Forrás: Unsplashed

Cremona, a hegedűkészítés Szilícium-völgye

Az észak-olaszországi Cremona közel 500 éve az európai hegedűkészítés központja. A hangszer valószínűleg itt, Andrea Amati műhelyében nyerte el ma is ismert kialakítását a 16. század első felében. Amati volt az, aki az addig háromhúros hangszert kiegészítette egy negyedikkel, és akinek munkája nyomán a hegedű már nemcsak paraszti mulatságokban szólalhatott meg, hanem az udvari zenészek kelléktárának is divatos, idővel pedig elengedhetetlen része lett.

A cremonai hegedűkészítő céhek már az 1500-as évek elején családi vállalkozásokként, valóságos klánokként működtek, a fiúgyermekek jó eséllyel már tizenéves korukban apjuk nyomdokaiba léptek, ugyanakkor tanoncként és inasként gyakran megfordultak a „versenytársak” műhelyeiben is.

Az Amati-műhelyben a cremonai iskola alapítójaként számontartott, már említett Andrea unokája, Nicolò is tovább öregbítette családja hírnevét, kezei között a hangszer kialakítása mind közelebb került a ma is használt sztenderdekhez. Nicolò Amati hegedűi közül ugyan ma már viszonylag kevés szólal meg a világ koncerttermeiben, öröksége azonban felbecsülhetetlen jelentőségű: tőle tanulta a mesterséget Andrea Guarneri, aki nem sokkal később saját céhet alapított, ennek hírnevét pedig unokája, Giuseppe Guarneri del Gesù tette halhatatlanná. Guarneri del Gesù munkái a mai napig óriási népszerűségnek örvendenek a világ legelismertebb hegedűművészeinek körében, többek között olyan kimagasló zenészeknek köszönhetően, mint Niccolò Paganini, Isaac Stern, Sarah Chang, Itzhak Perlman, Nigel Kennedy és még sokan mások, akik mind Guarneri del Gesù hegedűket választottak kedvenc hangszerükként. Hozzáértése ellenére Guarneri elszegényedve halt meg mindössze 46 évesen, és élete végén anyagi nehézségei miatt a hegedűkészítés mellett kocsmárosként kellett dolgoznia.

Ennek oka kortársa és riválisa, Antonio Stradivari volt, aki valószínűleg – bár erről mind ellentmondásosabb vélemények születnek a zenetörténészek között – szintén Nicolò Amati tanítványa volt. Stradivari munkái már életében is hallatlanul népszerűek voltak, vállalkozása pedig olyan sikeresnek számított, hogy legfőbb versenytársát, Guarnerit gyakorlatilag a tönk szélére sodorta. Stradivari életében közel ezer hegedűt készített. Ahhoz, hogy ilyen termékeny lehetett, nagyban hozzájárult, hogy kivételesen magas kort ért meg – a 17–18. században várható élettartamot évtizedekkel túlszárnyalva 93 éves koráig élt és dolgozott, karrierje pedig 75 évet ölelt fel. Stradivari alkotásai közül ma körülbelül 5-600 hangszer holléte ismert, és ezek közül nagyjából 50 maradt kifogástalan állapotban.

Érdekes módon a Stradivari hegedűk kiemelkedő hangminőségét még egyetlen objektív vizsgálattal sem sikerült kimutatni. Többször is felkértek világhírű hegedűművészeket, hogy úgynevezett vakteszteken, pusztán hallás után válasszák ki a legjobb minőségű hangszereket, és ezeken a próbákon a Stradivari hegedűk semmivel sem emelkedtek ki a későbbi – vagy a legújabb kori – mesterhegedűk mezőnyéből. Ezek a meglepő eredmények azonban egyáltalán nem csorbították Stradivari hírnevét, munkái továbbra is szinte felbecsülhetetlen értéknek számítanak mind a gyűjtők, mind a zenészek körében.

A hegedűművészt persze nem a hegedű teszi, hanem az a sokezer órányi kitartó gyakorlás, amely során a benne rejlő tehetséget gyémánttisztaságúra csiszolja, és felvértezi magát a sikeres zenei karrierhez szükséges technikai tudással. Az ugyanakkor tagadhatatlan, hogy egy kiemelkedő minőségű hangszer új horizontokat nyithat bármely zenész játékában – a világ legjobb hegedűművészei pedig abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy a cremonai iskola nagyjai az évszázadok próbatételeit is kiálló mesterműveikkel szélesre tárták előttük ezeket a lehetőségeket.

Az évad művésze és felbecsülhetetlen hangszere © Csibi Szilvia, Müpa

A cremonai mesterek alkotásaiból szerencsére Magyarországra is jutott – például az a Guarneri mesterhegedű, amelyen korábban Rolla János Kossuth-díjas, érdemes művész, a magyar kamarazene legendás alakja játszott, és amelyet napjainkban a rá példaképként tekintő, a Müpában az évad művészének választott Kelemen Barnabás szólaltat meg koncertjein. Például idén november 12-én, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben rendezett kamarakoncertjén is, ahol Kokas Katalin, Perényi Miklós és Shai Wosner kíséretében adja elő Mozart, Beethoven és Brahms műveit, valamint 2025. január 22-én, amikor a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával lép fel ugyanott. Ha pedig Kelemen Barnabás egyedülálló játékát egy ilyen több száz éves mesterhangszer támogatja, az valóban megismételhetetlen zenei élményt ígér.