Az Apám ablakából az ég című előadás az élet egyik legfontosabb titkába nyújt betekintést: hogyan igyekszünk férfivá válni, hogyan történik meg mindez küzdelmesen, mégis észrevétlenül. Egy gyerek nézi az apját a biztonságot adó anyai ölelésből – ez a kezdőpont, erről a kedves helyről indul a „táncos kaland”. Ha azt mondjuk: „élet”, mindannyian másra gondolunk, éppúgy, mint amikor azt mondjuk: „apa”. Ezért a mi előadásunk nem több és nem kevesebb, mint késztetés, hogy – egy visszaemlékezés segítségével végül – mind ugyanarra gondoljunk: apánkra. A nő ugyanúgy része történetünknek, mint a férfi – hiszen nincs borsó a héja nélkül, és nem akad levél fa nélkül. Egyszerre kacsintunk a múltba és a jelenbe.
Az Apám ablakából az ég sokféle színpadi és hétköznapi eszközzel vezet végig egy képzelt történeten, nemcsak tánccal és zenével, hanem a bábszínház, a film és az élő szó eszközeivel is, járva a számunkra – és a nézők számára – kijelölt úton. Ez nem „hagyományos” táncelőadás, sem muzsikájában, sem tánclépéseiben, de minden egyes mozzanata a régi gyökerekből táplálkozik, a múlt őszinte tiszteletével rajzolja meg és ábrázolja – saját dalokkal, mozdulatokkal, sajátos formanyelvvel – egy apa–fíú kapcsolat sokdimenziós érzelmi kötődéseit. A darab egyben köszönet is: elmondjuk, milyen jó járni elődeink útján, elmeséljük, milyen nyomokat hagytak maguk után. Az előadásban megfér a fájdalom a szépséggel, a sírás a jókedvvel – ahol elférünk saját magunkkal békében. Egy gyerek nézi az apját, aki egy képre mered épp, ami csak csüng a falon – a képen talán egyikünk, talán másikunk les egy gyereket az ablakon át, aki az apját nézi épp…

Rendező: Nemzeti Táncszínház