© Nánási Pál
A penészes pincétől a Liszt-díjig
Az Amadinda volt az egyik példaképük, repertoárjukon Vivaldi és Beethoven mellett jól megfér a karibi fieszta és az afrikai dobzene is. A huszonöt éves Talamba Ütőegyüttes november 17-én lép színpadra a Müpában: a koncert egyik felében az Egy kiállítás képeit szólaltatják meg – többek között hangolt vízvezetékcsöveken.
A főiskolai időkig nyúlik vissza a Talamba Ütőegyüttes története: V. Nagy Tamás, Grünvald László, Szitha Miklós és Zombor Levente a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán kötött barátságot. „Már akkor megfogalmazódott bennük egy ütőegyüttes megalapításának ötlete, de frissen végzett zenészekként, anyagi keretek híján álmukat csak lassan, sok lemondás árán tudták megvalósítani. – Hosszú évekig úgy koncerteztünk, hogy mindig gyűjtöttünk valamire. Nem pénzt kerestünk, hanem a vágyott hangszerekre, hangtechnikára fordítottuk a bevételt" – idézi fel a kezdeteket Zombor Levente.
Egyik céljuk az volt, hogy megmutassák a közönségnek, ütősként ugyanúgy bármit el tudnak játszani a hangszereiken, mint egy hegedűs vagy egy zongorista. Fiatalon az Amadinda volt az egyik példaképük, de a kortárs zenére koncentráló együttessel ellentétben a Talamba művészei mindig a saját hangjukat keresték. „Soha nem akartunk senkinek sem megfelelni, nem követtünk trendeket, mindig úgy zenéltünk, ahogy a kedvünk tartotta" – mondja Zombor Levente.
© Nánási Pál
A zenei műfajok iránti nyitottság a Talamba sajátja: ősi, egzotikus és a legmodernebb technikával készült hangszereikre írt saját szerzeményeikben a magyar népdaloktól a balkáni dallamokon át az afrikai ritmusokig és a komolyzenéig sok mindent felfedezhetünk, de repertoárjukon jazzsztenderdek, komolyzenei átiratok és a kortárs darabok is találhatók. „Nagyon szeretünk Bach-fúgákat játszani, ahogy afrikai dobzenét is, izzadtan, üvöltve, Vivaldi vagy Beethoven művei mellett pedig jól megfér a karibi fiesztazene is."
Munkájukat a negyedszázad alatt itthon és külföldön egyaránt elismerték: az Artisjus- és a Prima díj mellett 2021-ben megkapták a legrangosabb hazai zenei kitüntetést, a Liszt-díjat. Eljutottak a világ nagy koncerttermeibe: felléptek Szentpéterváron a Sosztakovics-teremben, online versenyen szerepeltek a New York-i Carnegie Hallban, de pályájuk egyik csúcspontjának azt tartják, hogy egyetlen magyar együttesként többször meghívást kaptak Fekete-Afrikába, ahol Liszt Ferenc, Kodály Zoltán, Bartók Béla műveit játszották óriási sikerrel.
© Nánási Pál
Huszonöt éves fennállásukat november 17-én a Müpában ünneplik; a koncert egyik felében Muszorgszkij százötven éves művét, az Egy kiállítás képeit szólaltatják meg. „Ez a kompozíció nagyon jól megmutatja, miként változott a zene a mű megszületését követő évtizedekben. Eredetileg zongoraciklus volt, amit Maurice Ravel hangszerelt meg szimfonikus zenekarra, a hippikorszakban az angol progresszív rockegyüttes, az Emerson, Lake & Palmer dolgozta fel, de a japán elektronikus zeneszerző, Tomita Iszao is elkészítette saját verzióját. Mi ebből a remekműből álmodtuk meg egyedi átiratunkat ütőhangszerekre és elektronikára, az estén egy visszatérő vendégünk, DJ Bootsie lesz segítségünkre az atmoszféra megteremtésében" – mondja Zombor Levente. A koncerten Muszorgszkij művének tételei, a „kiállítás képei” meg is elevenednek: Vörös Eszter Anna festményeit Csató Csenge animátor keltette életre.
Szitha Miklós és Zombor Levente Szabó Dénes tanítványa volt a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskolában, innen jött az ötlet, hogy az általa alapított Cantemus Vegyeskart is meghívják a jubileumi koncertre. A koncerthez csatlakozik majd Sena Dagadu is, az Irie Maffia ghánai származású énekesnője is: a Talamba külön erre az alkalomra írt egy, az afrikai zenéből táplálkozó, nagyszabású művet. A Talamba óriási gyűjteményéből közel százhúsz hangszer kap szerepet ezen az estén, köztük például hangolt vízvezetékcsövek is.
© Nánási Pál
A zenekar tagjainak barátsága máig töretlen, a megalakulás óta változatlan felállásban lépnek színpadra. Zombor Levente szerint erejük abban rejlik, hogy a színpadon egymásnak háttal állva is mindannyian pontosan tudják, a többiek mikor ütik le a következő hangot hangszerükön. Negyedszázad áll mögöttük, de még mindig vannak terveik és álmaik, és ez az, ami együtt tudja tartani az együttest. „Visszatekintve volt értelme ennek a kitartásnak. Amikor a kilencvenes években, a penészes pincében fagyoskodva pakolásztuk a dolgainkat, nem is reméltük, hogy egyszer majd tényleg professzionális körülmények között tudunk dolgozni. Teljesen önerőből építettük fel mindazt, amink van. Gödöllőn találtunk otthonra, ma már közel négyszáz darabból álló hangszerparkot tudhatunk a magunkénak, a hatalmas próbateremben pedig nemcsak a lemezeinket rögzítjük és a koncertekre készülünk, de ott tanítjuk a jövő generációit is erre a mesterségre. A tudás átörökítése egyre fontosabb helyet foglal el az életünkben. Hisszük, hogy a mi huszonöt évünk is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az ütőhangszeres oktatás a mai napig népszerű a zeneiskolákban."
