1998-ban, amikor a Ma Ya című albuma kijött, az addig alig-alig ismert Habib Koitéból egy csapásra a világ egyik legkeresettebb afrikai muzsikusa lett. Az a lemez három hónapig vezette a világzenei rádióslistát, majd az éves összesítésben a második helyen végzett, s korántsem véletlenül. A gitáros-énekes Koité ugyanis úgy tudott megszólalni, hogy abban a különféle mali zenék esszenciája és a nyugati tánczenék befolyása együtt hatott - tele melegséggel és eleganciával, s egyben utat mutatva... az afrikai tánczenék legújabb, neotradicionális hulláma felé.
Koité és Bamada nevű zenekara - melynek tagjai között a mali zene élő legendája, a balafonos-hegedűs Kélétigui Diabate is ott van - eddig két alkalommal járt hazánkban: 1998-ban a WOMUFE-n és 2001-ben a Sziget Fesztiválon. Legújabb - immár negyedik - lemezük, az Afriki tavaly jelent meg, és ugyancsak rendkívüli fogadtatásra talált. Az ősi mali hangszerek, így a kamele n'goni, a balafon és az egyhúros hegedű térnyerésével Koité legmélyebb anyaga született meg, melyben a frissesség és a több évszázados tradíciókhoz való kötődés ugyanazon a - jól érthető és magával ragadó - zenei nyelven beszél. Az afrikai muzsikák „kezdő” és „haladó” rajongói számára kihagyhatatlanul!
Az előadáshoz kapcsolódó Műhelybeszélgetésen, november 5-én 17.30 órai kezdettel a Művészetek Palotája Előadótermében különféle művészeti ágak jeles képviselői és más meghívott vendégek beszélgetnek Fenyő Gábor zenei szerkesztő vezetésével. A Műhelybeszélgetések nyilvánosak, a belépés díjtalan.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.