Együtthangzók kontra összhangkedvelők

Mire készüljünk, ha egy filharmonikus zenekar koncertjét választjuk esti programnak? Na és akkor, ha inkább a szimfonikusokra szavazunk? Mariana-árok mélységű szakadék választja el a két formációt? Vagy mégsem? Hamarost kiderül!

Induljunk el a kályhától, ez esetben a Györkösy‒Kapitánffy‒Tegyey-féle Ógörög–magyar nagyszótártól. A szógyűjtemény szerint a szümphónia szó jelentése: (zenei) együtthangzás, összhang, hangzás. A kötetben ugyanakkor nem szerepel filharmónia tétel, ahogy a németeknél alapvetésnek számító, Benselers-féle szakmunkában sem. Vagyis e görögösen hangzó szó nem antik nyelvi lelemény, Platón, Aiszkhülosz, vagy pláne Homérosz biztosan nem használta. Jelentése azonban egyértelműen kikövetkeztethető. Philein = kedvelni, szeretni, harmónia = összhang; vagyis a filharmónia nagyjából ennyit tesz: szeretni az összhangot. A filharmonikus jelző pedig olyasvalakit/valamit jelöl, aki vagy ami összefüggésbe hozható az összhang kedvelésével.

Vissza a szimfóniához: olasz, illetve német közvetítéssel ‒ sinfonia, illetve Symphonie alakban ‒ terjedt el a kifejezés Európában, a középkorban a dudától a tekerőlantig (e hangszer gyönyörű magyar nevei többek között a nyenyere, a szentlélekmuzsika és a kolduslant) többféle instrumentumra utalt. És persze egy műfajt is jelöl már az 1300-as évektől. A zsáner történetének kacskaringóit ezúttal mellőzzük, a lényeg, hogy Haydn és Mozart munkásságának idejére a szimfónia már elnyerte mai formáját. Vagyis egy rendszerint négy tételből álló kompozícióról van szó, melynek megszólaltatásában a csoportosan játszó vonósok mellett párban felléptetett fúvósok (mondjuk, két-két trombitás, kürtös, fuvolás és oboás) vesznek részt.

A szimfonikus zenekarnak több meghatározása létezik. Abban nagyjából minden definíció egyetért, hogy a karmester helyezkedik el legközelebb a tisztelt publikumhoz. Mögötte következnek a vonósok ‒ hegedű, brácsa, cselló, nagybőgő ‒, utánuk a fa-, illetve rézfúvósok, végül pedig az ütőhangszerek a pergő- és üstdobon át a harangjátékig. A karmester intézménye amúgy viszonylag friss találmány, a barokk idején például még nem létezett.

És akkor nézzük, miben tér el egy filharmonikus társulat összetétele a szimfonikus zenekarétól! Vegyük példának a több mint 100 éve, 1923-ban alapított Nemzeti Filharmonikusokat. Az együttesben helyet kapnak első és második hegedűsök; brácsák, csellók, nagybőgő; plusz fuvola, oboa, klarinét, fagott, kürt, trombita, harsona; ütőhangszerek, illetve hárfa. Valljuk be, a különbség nem tűnik bődületesnek a szimfonikus zenekarok felállásához képest.

Bécs másik kiváló zenekara, a Bécsi Filharmonikusok májusban jártak a Müpában © Pályi Zsófia, Müpa

Valószínűleg igaza lehet Rosie Pentreath szakírónak, aki a ClassicFm.com portálon egy 2023-ban megjelentetett, alapos cikkben járta körül a szimfonikus vs. filharmonikus zenekarok kérdését, és arra jutott, végül is csak nevezéktani eltérésről van szó.

Ha Pentreath jól tudja, akkor a „filharmonikus” kifejezés angol megfelelője az 1800-as években bukkant fel, és olyan, a zenei életet támogató társaságokra vonatkozott, melyeknek tagjai rendszeres időközönként fizettek azért, hogy az általuk finanszírozott zenekar koncertjeit hallhassák. Ilyen alapon működött (illetve működik a mai napig) például az 1813-ban alapított Royal Philharmonic Society, amely többek között Camille Saint-Saëns „Orgona” szimfóniája és Ludwig van Beethoven IX. szimfóniája patronálásában, valamint a ma is az Egyesült Királyság zenei életének élvonalához tartozó Royal Philharmonic Orchestra sikereiben is szerepet vállalt

Amúgy nem a Royal Philharmonic Society az egyetlen, amely a 19. században kezdte pályafutását. A Bécsi Filharmonikusok alapítási éve 1842, a Zürichi Tonhalle Zenekara 1868-tól működik, a Berlini Filharmonikusok 1888, a Bostoni Szimfonikus Zenekar 1891, a Müncheni Filharmonikusok pedig 1893 óta örvendeztetik a nagyérdeműt. Hogy tovább bonyolítsuk a képet, jegyezzük meg, hogy Londonban, Berlinben és Bécsben is működik szimfonikus és filharmonikus zenekar is. Nagyon úgy tűnik tehát, egyszerűen névválasztási kérdésről van szó: értelemszerűen nem lehet egy városnak két szimfonikus vagy filharmonikus zenekara.

És ha már szóba kerültek a császárváros muzsikusai: november 12-én, szerdán a Müpában, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben lépnek fel az idén 125 éves Bécsi Szimfonikusok (tehát nem a Filharmonikusok, össze ne keverjük!) a csodás orosz zongoraművésznő, Anna Vinnitskaya társaságában. A műsoron szerepel majd Richard Wagner Faust-nyitánya, továbbá Mahler I. szimfóniája, illetve Ravel D-dúr zongoraversenye. Őszintén remélem, hogy a filharmónia- és szimfóniahívők sem dulakodnak majd a szünet idején a büfében.