Az arany-, platina- és gyémántlemezes, „Az év hangszeres szólistája” kategóriában eMeRTon-díjas St. Martin zenéjére filmesek, színházi rendezők és televíziós szerkesztők is felfigyeltek már. Hét zenés színdarab zeneszerzője, illetve zenei rendezője volt, több reklámfilmhez komponált zenét, és Hiányzol című balladája mindmáig a Magyar Televízió Csellengők című műsorának kísérőzenéje. Tehetségét azonban nemcsak zenében kamatoztatja: eddig három verseskötete jelent meg, fotóit pedig több kiál...lításon is bemutatta.
Égi Vár címmel nagyszabású koncertet álmodott a színpadra. Föld, víz, levegő, tűz táncosokkal és huszonkét tagú szimfonikus zenekarral „fűszerezi” az estet, amelyet japán taiko dobosok közreműködése mellett lézershow és fényjáték is színesít. A jelmezes előadáson St. Martin „operátorként” a közönség és az előadás közötti hangulatot közvetíti.
A programban különleges helyszínen rögzített videoklipek is láthatóak lesznek, köztük a magyar férfi vízilabda-válogatott hivatalos bevonuló zenéjét tartalmazó felvétel, amely Görögországban, az olimpia helyszínén készült; valamint a svájci Saas Fee városában, a világon a legmagasabban fekvő és a nagyközönség által is látogatható jégbarlangban felvett egyedi videó.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.