Zságer Balázs csapatával 2008-ban alanyi jogon is elfoglalta helyét a hazai élmezőnyben. Kilépett az egykori alkotótárs, Yonderboi árnyékából, és a megnyílt kapukon ugyanolyan elegánsan tudott bevonulni, mint amilyen méltóságteljesen évekig az underground köröket uralta. Bizonyíthatja ezt bármi fényesebben, mint az, hogy a labdarúgó-Eb döntőjével egy időben telt házas koncertet adott a Müpában?
Balázs és társai valójában nem tettek mást, csak azt, ami egy zenekar legfontosabb dolga. Miután... az előző hat évben tökéletesen megtanulták, milyen kerek, dögös, sziporkázó, színes hangzást tudnak kialakítani, mindezen képességeiket a helyükre rakták (tudat alá), aztán nekiálltak, hogy megkeressék és helyére illesszék életművük puzzle-jának még hiányzó utolsó darabját: írtak egy slágert. Egyszerre táncolhatót, felemelőt, katartikust, ugyanakkor kellően banálist. Rafináltat, mégis fülből kiirthatatlant. A Wings of Love nagyon szerethető dal. Nem véletlen, hogy 15 000 jelölt közül dance/electronic kategóriában bekerült az International Songwriting Competition döntőjébe. (A zsűriben olyan személyiségek foglaltak helyet, mint például Tom Waits, Nelly Furtado, Jerry Lee Lewis és Robert Smith, a Cure frontembere.)
A zenekar most ennél is tovább megy: tovább boncolgatja azt a gondolatot, melyet az utóbbi lemezükön (Cannot Walk Fly Instead) már megpendítettek: a 21. századi ember misztériumkeresését a technokrata, információszennyezett világban. A modern ember egyre több rejtéllyel találja szembe magát, megoldhatatlan vagy látszólag megoldhatatlan problémákkal. A racionális világ kiábrándult szereplőiben újra feléledni látszik a rejtélyek és a spirituális élmények iránti vágy.
Zságer Balázsék témaválasztásaiban is egyre többször megjelenik az abszurdumok iránti érdeklődés: a titokról, a megfejthetetlenről - kozmosz és Isten, élet és halál, valóság és képzelet viszonyáról. Ezen az estén a pszichedelikusabb, instrumentális számaikat dolgozzák át, nagyobb teret engedve az improvizációnak és a folyamatzenének. Az igazi kalandot jelentő „zenei úszás” folyamát számos filmes és irodalmi idézettel, vetítéssel és színházi elemekkel társítják. Tőlük megszokott módon összemossák a múltat a jövővel, mintha egy kozmikus éjszakán egy időben lennének jelen a középkori misztériumjátékok szereplői és a Harmadik típusú találkozások c. film űrlényei.
Az előadáshoz olyan, színházi berkekben jártas művészeket hívnak segítségül, mint Keszég László rendező, Árvai György díszlettervező, Szűcs Edit jelmeztervező és Kántor Kata koreográfus.
„Bits and bytes are altered
but the wind still blows over Savannah…”
Charles Bukowski
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.