Csepregi Gyula évtizedek óta az egyik legkeresettebb szaxofonosunk, aki nagyszabású koncerttel készül megünnepelni ötvenedik születésnapját. A big band jazztől (Swing Ladies Hungary), a fúziós jazzen át (In Line) a modern acid jazzig (Csepregi Hip-Bop) a legkülönfélébb stílusokban jártas muzsikus ez alkalommal is tanúbizonyságát adja sokoldalúságának.
Az 1980-as évek elején Kovács Gyula dobos zenekarában tűnt fel; 1982 és 1984 között állandó tagja volt Pege Aladár együttesének, amellyel sz...inte egész Európát bejárta. 1987-ben Szakcsi Lakatos Bélával, Vasvári Pállal és Jávori Vilmossal megalapította a Magyar Jazz Quartetet, minden idők egyik legsikeresebb hazai jazzformációját, mely életre hívásának huszadik évfordulója alkalmából újra koncertturnéra indult, sőt vadonatúj lemezt is megjelentetett. Csepregi 1988 óta tagja, több éve pedig művészeti vezetője a legendás Stúdió 11 zenekarnak, mely nemrég kiszakadt a Magyar Rádió kötelékéből, s önálló formációként őrzi hagyományait és feszegeti saját korlátait.
A többszörös eMeRTon-díjas és nívódíjas szaxofonos több mint ötszáz lemezen működött közre, s olyan nemzetközi kiválóságokkal koncertezett, illetve készített felvételeket, mint Mike Stern, Russell Ferrante, Dave Samuels vagy Alex Acuna.
Születésnapos főhősünk és barátai, a magyar jazzélet sztárjai mellett az ünnepi hangversenyen színpadra lép a 2001 óta nemzetközi viszonylatban is sikert sikerre halmozó, öttagú Fool Moon vokálegyüttes, a hangszerük mestereiként és kiváló zenepedagógusként is ismert Saxprofessors, a nemrég új lemezzel jelentkezett Csepregi-Rátonyi Duó és egy ritka színfoltot jelentő csapat, a Baptista Harangzenekar. Csepregi produkciójához csatlakozva mindnyájan megmutatják, milyen különleges viszonyuk az improvizatív zenéhez.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.