A spanyol és portugál nyelvterületnek az Ibériai-félszigettől Latin-Amerikáig terjedő zenei kultúrája jóval kiterjedtebb annál, hogy három nap alatt körbejárható legyen. Elvégre olyan gyűjtőfogalomról van szó, amelybe a spanyol flamenco, a portugál fado, a kubai boleró és rumba, a columbiai cumbia, a Puerto Ricó-i plena, a brazil szamba és bossa nova, vagy éppen a perui és chilei indiánok muzsikája egyaránt belefér.
Arra azonban elég lehet ez a fesztivál, hogy ízelítőt adjon, s hogy megmutassa: a latin zene az embert tánclépések nélkül is egy másik - egy felszabadultabb, elragadtatottabb - világba tudja röpíteni.

A tangó a 19. század végén tűnt fel az argentínai Buenos Airesben, s kezdetben a város plebejus tánczenéjének számított. A tangóban élhették ki a munkások a nyomorúságukat, az emigránsok a honvágyukat, ez az érzéki muzsika elhitette velük, hogy hódítóbbak és sikeresebbek, mint amilyenek valójában. Ennek a hagyománynak vált megújítójává az 1921-ben született Astor Piazzolla az általa teremtett „új tangóval”, amely a kortárs zene és a dzsessz szövetébe fonva a hangversenytermekbe emelte a tangót, kiélezve drámaiságát, tragikumát, szenvedélyét. A 2002-ben Budapesten alakult, és már több nemzetközi versenyen sikerrel szerepelt Quartett Escualo műsora elsősorban az ő műveire épül - egyéni hangszerelésben és két olyan táncos közreműködésével, akik 2003-ban Európából egyedül kerültek be a Buenos Aires-i tangó-táncvilágbajnokság döntőjébe.

Cristóbal Repetto elképesztő üstökösként robbant be az ezredforduló tangóuniverzumába. Az 1979-ben született énekes az észak-argentínai népzene bűvöletében cseperedett fel, tangót szinte csak „véletlenül” kezdett énekelni, tizenhét éves korában, egy ifjú tangóénekesek számára meghirdetett versenyen. Ott aztán harmadik helyezést ért el, de ez a legkevesebb. A zsűri csak ámult-bámult, amikor meghallotta ezt a hosszú hajú, farmernadrágos, teniszcipős tinédzsert, aki úgy szólalt meg, akár egy 78-as fordulatszámú gramofonlemez a tangó aranykorából. A váratlan sikert Buenos Aires-i tanulmányok követték, a helyi bárokban való fellépéseket pedig nemzetközi turnék - így jutott el 2004-ig, amikor végre Cristóbal Repetto címmel megjelent első, hallatlanul várt albuma. S onnan már csak három szűk esztendő kellett ahhoz, hogy a Művészetek Palotájában is bemutatkozzék.

Rendező: