A Művészetek Palotája immár negyedszer rendezi meg a New Orleans Swing elnevezésű fesztivált, amely rangos amerikai és európai fellépőinek köszönhetően a régió egyik legfontosabb tradicionális jazzfesztiváljává nőtte ki magát.
Tavalyi nagy sikerű koncertje után ismét fellép a trombitás-énekes Bényei Tamás népszerű zenekara, a Hot Jazz Band, s az amerikai örökzöldek mellett a magyar nyelvű repertoárt is becsempészi programjába. Vendégszólistájuk a Berki Tamás növendékeként végzett fi...atal énekesnő, Bolba Éva, illetve Louis Armstrong stílusának legjobb hazai imitátora, a produkcióját show-elemekkel is színesítő Papa Fleigh (Forgács László) lesz.
Az 1985-ben alakult Hot Jazz Band napjainkra Magyarország egyik legsikeresebb professzionális zenekarává vált. A '20-as, '30-as, '40-es évek, a korai jazz, a swing és a dixieland revival kel életre tolmácsolásukban. Repertoárjukon megtalálhatók az ugyanebből a korszakból származó magyar szerzemények is.
Szórakoztató, dallamos zene jellemzi a Hot Jazz Band játékát. A virtuozitást kedvelő együttes nagyfokú stílushűségre törekszik, mely a sármos énekmodorban szintén érzékelhető. Banjo-zenekar (Hungarian Banjo Kings) és washboard-show színesíti műsoraikat. Gyakori vendégük Bóbis László sztepptánc világbajnok és szvingtánc csoportja, Bényei Tibor tubaművész és Szekeres Adrien eMeRTon-díjas énekesnő.
Számos hazai televíziós fellépésük mellett a következő városok fesztiváljain szerepeltek: Lyon, Ried, Regensburg, Pozsony, Marciac, Montlouis, Bussum, Kolozsvár, Drezda, Varazze, Policka, Osterode, Gronau, Helsinki, Straden, Varasdin, Tallin, Zürich, Szczavnicza, Nagykároly, Bécs, Anif. 2004-ben ötödízben kaptak meghívást az USA-ba, Sacramento-ba a világ legnagyobb tradicionális jazzfesztiváljára.
Olyan nagyszerű zenészekkel játszhattak együtt mint Cynthia Sayer, Mike Vax, Tom Kirkpatrick, Peter Ecklund, Joe Muranyi (Louis Armstrong's All Stars), Leroy Jones, Wynton Marsalis, George Probert, Bill Allred, Tom Saunders, Allan Vaché, Johnny Varro, Howard Alden, Jake Hanna, Randy Reinhardt, John Sharidan(USA), Acker Bilk, Kenny Ball (UK), Marcel Zanini, Irakli, Alain Bouchet, Daniel Huck, Marc Laferriére, Marc Fosset (Stéphane Grappelli Trio) Daniel Barda (F), Tom Stuip (NL), Theis Jensen (DK), Oscar Klein (CH), Stjepko Gut (YU).
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.