Karinthyk, avagy találkozás több fiatal emberrel

A Karinthy család irodalom- és művelődéstörténete egy sutaképű, feltűnően rongyos ruhájú ifjútól indul: a magyar parodisták köpönyegével, skizofréniával és Karinthy-gyűrűvel szegélyezett históriájuk újabb részletekkel gazdagodik a Müpa színpadán.

„Egy este a folyosó büfépolcára könyökölve üldögéltem megszokott pezsgőfröccsöm mellett, amikor egy sutaképű, feltűnően rongyos ruhájú gyerekifjú lépett hozzám, egy kis kéziratot vett ki a zsebéből és hebegve mondta, hogy ezt a kis darabot a kabarénak szánta. Ijedten kérdezte, mikor átvettem tőle: ‒ K-kérem… mikor számíthatok rá, hogy el tetszik olvasni? ‒ Ne zavarjon! Hát nem látja, hogy már olvasom?”

Ez a pillanatfelvétel a magyar kabaré egyik megteremtője, a fent vázolt esemény idején körúti kabaréigazgatóként működő Nagy Endre A kabaré regénye című pazar könyvéből származik, és jó eséllyel Karinthy Frigyes egyik első irodalmi próbálkozását rögzíti. Nagy Endre írásából a továbbiakban kiderül, hogyan vette meg, fizette ki és vitette színpadra a néhány oldalnyi Karinthy-szöveget. A kifizetett honoráriumról Nagy még ennyit jegyez meg: „Kétszáz korona akkoriban nagy pénz volt, azt hiszem, azóta se sikerült [Karinthy Frigyesnek] a pénzügyi rendezettségnek azt a fokát újból elérnie, mint amilyenbe abban a pillanatban jutott.”

A többi pedig már irodalomtörténet. Nagy Endrének a megörökített jelenet idején valószínűleg fogalma nem volt róla, „sutaképű, feltűnően rongyos ruhájú” patronáltjának pályája milyen íven halad majd. Hogy ‒ egyebek mellett ‒ a későbbiekben minden magyar parodista tőle tanul és hozzá viszonyítja magát, Bárány Tamástól Timár Györgyön és Orbán Ottón át, mondjuk, Bödőcs Tiborig, az Addig sem iszik szerzőjéig. (És itt most arra ne is térjünk ki, megszülettek-e volna Örkény Istvántól az Egyperces novellák, ha Frigyesünk nem emeli irodalmi rangra az úgynevezett pesti zsidó humort.)

Sokatmondó momentuma amúgy a honi paródiairodalom történetének, hogy a műfaj egyik klasszikusa, a Magvető Kiadónál 1975-ben megjelent Nevető Parnasszus Karinthyval kezdődik és végződik: az első írásban Frigyes figurázza ki Mikszáth Kálmánt (A jubileum), az utolsónak pedig fia, Karinthy Ferenc a szerzője (Konkrét Leó, a kritikus és esztéta: A schwartzi modell).

Karinthy Ferenc, könyvespolcán apja, Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső fotója
Forrás: Fortepan / Hunyady József

És itt rá is térhetünk Karinthy Frigyes másik, nem (csak) irodalmi örökségére. Hogy tudniillik a mai napig hat dinasztiaalapítóként, olyan pátriárkaként, akinek leszármazottjai fontos szerephez jutottak a magyar kultúra történetében. Fia, a már említett Karinthy Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas, továbbá Karinthy-gyűrűvel (igen!) elismert prózaíró, drámaszerző és dramaturg, unokája, Márton pedig szintén Kossuth-díjjal jutalmazott színigazgató és rendező volt, aki Ördöggörcs címmel írt rendkívül sikeres családregényfélét nagybátyjáról, Karinthy Gáborról, Frigyes fiáról. Gábor, a tragikus sorsú, hallucinációk, fóbiák és kényszerképzetek által gyötört poéta többek között olyan nagyságok pálya- és írótársa volt, mint a jeles Homérosz-fordító, Devecseri Gábor vagy az orvos, író és művelődéstörténész Benedek István. Utóbbi egyébként Gábor kezelőorvosa lett, amikor Intapusztán skizofréniával kezelték az 1950-es években.

A Karinthyáda a mai napig nyitott történet, melynek egy lehetséges értelmezését a Müpa Karinthy-estjén ismerhetjük meg, ahol is az ígéret szerint „olyan családtagok és történetek kelnek életre, akikről és amelyekről korábban az irodalomtörténészek sem írhattak”. Hiteles forrásként Karinthy Frigyes dédunokája, Karinthy Vera mesél és énekel, színpadi jelenlétét meglepetés ükunokák támogatják. Mit is mondhatnék erre a csodás ajánlatra? A magam részéről izgatottan várom a produkciót.