A csodálatos mandarin

„Bartók zeneműve - bemutatása óta - a legtöbb alkotót (sőt számos európai művészt is) megihlette, és szinte a kötelező olvasmány érzetével hajtja a koreográfusokat, rendezőket, hogy megbirkózzanak az egyébként csábító feladattal, és megalkossák saját verziójukat. Én magam is évek óta kerülgetem a művet, s foglalkozom a gondolattal, vajon mit jelent nekem a történet.
Rájöttem, a darabban számomra nem a különös keleti úr, az utcalány és a csavargók viszonya az érdekes. Én egy viharos szerelem belső történéseit kutatom, és annak az elementáris vágynak a létrejövetelét, mely olyan erőt képes előhozni az emberből, amely ha kell, képes szétszakítani a körülötte lévő világot, és átlépni a realitások határát. Tehát Mandarinnak lenni egy állapot.
Bárkivel megtörténhet, aki eléri a vágynak és a szerelemnek azt a fokát, amelyen túl megszűnnek a külvilág törvényei, és az élete csakis egy belső, szexuális kényszerektől hajtott lét szabályait követi. Ily módon a Csavargók a külvilág, a Lány a vágy tárgya, a Mandarin a VÁGY megszemélyesítői.”
(Juronics Tamás)


A katona története
(A Szegedi Kortárs Balett, a Szegedi Nemzeti Színház és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója)

Az ember életében eljön a pillanat, amikor döntenie kell: hű marad-e önmagához, vagy eladja lelkét. Kinek is? Az Ördögnek? De vajon észreveszi-e a pillanatot, amikor mindez megtörténik? Hát, sajnos, általában nem igazán. Csak amikor már elveszítette régi énjét. Ekkor újabb kérdés merül fel: van-e visszaút? Lehet-e újra, aki egykor volt? És hogyan? Elveszíteni igen könnyű magunkat, szinte egy másodperc kérdése. De visszanyerni? Talán a szerelem? Talán…
A lelkét elcserélő ember örök téma minden nép kultúrájában. Az ördöggel harcoló kisember rendre feltűnik a különböző korok színpadain. És minden korban ott van, jelen van a kísértés. Nimwégai Márika a középkor ártatlan kisleánya elindul az úton, és bizony, megkísérti a Sátán: a szűzlányból parázna nőszemély lesz. A népkönyvek bulvárhőséből lett filozófus Faust eladja a lelkét a Sátánnak, a földi örömökért cserébe. Na és a vásári bábjátékok Vitéz Lászlója is napjában egyszer elpáholja az Ördögöt. Szűzlányok, filozófusok és népmesei hősök kacérkodnak, harcolnak az Ördöggel évszázadok óta.
Az Ördög nem alszik ma sem…
„Olvasásra, színjátékra és táncra” - írta Igor Sztravinszkij (1882−1971) A katona története (1918) című darabjának partitúrájára. Az első világháború rémséges kora szülte ezt a kis rémmesét, a lelkét eltékozló Katonáról. A cselekmény komplex módon jelenik meg a színpadon: miközben a narrátor végigvezet a főszereplő lelki útján, a zenekar, a táncosok és a prózai színészek egymást váltva, vagy épp egymásra játszva mutatják be az elkárhozás stációit.
Mert az Ördög mindig más módon kísért…
Zenés színház, táncjáték, mese, izgalmas thriller, szórakoztató bohóság: mindez együtt jellemzi Sztravinszkij különleges színházi művét.

Rendező: