Magyar közönségének érthetően szöget üt a fejébe, mért hívják a világ sokak szerint legjobb bendzsójátékosát éppen Bélának. Természetesen Bartók miatt, akit Béla Fleck szülei felettébb tiszteltek, ő maga mégsem klasszikus zenész lett. Eleinte gitározni tanult, majd meghallotta Earl Scruggs bendzsójátékát, melynek nyomán mintha tűzijáték gyúlt volna a fejében. A következő jelentős hatás akkor érte, amikor a hetvenes években eljutott egy Return To Forever-koncertre. Ekkor fogalmazódott meg benne, hogy a bendzsó hagyományos közegét, a bluegrass zenét a jazzel és a rockkal vegyítse.
Tizenkilenc évesen felvette első szólólemezét, majd kilenc éven át a New Grass Revival zenekar tagjaként koncertezett és készített lemezeket. Rajongói igen hálásak lehetnek annak a barátjának, aki figyelmébe ajánlotta Victor Lemonte Wooten basszusgitárost, ő pedig fivérét, Roy „Futureman” Wootent igyekezett beprotezsálni Fleck alakuló produkciójába, a hamarosan Béla Fleck and the Flecktones néven megalakuló bandába. Hosszú győzködés egyikükkel kapcsolatban sem bizonyult szükségesnek. A zenekar sikereit Howard Levy harmonikással alapozta meg, aztán pár évig trióként dolgoztak, mígnem Jeff Coffin szaxofonossal vált megint teljessé a kép. Így nyertek számos Grammy-díjat, zenéltek koncertjeiken évente félmillió rajongójuknak világszerte, és szerepeltek a legkedveltebb tévéshow-kban.
Fleck emellett írt bendzsóversenyt nagyzenekari kísérettel, kutatta a hangszer afrikai gyökereit - és néhány éve egyre többfelé koncertezik a szintén bendzsós Abigail Washburnnel. Kettejük tökéletes egymásra hangoltságának magyarázata, hogy ők ketten férj és feleség, s mindketten tisztelői és értői az Appalache-hegység muzsikájának. Washburn tizenöt éve egy pekingi jogi iskolát hagyott ott a bendzsóért, de e múltjából megmaradt, hogy koncertjein kínaiul is énekel.

Rendező: Müpa