb lehetőséget nyit a lírához való kapcsolódásra. Előadónk, Fenyő D. György magyartanár, irodalomtörténész, az Útikalauz a vershez és a Költőiskola című, főleg középiskolásoknak szóló könyvek szerzője.
A programsorozat állomásai:
2026. szeptember 24., csütörtök: Babits Mihály
2026. október 15., csütörtök: Kosztolányi Dezső
2026. november 12., csütörtök: Rakovszky Zsuzsa
2026. december 10., csütörtök: Régiek és maiak – szövegek közötti párbeszédek

Korosztály: 15-18 év

Rendező: Müpa

  • Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Általános elérhetőségek
Mivel kapcsolatban szeretne érdeklődni?
Müpa+ hűségprogram

Csatlakozzon a Müpa ingyenes hűségprogramjához!

Megközelítés

A Müpa autóval megközelíthető a Soroksári út, a Könyves Kálmán körút és a Rákóczi híd felől.

Tömegközlekedéssel az 1, 2, 24 villamosokkal, az 54 és 15 buszokkal és a H7 HÉV-vel.

Nyitvatartás, előadások

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. | +36 1 555 3000 Nyitvatartás | Térkép

Parkolás

A Müpa mélygarázsában, és nyitvatartás szerint a kültéri parkolóban adott napi előadásra szóló jeggyel a parkolás ingyenes. A belépőjegyet a garázsba behajtáskor vagy később, a parkolójegy érvényesítésekor kell az automatáknál bemutatni.

Parkolással kapcsolatos kérdések | info@mupa.hu

Teremhasználat

Nyilvános, kulturális rendezvények • Koordinációs Csoport tereminfo@mupa.hu

Zártkörű, üzleti rendezvények uzletirendezveny@mupa.hu

Programok iskoláknak

Iskolásprogramokkal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Partneriskola-program

Partneriskola-programmal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Müpa hírlevél
Regisztráljon és iratkozzon fel a Müpa hírlevelére, hogy elsőként értesüljön programjainkról! Regisztrálok
QualitySystCert_ISO9001