Egy napunk Kozma Orsival

Amikor elindultam egész napos randinkra, azon gondolkodtam, vajon a színész, az alteres-szűzriadós és kimnowakos, a vadóc Jazz+Az-os, a díva Cotton Club Singers-es, a szólókarrieres vagy a nevével fémjelzett kvartettes Orsival fogok eltölteni egy napot? Szerencsére már az első percben kiderült, hogy Orsi nem kategorizálható, egyik dobozba sem illik bele, vagy minden egyszerre igaz rá. Egyszerre kedvesen visszafogott, fegyelmezett felnőtt, vidám és bármilyen poénra kapható gyerek, féltő anya, társ egy életre és örök útkereső, megújuló.

Jó korán találkoztunk. Te mikor kezded a napod?

Kozma Orsi: Amikor iskola van, akkor hatkor, de nyáron is legkésőbb hét körül. Mindig pacsirta típus voltam, és ezen a koncertezés sem változtatott. A család többi tagja még alszik, amikor én már megyek a kutyával sétálni, tulajdonképpen ez a valódi ébresztőm. Van, hogy utána már kávét sem kell innom, mert a csend, a friss levegő és a séta tökéletesen átmozgat, beindítja a napomat. Ez az idő az enyém, utána jön a kis családi káosz: közös reggeli a lányokkal (tízéves ikerlányai, Sára és Anna – a szerk.), majd a férjem bevonul a fürdőszobába, és kezdődik a versenyfutás a fürdőért és az idővel… Mostanában a lányok már önállóan mennek iskolába, ami nagy könnyebbség. A férjem is indul a próbatermébe dolgozni, én meg vagy otthon vagyok délelőttönként, vagy kicsit később indulok a városba. Nekem általában a délutánok és az esték mozgalmasabbak, főleg, ha fellépés is van.

Toffi kutyát egy éve fogadták örökbe, és valóban úgy néz Orsira, mint a megmentőjére. A fotózás közben is nehezen viselte a távolságot, még nem teljesen tud feloldódni a biztos pont, a család nélkül. „Az, hogy anya vagyok, hatalmas lökést adott az érzelmi és az emberi létemnek, nem gondoltam volna, hogy ezt egy kutya még meg tudja fejelni. Rengeteget tanulok a kapcsolatunkból, nagyon sokat ad ez a kis lélek, néha azt érzem, hogy mindent tud. Nem is értem, eddig hogy bírtunk kutya nélkül élni, előtte meg azt nem értettem, hogy gyerek nélkül hogy bírtunk. Vele teljes a család.”

Többször nyilatkoztad, hogy féltős anya vagy…

Kozma Orsi: Sajnos vagy nem, de nem lettem olyan laza anyuka, mint amilyennek képzeltem magam a lányok megszületése előtt. Természetesen azért megváltoztam, KIEMELÉSnem az vagyok, akit a legtöbben a Jazz+Az-os vörös hajú, kicsit szétesett lányként ismertek meg. Ez nem azt jelenti, hogy nem tudok lelazulni, játszani, bevállalós lenni, de már nem gondolom, hogy úgy kéne viselkednem, mint húszévesen. Azt azért nem mondanám, hogy folyamatosan parázok, de tényleg aggódós lettem, féltem őket ebben az egyre többször tapasztalhatóan kemény, más világban. Igyekszem őket önállóságra nevelni, mert arra is egyre nagyobb szükségük lesz. Az egyedül iskolába járás új, de már jó ideje itthon is ki kell venniük a részüket a közös munkákból.

Amikor felhívtalak, hogy szeretnénk végigkísérni egy napodat, nyitott voltál, de azt kérdezted, vajon kit érdekel, hogy te alapvetően anya és háziasszony vagy? Mikor jön a háziasszony részed?

Kozma Orsi: Éppen a lányok reggeli távozása után. Rendet rakok, takarítok, főzök, a kertben teszek-veszek, gondozom azt a pár tő szőlőt. A délelőttökben nagyon jó, hogy egyedül vagyok. Nekem is kell a csend, az újratöltekezés, az olvasás vagy a filmnézés. Bár erre elég kevés időm marad, hosszú listám van azokról a filmekről, amiket meg szeretnék nézni.

Orsi nagypapája, Kozma Pál szőlőnemesítő, kertészmérnök, a mezőgazdasági tudományok doktora, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja volt. Örökségét a fia, Orsi apukája vitte tovább: ifj. dr. Kozma Pál Fleischmann Rudolf- és Darányi Ignác-díjas szőlőnemesítő, a pécsi Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet főmunkatársa, aki kimagasló munkásságáért 2022-ben megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét. A gyerekekkel együtt szívesen hallgatják a történeteket a szőlőnemesítésről és a borokról, és – persze a lányok nélkül – kóstolnak is. Amikor a házukat vették, volt már a kertben két régi szőlőtőke, amikből az édesapa vitt is nemesíteni pár kacsot, később pedig elültettek két kis csemetét, amikre még az ebédlőből is rálátnak.

Próbálni mikor szoktál?

Kozma Orsi: Iskolaidő alatt délelőttönként, de nyáron, amikor lazább az élet, akkor van, hogy délután, vagy akár este. Heti egy alkalommal online gyakorlok az énektanárommal, Kovács Brigittával.

Az ember azt gondolná, hogy befutott, gyakorlott énekesként már inkább te adhatnál órákat, nem azt, hogy minden héten te veszel…

Kozma Orsi: Szinten kell tartanom magamat, ezen a téren nem lehet kijelenteni, hogy „kész vagyok”. Brigittával több mint húsz éve ismerjük egymást. A Toldy Mária Musical Stúdióban Marika nénivel együtt tanított minket. A kapcsolat ott kezdődött, mostanra pedig mély és értékes barátsággá nemesedett, már-már anya-lánya kapcsolattá. Félszavakból értjük egymást, tulajdonképpen ő a pszichológusom is, de azért próbálom nem mindennel őt terhelni. Sokszor elég csak egy-két mondatot váltanunk, és helyükre kerülnek a dolgok.

A lányaitok is zenésznek készülnek? Járnak különórákra?

Kozma Orsi: Sárinak és Annának természetes közege a zene, szép hangjuk van, próbálgatják a hangszereket, sokszor vannak a backstage-ben – főleg nyáron –, de nem akarjuk mindenáron, hogy zenészek legyenek. Mindkettőjüknek megvan a saját világa, német kéttannyelvű iskolába járnak, Anna asztaliteniszezik a BVSC-ben, Sára pedig ritmikus gimnasztikázik az MTK-ban, Budán. Nagy szervezést igényel, hogy a város két különböző pontjára hordjuk őket, de a férjem ebben is igazi társ. Igyekszik úgy beosztani a stúdiós és zenés munkáit, hogy el tudja őket vinni, igaz, várakozás közben néha unalmában kényszervásárolgatásba kezd. (nevet) Nyáron sem szabadulunk fel teljesen, mert Sárinak öt hét kötelező edzőtábora van, ahova reggel vinni kell, és délután elhozni. Meg persze zenészként nyáron van a legtöbb fellépésünk, amit igyekszünk úgy beosztani, hogy ne egyszerre legyünk távol, bár ez nem mindig sikerül. Ilyenkor általában barátok segítenek, mivel mindkettőnk családja vidéken él. Közös nyaralásra inkább az őszi szünetben megyünk, akkor gondtalanabb az életünk.

Ezek alapján ritka alkalomnak tűnik, hogy együtt van a család.

Kozma Orsi: Ha nincs fellépés, igyekszünk a vacsorát igazi találkozási pontként kezelni. Akkor tudunk leülni beszélgetni, megosztani a nap során minket ért élményeket, tervezni, vagy csak nevetni dolgokon. Ez az egész nap esszenciája, jó esetben négyesben. Aztán amikor a gyerekek lefekszenek aludni, Tamással folytatjuk a beszélgetést.

Rengeteg dolgot kell megoldanotok, partnerként viselkedni immár tizennégy éve. Hogy megy nektek?

Kozma Orsi: Megyünk együtt az úton, amit vállaltunk, és együtt változunk, ha kell. Annyi mindent vittünk véghez közösen, és igen, vannak nehéz, túlterhelt időszakok, de átvészeljük őket. Van, amikor rengeteg a fellépésem, és aránytalanul sok teendő szakad az ő nyakába. Ilyenkor nem mondom, hogy egyetlen felhő sincs felettünk az égen, de nem azért lett ő a férjem, hogy feladjuk. A házastársak többsége nagyon hamar feladja, pedig ez is egyfajta munka, amibe érdemes és kell energiát fektetni. Tamás számomra a legerősebb bástya, az az ember, akivel a legjobban szeretek beszélgetni. Nem azért házasodtam vele össze, mert úgy alakult, hanem mert szeretem, mert ő az én másik felem, értékesek vagyunk egymásnak, és vele szeretném leélni az életem.

Ez mennyire szép végszó lenne… De azért mesélj egy kicsit a Csillogó fekete lemezek című estedről is, amit szeptemberben lesz a Müpában!

Kozma Orsi: Rájöttem, hogy nagyon érdekelnek a nagy magyar énekesnők: a sorsuk és a dalaik egyaránt. KIEMELÉS Úgy érzem, rajtuk keresztül talán még közelebb juthatok önmagamhoz. Az estre sok korszak sok női előadójától hozok valamit, Kapitány Annie-tól a Koncz–Kovács–Zalatnay-féle beatkorszakon és Bontovics Katin, Katona Klárin keresztül Cserháti Zsuzsáig. A dalokkal és történeteikkel el szeretném mesélni, hogy mit jelentenek nekem, és mit a magyar zeneiparnak. A személyes szál az egyik vesszőparipám, ezért is hagytam ott a Cotton Club Singerst. A saját utamat akarom járni, még ha néha göröngyös és nehéz is. Csak ezáltal tudok önmagamhoz eljutni. Fejlődni és megérteni saját magamat tulajdonképpen az életem küldetése.

A cikk eredetileg a Müpa Magazin 2023/24-es évadnak 5. számában jelent meg.