egy szünettel
Vezényel:
Közreműködők:
Verdi
A végzet hatalma – nyitány
Paganini
I. hegedűverseny, op. 6
SZÜNET
Saygun
V. szimfónia, op. 70
Kodály
Galántai táncok
Négy komponista négy olyan műve hangzik el a koncerten, amely szerzője pályája csúcsán született. Verdi a 19. századi olasz opera fejedelme, Paganini a virtuóz zseni kultuszának megteremtője, akit nemcsak a hegedűsök hallgattak ámulattal, de a zongorista Liszt is. Ahmet Adnan Saygun Bartók török barátja, aki Kodályhoz hasonlóan egész országa zenei életét igyekezett megszervezni, és nyugaton is elismert szerzőnek számított, Kodály Galántai táncait pedig nem lehet nem szeretni.
A Rigoletto, a Traviata és A trubadúr sikerei után Verdi lett az olasz zenei élet középponti figurája, sőt politikai szerepvállalásával az egységes Olaszország megszületésének egyik bábájává vált. A végzet hatalma már ebben a korszakban keletkezett. Nyitánya csokorba gyűjti az opera dallamait, mintegy előre hirdetve: népszerű mű következik. Paganinit az ördög hegedűseként emlegették, hiszen úgy játszott hangszerén, ahogy a korban senki más. I. hegedűversenyének már a koncepciójában is van valami boszorkányos: a mű Esz-dúrban szól, ami a zenekaron bársonyosan hangzik, de a szólista D-dúrban játszik egy fél hanggal feljebb hangolt hangszeren, így a szólóhegedű minden korabeli hangzásnál fényesebben, Disz-dúrban szól. Saygun V. szimfóniája egyben az utolsó is, szimfonikus alkotásainak betetőzése, a műben pedig a keleti hagyományú, nyugat felé orientálódó török zenét hallhatjuk. Saygunnal ellentétben Kodály nem a keleti kultúrát igyekezett nyugatosítani, hanem a német kultúrától függő magyar zenét visszavezetni saját gyökereihez. A Galántai táncok is e törekvés példája.
Rendező: Pannon Filharmonikusok
-
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.