Az utóbbi két évben kialakult hagyománynak megfelelően a Művészetek Palotája ezúttal is ingyenes programmal, minőségi jazzmuzsikával köszönti nemzeti ünnepünket. Az előcsarnok különböző pontjain, a Ludwig Múzeum felőli oldalon felállított kisszínpadon és az épület előtti nagyszínpadon a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszékének növendékeitől a „nagy öregekig” a magyar jazzélet valamennyi generációja képviselteti magát. A program stiláris és műfaji szempontból is változatosnak ígé...rkezik: a skála a swing örökzöldjeitől a cool jazzen és a bebopon át a modern mainstream jazzig terjed. A fellépő formációk magját ezúttal is hagyományos jazztrió (zongora, nagybőgő, dob) alkotja - hozzájuk csatlakoznak az énekesek, gitárosok, fúvós és ütőhangszeres szólisták, akik „körbejárják” a helyszíneket, vagyis több különböző zenekarral is színpadra lépnek.
A program művészeti vezetője, Szalóky Béla harsonaművész-zeneszerző most is arra biztatja a vállalkozó kedvű amatőr muzsikusokat, hogy hozzanak magukkal hangszert, és szálljanak be az örömzenélésbe. Az ünnepi jazzmuzsikát este nyolc órától a Határőrség Zenekarának ötvenöt perces bigband-koncertje zárja. Műsorukban Duke Ellington, Sammy Nestico és más klasszikusok szerzeményei mellett a határőrzenekarban játszó kiváló jazzmuzsikusok kompozíciói is felcsendülnek.
Fellépők:
Zászló tér: Vukán Trió (Vukán György - zongora, Berkes Balázs - bőgő, Balázs Elemér - dob) (17:00 - 19:00)
Kávézó terasz: Gyárfás István Trió (Gyárfás István - gitár, Lutz János - bőgő, Cseh Balázs - dob) (17:00 - 19:50)
Üvegterem: Magyar Jazz Quartet (Szakcsi Lakatos Béla - zongora, Csepregi Gyula - szaxfonon, Vasvári Pál - basszusgitár, Szende Gábor - dob) (19:00 - 19:50)
Szólisták a Zászló térben és a Kávézó teraszán (17:00 - 19:50):
Kuzbelt Péter - szaxofon (Showder Band)
Stencli Tamás - szaxofon (Soul What)
Zsemlye Sándor - szaxofon (Freestyle Chamber Orchestra)
Micheller Myrtill - ének
Lázár István (Showder Band)
Szalóky Béla - harsona, trombita (Határőr Big Band)
Négyesi Dániel - harsona (a Magyar Rádió „Zsoldos Ernő' jazzharsona versenyének ezüstérmese)
Nagyszínpad: A Határőrség Zenekara (20:00 - 20:55)
Vendégművész: Micheller Myrtill és Berki Tamás - ének
A tűzijáték után is folytatódik a program, a térzenét a Madarak Együttes és vendégei szolgáltatják, amit két kivetítőn multimédia előadás tesz emlékezetessé.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.