Mitől ilyen jó a dél-koreai filmzene?
Nem csupán hangulati aláfestésként szolgál, hanem aktív katalizátora és alakítója a filmélménynek. E zenei világ egyik legjelentősebb alakja Jung Jae-il, aki műveiben tökéletesen ötvözi a tradicionális koreai hangzásvilágot a modern zeneszerzési technikákkal, világhírét pedig az Élősködők című Oscar-díjas filmben, valamint a Squid Game című sorozatban végzett munkájával vívta ki. Jung Jae-il október 25-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben lép fel, hogy végre a magyar közönségnek is élőben mutassa be sokrétű és izgalmas repertoárját.
Korea nagyon érdekes hely. Amikor az egyébként is viharos történelmű ország a második világháború után kettészakadt, Észak a személyi kultusz és a teljes katonai-politikai diktatúra útját „választotta”, míg Dél a demokratikus berendezkedés és a nyugati típusú kapitalizmus gazdasági modellje felé vette az irányt. És míg Észak-Koreából a katonai felvonulásokról, hadihajók vízre bocsátásáról és a kedves vezérnek lelkesen tapsoló tömegekről szóló videófelvételeken kívül kevés mozgókép kerül ki, addig a dél-koreai filmek nem pusztán utat találtak nyugatra, de saját szeletet hasítottak ki maguknak az európai és amerikai filmrajongók érdeklődési köréből. A dél-koreai filmek nyugati sikere pedig nemcsak a nyugati világban is könnyedén értelmezhető társadalomkritikai kérdésfelvetéseiknek, valamint sajátos, mégis „ismerős” filmnyelvi megoldásaiknak köszönhető, hanem annak is, hogy ebben a filmnyelvben markáns szerep jut a zenének, ami a kortárs koreai filmkomponisták nagyszerű megoldásai révén könnyedén képez hidat Kelet és Nyugat között.
A zene és a történet szoros összefonódásának a régmúltra visszanyúló hagyományai vannak a koreai kultúrában. A tradicionális koreai narratív operában, a phanszoriban egy énekes és egy dobos adott elő a köznapi emberek életéből vett jelenetsorokat, kezdetben főleg piactereken, később pedig már nemesi udvarokban is. A modern koreai filmzene gyökerei ugyanakkor inkább a hagyományos koreai népzenében, a gugakban rejlenek. Miközben a koreai filmzeneszerzők legjobbjai képzett jazz- és/vagy klasszikus zenészek, gyakran a gugak sajátos dallamait, ritmusait és hangszereit – például a kajagumot vagy a csanggut – is beemelik alkotásaikba.
Ez a tradíciót és modernitást ötvöző zenei kísérletezés olyan zeneszerzőket emelt nemzetközi szintre, mint az egyébként gitárművészként is elismert Lee Byung-woo, aki a Két nővér, az Anya és A gazdatest világsikert arató zenéjével szerzett elismeréseket, vagy Jo Yeong-wook, akinek zenéje többek között Park Chan-wook Oldboy című, mára klasszikussá vált pszichológiai thrillerét is felejthetetlenné tette. Más koreai zeneszerzők, mint például Bang Jun-seok vagy Mowg, szintén nagy hatást gyakoroltak a koreai filmzene fejlődésére, saját egyedi megoldásaikkal gazdagítva ezt az egyre sokszínűbb kulturális teret, Dél-Korea filmművészetét pedig mind újabb nemzetközi sikerekhez segítve.
A koreai filmzeneszerzők körében kiemelt helyet foglal el Jung Jae-il, aki már karrierje korai szakaszában is bizonyította, hogy képes a különböző zenei műfajok közötti határokat átlépve izgalmas és egyedi atmoszférát teremteni. Az Élősködők című film zenéjével azonban kétségtelenül új csúcsokra tört – hangulatában tökéletesen képezte le Bong Joon-ho rendező társadalomkritikával átitatott, groteszk hangvételű alkotását.
Az Élősködők zenéjében Jung Jae-il minimalista eszközökkel operál, melyek mögött azonban külön jelentéstartalmak nyílnak, a zene gyakorlatilag egy másodlagos narratív réteget kölcsönöz a filmnek. Finoman egymásba fonódó zenei témái egyszerre komikusak és nyugtalanítóak, érzékenyen követik a cselekmény abszurd fordulatait. Különösen emlékezetes a film egyik kulcsjelenetének zenéje, amelyben klasszikus és tradicionális elemek vegyülnek modern elektronikus hangzással, tükrözve a film fő témáját: a társadalmi osztályok közötti feszültséget.
Az Élősködők sikere után Jung Jae-il újra bebizonyította, hogy képes megújulni és továbbra is izgalmas maradni. A Squid Game című Netflix-sorozat zenéjével ismét a figyelem középpontjába került, sőt popkulturális jelenséggé vált. A Squid Game zenéje egyszerre játékos és vészjósló, szinte hipnotikusan hat a nézőre, miközben a klasszikus gyerekdalok torzított változataival nagyszerűen reflektál a sorozat központi elemének számító egzisztenciális rettegésre is. Jung itt is mesterien használta a tradicionális elemeket, például a phanszori drámai énekmódját. Ezeket modern elektronikus ritmusokkal ötvözi, amelyek együtt hátborzongató és felejthetetlen élményt nyújtanak.
Sikere jól mutatja azt a tendenciát, amely napjaink koreai filmzenéjét jellemzi: a népzene hagyományait bátran újraértelmezve, azokat a nyugati zenei tradíciók technikáival vegyítve hoz létre globálisan is értelmezhető, mégis jellegzetesen koreai hangzású alkotásokat. Ez a művészi megközelítés nem csupán autentikusságot kölcsönöz a filmeknek, hanem a világ minden táján, széles közönség számára is élvezhetővé teszi őket.
Jung Jae-il és kortársai munkássága tökéletes példája annak, miként válhat egy kulturális jelenség egyszerre helyivé és univerzálissá, hogyan képes átívelni országhatárokon és földrészeken, miközben megőrzi saját identitását. Dél-Korea filmzeneszerzői nem csupán hazájuk filmművészetét emelik magasabb szintre, de a filmzenék történetének új, izgalmas fejezetét is írják.
