Világzenei koncertjeinek egyik legszebb hagyományaként a Művészetek Palotája 2008-ban is megrendezi azt a fesztivált, amelynek címe és zárókoncertje a Muzsikás együtteshez kötődik, s amelyben természetesen a magyar népzenéé a főszerep.
Az Etnofon Zenei Társulást alapító Kiss Ferenc harmincöt éve kulcsfigura a magyarországi világzene-mozgalomban, olyan - világszerte elismert - zenekarok alapítója, mint a Kolinda és a Vízöntő. Ez a veretes, a progresszív népzenei irányzaton alapuló örökség a...z 1994-től működő Etnofon Zenei Társulásra is rányomta bélyegét, létrejöttével ugyanakkor újszerű és autonóm zenei világ teremtődött meg. Tematikus albumai - Nagyvárosi bujdosók, Szerelemajtók, Pávaének - éppúgy kötődnek a népzenegyűjtő Bartók és Kodály alkotásaihoz, mint Kiss szerzői életművéhez és a tradicionális magyar folklór emlékeihez. Éppúgy kötődnek az autentikus népi hangszerekhez, mint a kortárs könnyűzene elektronikus hangszereihez, és éppúgy kötődnek az archaikus népi szövegekhez, mint a napjaink kihívásokkal teli érzelemvilágára reflektáló alanyi költészethez.
Népzene, világzene, műzene, dzsessz - az Etnofon Zenei Társulás mindezek ötvözete virtuóz muzsikusokkal és gyakran színházi, illetve filmes látványelemek felhasználásával.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.