Megalakulása, 1985 novembere óta a páratlan zenekar a zene és a kultúra nagyköveteként több mint ezer koncertet adott. Hazánkon és Európán kívül Ázsia, Amerika, Ausztrália és Új-Zéland számos városában arattak már zajos sikert, s olyan jeles, a legkülönbözőbb műfajokat képviselő művészekkel és együttesekkel koncerteztek közösen, mint például Boban Marković, Lendvay József, Szakcsi Lakatos Béla, Szenthelyi Miklós, illetve a Bartók Vonósnégyes és a Budapest Klezmer Band.
Repertoárjukon... klasszikus szerzők, köztük Liszt, Bartók, Kodály, Brahms, Bizet, Offenbach, Rossini, Johann Strauss művei is megtalálhatók.
A „Gyermekünk az életünk” Alapítvány egészségügyi intézmények, gyermekkórházak és mentőállomások támogatására gyűjt adományokat. A jótékonysági koncert keretében az Országos Mentőszolgálat megyei mentőszervezetei és a Szent László Kórház részére adnak át életmentő műszereket.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.