Egy hangszer, három történet – Fókuszban a kürtösök

Aki rendszeresen olvas zenei témájú cikkeket, ahhoz szokhatott hozzá, hogy általában karmesterekkel, hangszeres és énekes szólistákkal vagy különböző intézmények vezetőivel készülnek interjúk. De mi a helyzet a főállású zenészekkel, akik nélkül nem szólalhatna meg egy szimfónia, de egy operaelőadás sem? Cikksorozatunkban zenekari muzsikusokkal, egy-egy hangszer jeles képviselőivel beszélgetünk, hogy bepillantást nyerjünk az ő világukba is. Ezúttal három kürtművészt, Börzsönyi Mátét (Budafoki Dohnányi Zenekar), Szőke Zoltánt (Budapesti Fesztiválzenekar) és Rákos Lászlót (Nemzeti Filharmonikusok) faggattuk ki.

Miért épp a kürtre esett a választásuk a hangszerek közül?

Börzsönyi Máté: Eredetileg trombitára jelentkeztem volna, de épp akkor ment nyugdíjba a trombitatanárnő. Samu László kürtművész azt mondta édesanyámnak egy próba szünetében, hogy „hozd hozzám kürtre a gyereket!” Így lett a trombitából kürt. Valószínűleg ennek így kellett történnie, mert nagyon jó kapcsolat alakult ki köztünk. Tízéves voltam ekkor, de előtte már négy évig zongoráztam. Kaptam a zeneiskolából egy ütött-kopott kürtöt, de a lelkemre kötötték, hogy először csak fúvókázni szabad! Persze, ahogy hazavittem, egész nap a kürtöt fújtam, és határozottan emlékszem arra a pillanatra, amikor éreztem: ezt akarom csinálni.

Szőke Zoltán: Nyolcéves múltam, amikor elkezdtem ezzel a hangszerrel ismerkedni. Az azt megelőző években rendszeresen elkísértem édesapámat a MÁV Szimfonikus Zenekar bérletes zeneakadémiai koncertjeire. Mindig a rézfúvós hangszerek vonzották a figyelmemet, nagyon tetszett a csillogásuk, ami egyszerre volt jelen a külsejükben és a hangjukban is. A legszebbnek és legérdekesebbnek a harsonákat tartottam, elvarázsolt a kórusuk hangzása, és a rengeteg akció a tolózugokkal. A kürt gyönyörű formája, hangjának széles kifejezőskálája is tetszett, ráadásul észrevettem, hogy a ventileket bal kézzel kell használni. Ez volt a döntésem igazi alapja: úgy gondoltam, hogy egy „balkezes” rézfúvós hangszerrel könnyen fogok boldogulni.

Börzsönyi Máté (BDZ), Szőke Zoltán (BFZ, Fotó: Stiller Ákos) Rákos László (NFZ, Fotó: Csibi Szilvia)

Rákos László: Anyukám tudott hegedülni, és kisgyerekként sokat hallottam őt otthon játszani, így nekem is megtetszett a hangszer. Ötévesen kezdtem el zeneiskolába járni, de egy év után azt gondoltam, hogy „na, nekem ennyi elég is volt”. Szerencsére édesanyám hallani sem akart arról, hogy abbahagyjam, így összesen nyolc évig hegedültem. Időközben viszont tizenkét évesen elkezdtem kürtön is tanulni, és a zeneiskolai éveim vége felé párhuzamosan játszottam a két hangszeren. A hegedűért annyira nem voltam oda, de néhány tanáromat és a kürtöt nagyon megszerettem. Végül a kürttel felvételiztem a pesti Bartók Konziba, onnantól pedig egyértelmű volt számomra a zenei pálya.

Milyen egy kürtművész élete a zenekarban?

B. M.: Különösen első kürtön minden egyes hang hallatszik, az ember lelke nyitott könyv. Zeneileg és technikailag a legváltozatosabb darabok jönnek szembe, és néha szólista szerepben találja magát az ember. Szép emlék számomra, amikor pár éve az október 23-i nemzeti ünnepségen A magyarokhoz című darabban szólistaként játszhattam a BDZ-vel a Müpában.

Az Orfeo Zenekarban natúr- és barokk kürtön is játszom. Ez külön felkészülést igényel, hiszen a régizene speciális világot jelent a játékmód és az eszközök tekintetében is. Sokszor extrém magasságokban kell játszani, egy darab „rézcsőből” dallamot, zenét csiholni. Szeretem ezt a kihívást, és az Orfeóval nagy élmény együtt játszani.

A zenei életemhez hozzátartozik, hogy rézfúvós hangszerekre való szordínókat készítek Tátu Mutes néven (a szordínó a hangerő vagy a hangszín módosítására, tompítására szolgáló eszköz – a szerk.). Ezek mára minden kontinensen jelen vannak, a világ topzenekaraiban és neves szólisták koncertjein, lemezfelvételein teljesítenek szolgálatot. Idén szeptemberben a legrangosabb trombitaverseny, az ARD Nemzetközi Zenei Verseny első két helyezettje is az én szordínóimat használta.

Sz. Z.: Én inkább nem a személy, a művész, hanem a hangszer oldaláról fognám meg a kérdést. A zenekarban a kürtök meghatározó szerepet töltenek be. A hangszer adottságainak következtében a kürt olyan, mint egy híd, ami összeköti az összes többi hangszercsoportot. Úgy is mondhatnám, hogy a zenekar diplomatája, aki egységet teremt teljesen különböző hanganyagú hangszerek között. Jól tud „lazulni” vonós, fafúvós, rézfúvós, ütőhangszeres közegben, de megtalálja a hangot a hárfával vagy az énekhanggal is. Tud simulékony lenni, mégsem adja fel kifejezetten markáns személyiségét. Ha kell, szólóban, kürtmenetben, az Eroica-trióban vagy egy Richard Strauss-féle, elsöprő erejű nyolckürtös kórusban csillogtatja meg határtalan képességeit és a zenekari összképből nélkülözhetetlen tulajdonságait.

R. L.: Egy szimfonikus zenekar kürtszólamában – az esetek túlnyomó részében ez négy kürtöt jelent – minden pozíciónak megvan a maga sajátos nehézsége, ami komoly koncentrációt igényel. Ha az ember első kürtös, ő játssza a szólókat, így szinte minden koncerten reflektorfényben van, és nagyon észnél kell lennie, mert kényes helyzetek alakulhatnak ki egyik pillanatról a másikra. Ezenkívül szólamvezetőként is helyt kell állnia, ami még nagyobb felelősséggel jár.

Ahogy Zoli is említette, a kürt átmenetet képez a zenekarban, egyfajta hibrid hangszer: általában a rézfúvós-, a fafúvós- vagy a vonósszekcióval játszik együtt. Teljesen más játékmódra van szükség, amikor egy rezes tuttit kell megszólaltatni, vagy, mondjuk, egy kamarazenei részt a fafúvósokkal, esetleg a vonóshangzásba kell szinte észrevétlenül „belesimulni”. Közben pedig nagyon sokszor transzponálnunk is kell, azaz más hangokat játszunk, mint amik le vannak írva a kottában. Ez is különös odafigyelést igényel.

Mennyire tartják férfias hangszernek a kürtöt?

B. M.: Az első – szarvból készült – kürtöket a vadászathoz használták, tehát ráfoghatjuk, hogy férfias hangszer. Zeneileg azonban a rézfúvósok között a kürt a legsokoldalúbb instrumentum. Férfias, erős, harcias, karakteres, de mélyebb, bensőségesebb, érzékenyebb, lágyabb, ha úgy tetszik, nőiesebb szólók is akadnak. Valószínűleg ezért is van egyre több hölgy kürtös, és sokan közülük kiválóan játszanak. A kürt irodalmát férfiak és nők egyaránt el tudják muzsikálni, ki tudják fejezni lelkük férfias és nőies aspektusait, animusukat és animájukat.

Sz. Z.: Nemcsak hogy férfias hangszernek tartom, de egy sor, széles körben is alapvetően férfiasnak ismert tevékenység szimbólumaként tekintek a kürtre. Masszív kialakítása külső megjelenésében erőt és határozottságot sugároz, elődeink szükség szerint fegyverként is használták, ha hihetünk a mondának. A zeneszerzők is kihasználták és még ma is kihasználják a hangszer maszkulin voltát, bármilyen vadász- vagy háborús filmben a kürtök aktív részvétele nélkül egy hajítófát sem érne a zene. Ez nem a játékos személyétől vagy nemétől függő kérdés. A hangszerhez kötődő évezredes tradíciók ruházzák fel a kürtöt férfias jegyekkel, hangjának énekszerűsége pedig kiválóan alkalmassá teszi szerenádok, románcok érzéki megszólaltatására is.

R. L.: Úgy tudom, az ókori görögök a nőket, illetve a férfiakat tipikusan különböző hangszerekkel ábrázolták, de még az 1800-as években is elképzelhetetlennek tartották, hogy egy nő a katonazenekarokhoz társított rézfúvós hangszerek valamelyikén, így például kürtön játsszon. A középkori vadászatokat megjelenítő képeken is kizárólag férfiak voltak láthatók, lovon ülve fújták a „vadászkürtjüket”. Mára ez teljesen megváltozott. Van férfi hárfás, női bőgős, női trombitás és női kürtös, nem is kevés. Magam is ismerek néhányat személyesen. Sok szimfonikus zenekarban már egyenlő arányban vannak a férfi és a női kürtösök. A hangszert fizikailag tartani sem könnyű, és a megszólaltatása sem egyszerű, mondjuk, egy fuvolával összehasonlítva. Ennek ellenére egyre népszerűbb a hölgyek körében is. Úgy gondolom, a férfi és a női lélek különbözősége spirituálisan is sokat ad a művészetekhez, sokat változik, színesedik ezáltal az a világ, amit mi, muzsikusok képviselünk.