„Beleborzongtunk, amikor felkért minket a Müpa”
Csupa lélek, alázat, őszinteség az erdélyi 4S Street zenekar. Dalaikban a szomorkás hangulat és a pozitivitás izgalmas egyértelműséggel keveredik. Június 9-én különleges koncertet adnak a Müpában, ahol most először fúvósok és vonósok kísérik majd őket. Erről is beszélgettünk a csapat két tagjával, Alin Nicutával és Fülöp Loránddal.
Öt év van már a 4S Street mögött. Nyilván egy folyamatról van szó, rengeteg mérföldkővel, állomással, amikről egyenként is lehetne beszélgetni, de kíváncsi vagyok, hogy ha visszagondoltok az elmúlt időszakra, az összességében milyen hangulatot, érzést hoz elő?
Alin Nicuta: Három szóval tudnám megragadni az utazásunk lényegét: munka, ambíció és kitartás. Mindig fokozatosan haladtunk, voltak rövid, közép- és hosszú távú céljaink. Napról napra fejlődünk, nem csak zeneileg, de emberileg is. Ez fontos, mert így tudjuk jól szolgálni a közönségünket, idővel talán példává válni számukra. Mindig nagyon tudatosan dolgoztunk, így amit el szerettük volna érni, azt el is értük. Persze ehhez kellett a szerencse vagy a Jóisten támogatása is.
Fülöp Loránd: A legmélyebb ponttól a legmagasabbig mindent megéltünk ez alatt az öt év alatt. Gondolok itt a pandémiás nehéz időszaktól az első teltházas koncertünkig, vagy épp a Fonogram és Petőfi Zenei Díjakra. A két szélsőség között gyakorlatilag mindenben volt már részünk.
Ebből gondolom, sokat lehetett tanulni.
F.L.: Az benne a legjobb, hogy amit a zenekartól kapunk, azt az élet más területein is tudjuk hasznosítani. Rengeteg mindenre megtanít ez a fajta létezés: elfogadásra, az egymáshoz való viszonyulásra, kompromisszumokra. Arra, hogy nem mindig az van, amit én akarok, figyelembe kell venni mások hangulatát is, a különböző értékrendeket.
Erre rá is akartam kérdezni. Öten vagytok, öt férfi... Valamiért mégis azt gondolom – olvasva a nyilatkozataitokat, és hallgatva azt, amiben hisztek, ami hajt titeket –, hogy nincsenek súrlódások. Mennyire valós az elképzelésem?
A.N.: Vannak vitáink, de én azt gondolom, hogy anélkül nehezen megy előre bármi is. Itt mindenki jót akar, de közben nem a saját igazát erőlteti, hanem maximum másképp akarja azt a jót. Rövidebb vagy hosszabb idő alatt, de mindig konszenzusra jutunk. Ezek a konstruktív viták viszik előre a zenekart. Ha mindenben egyetértenénk, lehet, hogy többször hibáztunk volna. Így viszont öt szemszögből vizsgáljuk meg a döntéseket. Egyenrangúak vagyunk, nálunk nem létezett soha zenekarvezető, maga a fogalom is idegen számunkra.
Ez abban a zenei vegyületben is megmutatkozik, amit együtt hoztok létre? Mindenki beleteszi saját magát, amiből aztán kijön valami igazán egyedi?
F.L.: Öten öt különböző zenei környezetben szocializálódtunk. A fontos inspirációk, amik miatt beleszerettünk ebbe az egészbe, teljesen különbözőek. Viszont pont ettől színes a 4S Street világa. Teljesen más elvárásokkal indulunk neki egy készülő albumnak, más ötleteket hozunk, és ebből születik meg a végeredmény. Alapvetően nincs közöttünk főnök, aki minden mondat végére pontot tesz, de mindig tudjuk, az adott helyzet kinek a terepe, ki kell, hogy magához vegye az irányítást. A Müpa-koncertnél nem is volt kérdés, hogy Mihály Csaba, a billentyűsünk lesz ez a személy, hiszen ő konzervatóriumot végzett. Ezen a koncerten pedig fúvósok és vonósok egészítik ki a csapatunkat. Az első pillanattól kezdve szabadkezet adtunk Csabának, amellett, hogy természetesen mi is hozzátesszük a meglátásainkat a fellépéshez.
Fentiek alapján valóban egy jó kis személyiségfejlődés is volt számotokra ez az út. Kíváncsi vagyok, mit hoztatok magatokkal öt évvel ezelőttről vagy akár még korábbról, a gyerekkorból, Gyergyószentmiklósról. A Mesélek a bornak című dalotok egyik fontos sora így szól: „ha az ember messze menne, el ne feledje a házát, merre tart és honnan érkezett”. Mit tudtatok mélyről, lélekből beletenni a zenekarba?
A.N.: Bennem teljesen átértékelődtek az utóbbi időben ennek a dalnak a sorai. Román vidéken születtem, Gyergyószéken nevelkedtem. A haza fogalma mindig is azt a hidegrázós érzést jelentette számomra, amikor megérkeztem egy olyan helyre, amihez lelkileg is kötődöm. Viszont nemrég arra jöttem rá, hogy a haza jelentheti azt is: soha ne felejtsem el, ki vagyok. Mindig legyen erőm, lehetőségem lelkileg is hazatérni önmagamhoz, akármilyen külső hatás ér.
F.L.: Sokszor éreztem azt, hogy más zenekarokhoz képest mi zárkózottabbak vagyunk. Gyerekkorban nem egy nagyvárosban éltünk, ahol folyamatosan idegen arcok jöttek szembe. Én szűkebb körben nőttem fel, kis baráti társasággal, kevés rokonnal. A mai napig azokhoz kötődöm leginkább, akikkel a gyermekéveimet együtt töltöttem. A zenekar is sok esetben összezár, számíthatunk egymásra. Ennek tudom be azt is, hogy nálunk nincsenek tagcserék, és egy másik zenekarral felvett koprodukció is csak távoli gondolat egyelőre.
Hasonlót fogalmaztam meg magamban korábbi interjúitok alapján. Nem az arcoskodó, látványos magabiztosság ordít rólatok, mint sokakról, hanem az alázat, a visszafogott, csendes profizmus. Hogy csapódik le mindez az egyébként kemény zeneiparban?
A.N.: Az első pillanattól fogva úgy létezünk, hogy nem akarunk senkit meggyőzni arról: mi vagyunk a legjobbak. Tiszteljük a zenét, mert szeretünk vele foglalkozni. El se tudjuk képzelni, hogy más életünk legyen. Először magunknak akarunk bizonyítani, és csak azután a világnak. Azariah fogalmazta ezt meg nagyon szépen nemrég. Azt mondta, hogy ő genetikailag képtelen az elszállásra. Le a kalappal, nagyon jó megfogalmazás! Ez ránk is igaz szerintem.
F.L.: Egyre ritkább és egyre fontosabb a hitelesség a zeneiparban és az életben is.
A dalaitokat hallgatva azt érzem, hogy mindegyik nagyon életigenlő, még a melankolikusabb, mélyebb számok is át vannak itatva valamiféle napfényes pozitivitással...
A.N.: Stúdiózás közben mondtam múltkor a srácoknak, hogy nekem a pozitívan nyomasztó leírás nagyon tetszik magunkra. A magyar embernek mindig jelen van az életében a keserű-édes párhuzam. A mi zenénk is picit melankolikus, szomorkás, de mégis pozitív. Ez egyfajta hitelesség részünkről, ami nem is feltétlen tudatos. Idővel tudtuk egyáltalán megmagyarázni, hogy hogyan is lehet a stílusunkat leírni. Nemsokára kijön az új dalunk, ennek a verzéjében például a halált emlegetjük, a refrén mégis az örök boldogságról szól.
A mostani koncerten is játsszátok már? Ez az egyik ígért meglepetés?
A.N.: Igen! Emellett lesz egy pontja a koncertnek, amit személy szerint nagyon várok. Az lesz az egyik legfontosabb pillanat az este folyamán. Remélem, úgy alakul, ahogy elképzeltem, és ha igen, akkor az egy csoda lesz! Akkor bőgni fogok...
F.L.: Csak utána énekelni kell, úgyhogy inkább ne bőgj!
A.N.: Jó... Mondjuk már megszoktam, mert amikor a Mesélek a bornak megy, szinte minden koncerten rám kell szólni, hogy nyugi...
F.L.: Idő kellett nekünk is, hogy érzelmileg megszokjuk azt a dalt.
A.N.: Ha a fater ott van a közönségben, akkor végem... De jó dolog sírni, nem bánom.
Meséljetek még a koncertről! Mit jelent számotokra, hogy a Müpában léptek fel, és mire számíthat a közönség?
A.N.: A zenekar megalakulása óta nagy álmunk volt a Müpa. Azóta nézegetjük vágyakozva az épületet. Azt pedig, hogy már három hónappal a koncert előtt elkelt minden jegy, még fel se fogtuk.
F.L.: Amikor megyünk haza Erdélybe Budapestről, itt szoktunk elmenni a kocsival, látjuk esténként az épület villódzó fényeit. Amikor megvalósult ez az álom, abba hirtelen beleborzongtunk. Ha hamarabb jön a lehetőség, az nem is lett volna ennyire jó, mert ki akartuk várni, hogy megszülessenek a nagyobb dalaink, mint amilyen most a Bor, az Üzenet a távolból vagy a Hova tűntél. A megfelelő pillanatban értünk el ide, és a legnagyobb odaadással várjuk ezt a koncertet.
A.N.: A közönség cserébe egy olyan 4S Streetet kap, amit eddig még sosem láthatott.
A fiúknak a május 17-i Szabadság, szerelem - Petőfi 200 előadás apropóján már volt lehetőségük megismerkedni a Fesztivál Színház tereivel
Fotó: 4S Street Facebook