A harmonika az a hangszer, amelyet el tudunk képzelni egy népes, vigadásra vagy épp szomorkodásra alkalmas zenét játszó együttes egyik hangszereként, olykor a dallam diktálójaként, ám szólóhangszerként nem épp ez jut először eszünkbe. Duóban sem ez a legelterjedtebb, az viszont, hogy négy, sőt, öt harmonika uralja a színpadot egy egész koncerten keresztül, nem hétköznapi esemény.
Márpedig éppen ez fog történni május 27-én este a Művészetek Palotájában: Orosz Zoltán és a portugál Danças Oc...ultas ad koncertet.
A portugál kvartett tagjai (Artur Fernandes, Filipe Cal, Filipe Ricardo és Francisco Miguel) eleinte mindannyian népzenei formációkban játszottak, majd klasszikus tanulmányokra váltottak, végül kikötöttek a harmonikánál. 1989-ben alakították meg formációjukat, amellyel eleinte tradicionális dallamokat játszottak, később, hogy megadják a hangszernek az őt illető rangot, saját szerzeményeket kezdtek írni. Ma is ebben a szellemben dolgoznak - méghozzá olyan jól, hogy koncertjeiket hallva senkinek nem jutna eszébe másféle hangszert hiányolni a színpadról. Stílusukban sokféle hatás fellelhető, legutóbbi, Tarab című lemezükön például az arab világ hagyta rajta lenyomatát.
A koncert első részében fellépő Orosz Zoltán a harmonika szeretetét édesapjától örökölte, ő volt, aki tehetségére már korán felfigyelt, és az első harmonikát is tőle kapta négy éves korában. 1977-ben, korengedménnyel felvételt nyert Budapesten a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába, ahol a harmonika mellett orgonálni is tanult, majd a főiskolán a harmonika mellé a zeneelmélet és zeneszerzés szakokat is felvette.
A művész zenei érdeklődése igen tág határok között mozog, nagyszerű stílusérzékkel szólaltatja meg különböző népek zenéjét. A francia sanzon mindig is a kedvencek közé tartozott, így történhetett, hogy 1996-ban Bardóczy Attila előadóművésszel részt vettek Párizsban egy sanzonversenyen, ahonnan a legjobb külföldi előadónak járó első díjjal tértek haza.
A művész három egymást követő évben megnyerte Magyarországon az Országos Harmonikaversenyt felnőtt profi kategóriában, 2000-ben Orosz Zoltán együttese megkapta a Magyar Rádió rangos elismerését az eMeRTon díjat, majd 2008-ban zenei tevékenységét Artisjus Díjjal ismerték el.
A művész Szingapúrtól Szibériáig a világ számos pontján koncertezett már, és az észtországi, dániai, finn, belga, norvég, spanyol és orosz harmonikafesztiválok mellett számtalan hazai zenész lemezén működött közre, valamint közel tíz éven keresztül zenélt együtt a magyar zenei élet legendás alakjával, Zoránnal is.
Orosz Zoltán jelenleg több különböző formációban - többek között szólóban is - zenél, függően attól, hogy melyik zenei irányzaté a főszerep. Harmonikaművészként munkássága alapvetően arról szól, hogy minél szélesebb nyilvánosság előtt ismertté tegye a harmonika fantasztikus lehetőségeit, számos zenei stílusban bemutatva mindazt az árnyaltságot, dinamikát és szenvedélyt, ami e hangszert s megszólaltatóját oly különlegessé teszi.
A koncertjein a legkülönbözőbb zenei stílusokkal ismerkedhet meg a közönség; a francia sanzontól az orosz cigánydalokig, a délszláv népzenétől Astor Piazzolla argentin tangójáig.
Rendező: Művészetek Palotája
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.