A Corvinus Közgáz Néptáncegyüttest - Közgáz Néptáncegyüttes néven - 1948-ban alapította néhány lelkes egyetemista, s így egyidős az akkor Magyar Közgazdaság-tudományi Egyetem elnevezéssel létrejött intézménnyel, a mai Budapesti Corvinus Egyetemmel. Az elmúlt hatvan évben hét generáció váltotta egymást a próbateremben és a színpadon, s nem egy olyan táncos van, aki két, esetleg három csapatnak is tagja volt, hiszen nemcsak egyetemi évei alatt, hanem utána is sokáig gyarapította még az együt...tes tagságát. A főként a vidékről a budapesti egyetemre felkerült táncosokból kikerült új tagok mellett az időről időre megújult művészeti vezetés hozott új színt és lendületet a társulat életébe és munkájába.
Az ötévente megrendezett jubileumi előadások alkalmat adnak a korábbi és a jelenlegi táncosoknak a közös ünneplésre, egymás megismerésére, az emlékek felelevenítésére. Az idei műsorban egy csokorban láthatók az elmúlt hat évtized legjobb, legnépszerűbb koreográfiái - közel hatvan pár előadásában. A képzeletbeli időutazás során újra megelevenednek Gulyás László, Náfrádi László, Hortobágyi Gyöngyvér, Lévai Péter, Berta Tibor, Fehér Noémi és Jánosi Attila koreográfiái, melyek felölelik a Kárpát-medence tánchagyományait. A régi táncosok mellett természetesen a jelenlegi aktív együttes tagjai is színpadra lépnek, ők Deffend Irén és Sánta Gergő legújabb koreográfiát mutatják be.
Az együttes hagyományos kísérő zenekara, a Gázsa zenekar mellett mindazon zenészek meghívást kaptak a részvételre, akik több műsorban, vagy akár csak egy-egy „közgázos” mulatságban zenéltek, s ezáltal az együttes történetének fontos részévé lettek.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.