Fotó: The Now Time / Unsplash
Fiatal csellisták, figyelem!
A Várdai István kezdeményezésére életre hívott Budapesti Nemzetközi Csellóverseny a hangszer ifjú tehetségeinek kínál lehetőséget arra, hogy nemzetközi zsűri előtt bemutassák tudásukat. A négykörös megmérettetésre az 1995. szeptember 1-je után született művészek jelentkezését várják a szervezők.
A pályázóknak négy művet kell előadniuk egy előre meghatározott listából - Bach Csellószvitjei mellé Kodály, Ligeti, Dutilleux vagy Veress Sándor egy-egy művéből választhatnak - , majd a felvételt YouTube-link formájában beküldeni 2025. március 31-ig. A következő forulókba jutott zenészeknek már élőben, előbb zongora-, majd nagyzenekari kísérettel kell számot adniuk tudásukról, míg a döntőbe jutott három zenész a Nemzeti Filharmonikusokkal lép színpadra a Zeneakadémián. A fordulókról felvétel is készül, így a közönség sem marad le a jövő csellistacsillagainak előadásáról.
A pályázat további részleteiről a Filharmónia Magyarország oldalán olvashatnak az érdeklődők.