Könnyű szeretni: napjaink Ella Fitzgeraldja a Müpában

„Történeteket szeretek mesélni a hangommal, és az életem a zene” – vallja a torinói születésű Roberta Gambarini, aki a legendás jazz-zongorista, Hank Jones szerint a legkiemelkedőbb jazzénekesnő, aki az elmúlt hatvan évben született. Bár évtizedek óta Amerikában él és főleg angolul énekel, budapesti koncertjére valódi olasz különlegességekkel is készül a huszonötödik születésnapját ünneplő Budapest Jazz Orchestrával közös koncertjén. Jazzrajongók, figyelem!

Roberta Gambarini akkor döntötte el, hogy énekes lesz, amikor először hallotta gyerekként Ella Fitzgeraldot, ma pedig már hozzá hasonlítja a szakma. Hank Jones, aki öt éven át dolgozott együtt Fitzgeralddal, azt mondja, Gambarini egyértelműen rá emlékezteti. „Nagyon könnyű a rajongójává válni, rendkívül sokoldalú énekesnő, akinek szinte határtalan a hangja. Gyönyörű tisztasággal énekel. […] Vele játszani egyike volt életem fénypontjainak – nem munka volt, színtiszta élvezet.”

Szülei hamisítatlan jazzrajongók voltak – nem véletlen, hogy egy jazzkoncerten ismerték meg egymást. Édesapjának, aki tenorszaxofonon játszott, gazdag lemezgyűjteménye volt, és rengeteget jártak koncertekre az egészen pici Robertával is. Az édesapa álma az volt, hogy muzsikus lesz, de Olaszországban erre kevés volt az esély és a lehetőség, egy idő után pedig fontosabbá vált, hogy el tudja tartani a családját. Robertának tehát születésétől kezdve a fülében és a szívében volt ez a muzsika, legbelül pedig a mai napig néhány éve elhunyt édesapjának énekel.

New York kitárja kapuit

A Gambarini család a jazzen kívül rengeteg klasszikus zenét hallgatott, de jelen volt az otthonukban a latin, főleg a brazil zene és az olasz pop is, emellett Robertát a gospel, az opera és a blues is inspirálta. Fitzgerald mellett Louis Armstrong, Billie Holiday, Sarah Vaughan és Carmen McRae voltak a legfontosabb példaképei. 12 évesen kezdett el klarinétozni, majd zongorázni, de hamar kiderült, hogy alt hangjában rengeteg potenciál van, így az éneklésre váltott. 17 évesen már olasz klubokban koncertezett, majd Milánóba költözött, ahol rádiós és tévés munkái voltak, de az ismertség és a siker még váratott magára.

Számára is hamar kiderült, hogy Olaszországban jazzkarriert építeni kemény dió, ő viszont minél közelebbről és minél mélyebben akarta ismerni ezt a műfajt, így vett egy mély levegőt, és 1998-ban egy ösztöndíjnak köszönhetően az USA-ba költözött. Első állomása Boston volt, a New England Conservatory, de két héttel azután, hogy megérkezett Amerikába, azzal lepte meg a jazzvilágot, hogy harmadik helyezést ért el a Thelonious Monk Nemzetközi Jazzénekversenyen. Ezzel a bravúrral szinte rögtön ott találta magát a jazzkörforgásban és a New York-i jazzklubokban. Boston után New Yorkba ment, és percek alatt olyan mentorai lettek, mint Benny Carter, aki később a kedvenc énekesnőjének nevezte, majd James Moody, akitől nemcsak az eladóművészetről tanult rengeteget, hanem arról is, hogyan kell túlélni a zeneiparban. Bár a döntés nagyon nehéz volt, Gambarini sosem bánta meg, hogy elhagyta Olaszországot – Amerikában is igazi otthonra talált. Olyan barátai, szakmai kapcsolatai és sikerei lettek, amiért minden nehéz perc és áldozat megérte.

Könnyű szeretni

2006-ban volt a következő igazán nagy fordulópont a karrierjében, ekkor jelent meg Easy to Love című lemeze, amit imádtak a jazzkritikusok, és amit egy évvel később Grammy-díjra is jelöltek. 2010-es So in Love című albuma újabb Grammy-jelölést hozott a legjobb énekes jazzalbum kategóriájában. A Jazzújságírók Szövetsége 2007-ben és 2009-ben is az év legjobb jazzénekesnőjének választotta.

Pályája során olyan helyeken lépett fel, mint a Carnegie Hall, a Kennedy Center, a Hollywood Bowl vagy a Lincoln Center, de rengeteget utazik az USA-n kívül is. Japán, Oroszország és Brazília is nagy kedvence, de Lettországtól Németországon át Afrikáig a világ minden táján dolgozik együtt zenekarokkal. Ahogy ő fogalmaz, a jazz életforma, ehhez pedig hozzátartozik a világjárás.

Intellektuális, humoros, földközeli

Kreativitása semmit sem kopott az évek alatt, azt mondja, ezt a különleges energiát a közönség, a tanítványai és a mesterei felől érkező inspiráció tartja életben. „A jazz egy fantasztikus univerzum, tele spirituális értékekkel, ami rengeteg örömet okoz a hallgatójának és az előadójának is” – vallja az énekesnő, aki azzal az előítélettel sem ért egyet, hogy a jazz túlságosan intellektuális zene, amit nehéz megérteni. „Igen, intellektuális zene a jazz, de közben nagyon szórakoztató, humoros, ősi és földközeli is. Bárki közel kerülhet hozzá egy szempillantás alatt.”

A Librariusnak adott friss interjújában arról is mesélt, hogyan formálják őt nagy példaképe, az amerikai jazztrombitás, zenekarvezető és énekes, Dizzy Gillespie gondolatai: „Az volt a filozófiája, hogy a zene, de főleg a jazz, afféle univerzális erő, és minden nyelv közül a legalkalmasabb arra, hogy egységet kovácsoljon az emberek között, akárhol éljenek is, akármilyen etnikum tagjaként, akármilyen anyanyelvvel. És ez tényleg mennyire igaz! Jazzt olyan emberekkel is játszhatunk együtt, akikkel nem beszéljük egymás nyelvét. A jazz képes lehet arra, hogy békét hozzon az emberiségnek. Nagyon nehéz küldetés ez egy ennyire megosztott világban, mint amilyenben manapság élünk, de hiszek abban, hogy ha életben tartjuk ezt az üzenetet, akkor a jazz fantasztikus dolgokra lehet képes.”