Jegyárak
3 000 Ft
Elővásárlás
A Müpa+ hűségprogram Platina szintű tagjai szeptember 29-én 10 órától, Arany szintű tagok szeptember 30-án 10 órától, míg Ezüst szintű tagok október 1-jén 10 órától válthatnak jegyeket az előadásra. Alapszintű tagok, valamint a nagyközönség számára október 2-án 10 órától nyílik meg a lehetőség.
Vezényel:
Közreműködők:
Alkotók:
Egyik legkedvesebb népmeséjét dolgozta fel Mechler Anna, akinek azért esett éppen erre a történetre a választása, mert szerinte „itt szinte kézzelfogható a csoda”. Ezt a csodát a zeneszerző, Beischer-Matyó Tamás egy kórusműben álmodta meg, amelyet a Magyar Rádió Énekkara számára írt. Az énekesek izgalmas feladatot kaptak, hiszen az előadás során mozogniuk, gesztikulálniuk is kell, sőt helyenként a tagok ütőhangszereken, sőt szárnykürtön is játszanak az éneklés mellett. Teszik mindezt úgy, hogy olykor 10-12 szólamban énekelnek. A mesejáték egyik különlegessége, hogy interaktív is, közös énekléssel vonva be a gyerekeket a történetbe, hogy úgyszólván együtt mentsék meg a királykisasszonyt.
Korosztály: 6-12 év
Rendező: Müpa
-
Online és személyesen erre az előadásra jegyét Müpa ajándékutalvánnyal, valamint OTP, K&H vagy MBH SZÉP-kártyával is megvásárolhatja. Személyes vásárláskor elfogadjuk még a Rewin Ajándékutalványt és a Rewin Ajándékkártyáit, illetve az OTP Cafeteria kártya kultúraalszámla-keretét is.
-
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
-
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.