Roby Lakatos, „a hegedű ördöge” elképesztő virtuozitása és az általa könnyűszerrel és elegánsan egymás mellé helyezett zenei stílusok sokfélesége okán kapta e fantázianevet. A klasszikus zenében, cigányzenében, jazzben, sőt a flamenco, a tangó, a boleró és a klezmer birodalmában egyaránt a legnagyobb természetességgel mozgó hegedűművész esetében szinte értelmetlen is taglalni, hány évesen kezdett zenélni, hiszen a génjeiben van a muzsika - 1965-ben Bihari János leszármazottjaként zenészcsa...ládba született. Legnevesebb mestere Járóka Sándor volt, s még Sir Yehudi Menuhin is felfigyelt a kivételes adottságú ifjúra. Ifjú volt még, alig 18 éves, amikor hazáját elhagyva Belgiumban próbált és talált szerencsét. Tíz éven át a brüsszeli Les Atéliers de la grande Ille-ben muzsikált zenekarával, ahová Menuhin is ellátogatott, amikor csak ott járt, hogy Robyt meghallgassa. Az évek során Roby Lakatos bejárta a világot, és olyan művészekkel dolgozott együtt, mint Maxim Vengerov, Vadim Repin, Anne-Sophie Mutter, Stéphane Grappelli, Randy Brecker, Giora Feidman, illetve Herbie Hancock. Máig Brüsszelben él, de ha hívják, a legnagyobb örömmel tér vissza szülőhazájába egy-egy fellépésre. A kétrészes koncert közönsége változatos műsort élvezhet, mely a hegedűvirtuóz minden oldalát bemutatja. Jól ismert klasszikus és jazzdarabok mellett a tagok saját szerzeményei is megszólalnak, sőt a zenét hallva filmkockák is felvillannak majd lelki szemeink előtt az improvizációban is gazdag estén.
Rendező: Művészetek Palotája
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.