Miért olyan inspiratív Izland?

A popzenében két kis szigetország van, amely méretéhez képest valószínűtlenül sokat tett hozzá a művészeti ág egészéhez: az egyik Jamaica, a másik Izland. Mit adtak nekünk az izlandiak? A zenében Björkön, a Sigur Róson és Emilíana Torrinin kívül? Rengeteg mindent.

Hogy az alacsony népsűrűségű országban milyen magas a zenészsűrűség, arra könnyű sorolni további Müpa-fellépőket is példaként. Többször járt a Müpába Víkingur Ólafsson zongoraművész, a Kiasmos elektronikus zenei duó, Ólafur Arnalds és Janus Rasmussen párosának jövő évi koncertje azonnal telt házas lett, és a kortárs klasszikus popzene 2018-ban elhunyt sztárja, Jóhann Jóhannsson előtt is tiszteleg egy est.

Ólafur Arnalds nagy kedvence a hazai közönségnek. Ő maga harmadszor, ám Janus Rasmussennel közös duója, a Kiasmos először érkezik a Müpába
© Nagy Attila, Müpa

Na jó, de hogyan lesz zenei nagyhatalom egy ennyire kicsi nép? Izlandot a hatvanas évek végén 200 ezren lakták, mára megkétszerezte lakosságát, de a viking és kelta leszármazottak még így is elég kevesen vannak. Az első kiindulópont maga a szigeti létezés. A hely védelmez, de el is szigetel a világtól, itt mindenki magára és a másikra van utalva – ettől kialakul egy erős összetartás, miközben a helyi ügyeket könnyen magukénak is érzik az emberek. Itt nem tud senki 200 kilométerrel arrébb utazni, hogy egy másik országban találja magát, kénytelenek hát összetartani, egymást inspirálni. Együtt iszik nagyszülő és unoka, sőt együtt is jár kiállításmegnyitókra, könyvbemutatókra és koncertekre, merthogy mindenki művész is.

Ha az év egyik felében csak néhány órára süt ki a nap dél körül, akkor a sötétségtől vagy megborulsz, vagy felfedezed a benned rejlő alkotót – és az izlandiak ezt teszik. Polgári foglalkozása mellett majdnem mindenki szán időt a művészi önmegvalósításra is (vagy netán sportol). Alkotni, azon belül is zenélni pedig kikerülhetetlen, hiszen már az óvodában és az általános iskolában mindenkinek kötelező zenét tanulnia. Utána a zenei szervezetek veszik kézbe a művészlelkek sorsát, az ÚTÓN a kezdő zenekarokat, szólistákat karolja fel és támogatja anyagilag, az IMX pedig a tehetségesebbeket, kiemelkedőbbeket segíti nemzetközi ismertséghez is – jelentős hatékonysággal. A nagy hírű helyi zenei fesztiválok naprakészen kínálják a követendő mintákat, van komoly lemezkiadói bázis (Bedroom Community, 12 Tónar), az évi több száz megjelenés pedig lakosságszámra vetítve tényleg világrekord.

Ma már rengeteg külföldi művész is annyira inspirálónak találja ezt a kulturális környezetet, hogy John Granttől Ben Froston át Bonnie Prince Billyig rengetegen választják második hazájuknak Izlandot. Az eurázsiai és észak-amerikai tektonikai lemezek határvonalán fekvő helyen rengeteg energia összpontosul, ami kreativitásra sarkallja az embereket, és Björk óta ezt rendkívül sikeresen juttatják el a világhoz is. Érdemes persze megismerkedni a sziget popzenéjének korai történetével is, a Megasszal, a helyi rocktrubadúr-kulcsfigurával, a progrockos Trúbrottal, a progfolkos Mannakornnal vagy a posztpunkos Utangarðsmenn-nel, de Björk leghíresebb zenekara, a Sugarcubes nyolcvanas évekbeli befutása (és a jazz-funk-popos Mezzoforte váratlan világhódítása) után tényleg záporoztak az izlandi csodazenék, a GusGus elektronikus táncdalaitól Emilíana Torrini artpopján, a Sigur Rós posztrockján és a Sólstafir posztmetálján át a múm elektroakusztikus kísérletéig vagy az Of Monsters And Men indie-folkjáig. A kortárs klasszikus zene Arnaldsszal és Jóhannssonnal szintén világhódító, de ezt már a Müpa közönsége is jól ismerheti.