Zenei hőségriadó

Gondoljunk csak bele, milyen bőséges a természeti környezet újjáéledését elhozó tavasz, a betakarítás és beérés mellett az elmúlás borzongató szeleit is magában hordozó ősz, vagy az ünnepet, az összegzést, a belső csendet is megélő tél zenei megjelenítése! De vajon mi a helyzet a nyári hónapokkal? Itt mintha kissé bajban lennénk, hiszen ez az idő jó esetben a pihenés, a feltöltődés időszaka, és mint ilyen, eleve kissé szabadabb ritmusú: lágyabb kontúrok, az évközi rutin felfüggesztése jellemzi.

A következőkben olyan zeneművekből nyújtunk át egy színes csokornyit, amelyek szándékosan nem összegezni kívánják a nyarat, helyette inkább egy-egy, a komponista szemében jellegzetes pillanatot ragadnak meg. Nekünk pedig nincs más dolgunk, mint hogy rajtuk keresztül felfedezzük és átéljük a pihenőidő számunkra legkedvesebb momentumait.

Senkit sem fog meglepni, hogy a lista Antonio Vivaldival kezdődik: kereken 300 éve publikált Négy évszakjának Nyár című versenyműve maga a részletes zenei időjárásjelentés. Az első tételben még csak a perzselő nap gyűri uralma alá a mezőt, a másodikban a pásztor fáradtan bóbiskol, miközben – Vivaldi maga mondja! – a kutya ugat és a szúnyog zümmög. A harmadik tételben aztán jön a mennydörgés és a villámok. Valahogy úgy, mint egy szép nyári napon.

Hasonlóan izzik a levegő Astor Piazzolla Verano porteño című darabjában, itt Gidon Kremer előadásában. Ez a mű az 1965-ben komponált Estaciones porteñas (Buenos Aires évszakai) sorozat része, amely valójában egyfajta dél-amerikai válasz Vivaldi concertójára, csakhogy a perzselő forróság itt tangólépésekben ölt testet… Piazzolla-módra robbanékony szenvedély, veszélyes lüktetés jellemzi a művet – ilyen lehet egy nyári vihar Argentínában.

Egészen más irányból közelít Felix Mendelssohn, akinek Shakespeare nyomdokain haladó Szentivánéji álom-kísérőzenéje Kurt Masur vezényletével hamisítatlan tündérmese. A zeneszerző még alig felnőttként, mindössze tizenhét évesen írta e lenyűgöző darabot, amely alighanem az egyik legvarázslatosabb zenei nyáréjszakát örökíti meg.

Ha pedig már románc: Gershwin Summertime című, a Porgy és Bess című operában elhangzó áriája Ella Fitzgerald bámulatos előadásában az opera- és a jazzvilág talán legismertebb nyári slágere. A szöveg keresetlen egyszerűsége – „Summertime, and the livin’ is easy…” – mögött valójában fájdalom és szabadságvágy rejtőzik. Gershwin az amerikai déli államok sajátos világának ismeretében, a spirituálékból ihletet merítve írta meg az örökzöld dalt.

Másfajta hőfokon ég Carl Orff Carmina Burana című kantátája, amelynek több tétele nyári, nagyon is testi élvezetekhez köthető. Seiji Ozawa vezénylete alatt a mű perzselőbb, mint egy vízparti nyáréjszaka. Szerelem, vágy, bor, bűn – a középkori szövegek cseppet sem finomkodnak, a zene pedig hűségesen követi őket.

Grieg Nyári este című zongoradarabjában viszont sokkal inkább a skandináv világ finom melankóliája visszhangzik. Ez a zene már nem a diadalmas nyár közepén szól, hanem a legvégén. Akkor, amikor már érezzük az elmúlást, de azért még ott lebeg a napfény illata a balzsamos levegőben.

De vajon milyen a nyár egy igazi metropoliszban? Hát persze, hogy Leonard Bernsteinre és a tűzforró nyári estén játszódó, a Rómeó és Júlia szüzséjét érzékenyen újrahangszerelő West Side Storyra utalunk, melyből Gustavo Dudamel vezényel részleteket ezen az emlékezetes felvételen. A zenében ott a New York-i nyár ritmusa és lüktetése, robbanása és ringatása.

Claude Debussy 20. század elején írt Iberia-ciklusának második tétele, a Les parfums de la nuit a nyár mediterrán oldalát ragadja meg. Andalúz est, illatok, lámpafény és távoli gitár – Debussy nem történetet akar elmesélni, helyette inkább hangulatot fest. De még hogy! A hallgató úgy érzi, ott sétál azon a bizonyos andalúz utcán, valamikor a hajnal kapujában…

Irány a világ másik fele: Csajkovszkij Az évszakok című, tizenkét darabból álló zongoraciklusában az orosz esztendő körforgását rajzolja meg. A júniusi darab a velencei gondolásoktól kölcsönzött Barcarolle címet viseli, a július a földeken kaszáló parasztok hónapja, az augusztus pedig természetesen az aratásé. A címek árulkodóak: romantikus pásztoridill helyett itt a munka ritmusa áll a középpontban.

A felsorolásból természetesen nem maradhat ki Haydn oratóriuma, az Évszakok sem. A Nyár című harmadik rész már-már operai léptékű. Itt is vidéken vagyunk: a kelő nappal a gazda is ébred, és miközben egyre melegszik a levegő, a bogarak andalító zümmögését és a sípját fújó pásztort is halljuk. A váratlanul érkező, majd gyorsan elvonuló vihar után megnyugvás telepszik a tájra: a madarak éneke, a béka brekegése, majd a templomi harang hangja figyelmeztet a dolgos nap közelgő végére.

Lám, legalább ilyen sokszínű, azaz „sokhangú” a klasszikus zene nyara. Van, aki árnyékot keres a napsugarak elől, más a hőség csillapodtával, éjjel kap erőre. Van, aki szerint a nyár égzengéssel és felhőszakadással érkezik, másnak viszont a tücskök álmos ciripelése jut róla eszébe. Egy biztos: a mi nyarunk sem múlhat el zenei klasszikusok nélkül.