Narancskertek, szerelmes libikókák – nyári könyvajánló

Lehet-e a szerelemről klisék nélkül, mégis ismerősen mesélni? Lehet-e szívvel gondolkozni? Lehet-e őszinte a kacagás egy pusztító lágerben? Nyári könyvajánlónk közelebb visz a válaszokhoz.

MÁRAI SÁNDOR: ITÁLIA ÉLETÉRZÉS

„Amalfiban. Vasárnap, súlyos fény, aranyfényű selyemlepel a tengeren, az öblön a domboldalon. A narancskertek organtin takaró alatt. A katedrálisban mise.” Néhány mondat, és máris Olaszországban érezzük magunkat. Márai imádta ezt a tájat fiatal utazóként, kényszerű kivándorlása idején és tizenöt éves amerikai emigrációjából visszatérve is. Szerette kulturális-szellemi gazdagságát, szépségét, otthonosságát. Naplóbejegyzésekből, regény- és levélrészletekből, tanulmányokból és képekből áll össze az általa ábrázolt itáliai életérzés, amelyhez nagyon könnyen kapcsolódhat az olvasó. Nápoly és Salerno, Amalfi és Formio, Positano és Castellammare… Nápoly Márai szerint a legemberségesebb helyek egyike, az európai kultúra bölcsője, Salerno a „rideg és légkör nélküli” New York után öregkori menedék, megnyugvás. A táj, a tenger és az emberek alkotóműhellyé varázsolták számára ezt az országot. Ahogy írja: „Milyen okos ez a nép, milyen szelíd! Hangosan beszélnek, de csendesen, a szívükkel gondolkoznak. Az olaszok nagysága az, hogy jóindulatúak.”

ORAVECZ IMRE: 1972. SZEPTEMBER

„Sosem vezettem naplót, és a jövőben is tartózkodni fogok tőle. Irtózom mindenféle kényszertől, még attól is, melynek önként vetem alá magam. Ez a mű mégis úgy kezdődött, mint holmi asztalfióknak szánt vallomás, keltezés nélküli naplóként. Csak később értettem meg, mire való ez a szokatlan, mondhatni, obskúrus foglalatosság, mi az értelme. És mikor megértettem, mind rendszeresebben ragadtam ceruzát (azzal írok), és mind gyakrabban öntöttem ki magamból, ami fojtogatott, ami kikívánkozott belőlem” – írja az 1972. szeptember előszavában Oravecz Imre. A pályája egyik csúcsát jelentő kötetben 92 utánozhatatlan prózaverset írt a szerelemről. Vakító lángolás, szétdobált ruhadarabok, házasságok, titkok, csalódások, remények, kiszolgáltatottság, szakítások – lendülettel, természetességgel és nyílt őszinteséggel elbeszélve. Fájóan ismerős, felemel, elhajít, emlékezésre késztet – felültet a szerelem szépséges libikókájára.

A kortárs magyar irodalom egyik legnagyobb alakjával életműve legfontosabb állomásait megidézve találkozhatunk a Literárium Extra előadásán.

VISKY ANDRÁS: KITELEPÍTÉS

Visky András kétéves sem volt, amikor 1956 után református lelkész édesapját 22 év börtönre ítélték, őt pedig az édesanyjával és hat testvérével együtt kitelepítették a romániai gulágra. Csaknem hét év telt el, mire az osztrák–magyar család minden tagja kiszabadult a fogságból és újra együtt lehettek. A munkatábor brutális hétköznapjait a legkisebb gyerek nézőpontjából ismerhetjük meg, a regény keretét pedig a véletlenül náluk hagyott családi Bibliából naponta felolvasott történetek adják. A Kitelepítés mégsem lágerregény, hanem egy megrendítő erejű és szépségű irodalmi mű, amely a borzalmak ellenére is tele van humorral és derűvel. Bár kifejezetten szörnyű dolgok történtek velük, az édesanya szenvedései és kétségbeesett erőfeszítései pedig felfoghatatlanok, Visky mégis boldog történetet akart írni. „Az otthon – mint a szabadság boldogsága – egy sötét diktatúra idején sem biztos, hogy elvehető, mert a lelkedben magaddal viheted” – fogalmazott korábban az Indexnek adott interjújában. Visky édesapjának is egyetlen receptje volt a nehézségek túlélésére: a hit és a humor.

Aki már olvasta a könyvet, azért jöjjön el a decemberi Literárium estre, aki még nem, azért: minden valószínűség szerint feledhetetlen élménynek lesz részese.

Photo by Anna Hamilton on Unsplash

PILINSZKY JÁNOS: ÖNÉLETRAJZAIM

„Életbevágóan szükségem van a versre, de most regényt írok. […] Milyen könyv lesz ez? Megpróbálok alászállni a poklokba. Tehát mindenki leszek. Egy őrült lány – aki valahogy úgy elmeháborodott, mint a görög tragédiák hősei, tehát nem klinikailag – mondja el a történetét. […] Furcsa könyv lesz.” – mesélte Pilinszky egy interjúban Nádor Tamásnak 1980-ban. „És ez nem is az én önéletrajzom, hanem a figyelem önéletrajza. Egy ötéves kislányé, egy filozófusé, egy fiatal prostituálté, egy apácáé. És ez mind én vagyok.” Pilinszky úgy írt önéletrajzot, hogy az szinte minden elemében eltér a megszokottól – nem arról mesél, ami megtörtént vele, hanem arról, amit észrevett élete során. Izgalmas prózai kísérlet tele költészettel. Regénye befejezetlenül maradt, de így is érdemes belekóstolni ebben a töredékes, sokszor zavarba ejtő családi történetbe, amely – ahogy a Könyves Magazin kritikájában olvashatjuk, akkora teret ad a képzeletnek és a gondolatoknak, hogy olykor már a hallucináció határát súrolja.

CSOÓRI SÁNDOR: PÁRBESZÉD, SÖTÉTBEN

QJÚB – a kocka kibontása címmel rendezett irodalmi-koncertszínházi estet Pilinszky János és Csoóri Sándor szövegeiből Vecsei H. Miklós, melyet októberben a Müpa közönsége is láthat. A produkciónak előzménye is van: a Párbeszéd, sötétben című előadás során Vecsei H. és csapata az eltávolodás és uniformizálódás ellen keresett szenvedélyes és egymásra figyeléssel teli válaszokat – akkor tisztán Csoóri szövegeiből építkezve. Az előadás szövegéből könyv is készült, amely a Poket automatákból akár meg is vásárolható. És hogy miért érdemes alámerülni a költő világába? Orbán Ottó költő válaszol: „Az idő majd tárgyilagosan megítéli Csoórit, nekünk, sorsa közeli tanúinak vállalnunk kell elfogultságunkat. Nekünk kötelességünk tudni, hogy milyen életbevágóan fontos példa az övé, aki a történelmi lehetőséget nem az előjogok puszta megfordításának fogta föl, hanem tanulásra használta, a tanultakat pedig olyan tennivalók meghatározására, melyek elvégzése nélkül csődbe jut mind az életműépítő óvatosság, mind a harcias radikalizmus, és utódainkra nem egy élhető világ marad, hanem csak por és hamu.”