A híres minnesänger, Wolfram von Eschenbach Parzival és Titurel című eposzaiból merítette Wagner a Parsifal ötletét, s a darabot eredetileg kapcsolatba akarta hozni a Trisztán és Izoldával. Az új, egyben utolsó operájának első vázlatára egy II. Lajos bajor királynak szóló ajánlást is írt még 1860-ban, ám a „nagy mű” csak 1885-ben készült el teljes egészében. A bemutatóra a II. Bayreuthi Ünnepi Játékok keretében, II. Lajos és az egész udvartartás jelenlétében került sor. Az uralkodó ez alka...lomra átengedte a müncheni Udvari Operaház zene- és énekkarát, ami jelentősen csökkentette a színrevitellel járó kiadásokat.
A dalmű Müpa-adaptációját 2006-ban mutatták be a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, majd 2009-ben ennek kicsit megújított változata szólalt meg. Fischer Ádám, a Budapesti Wagner-napiok művészeti vezetője és az operák karmestere felhasználta ez eltelt három évben Bayreuthban és a Müpában szerzett tapasztalatait. „Jobban ismerjük egymást. Engem a múltból főleg az érdekel, ami a jövő számára is felhasználható. A Parsifalnak, mint minden remekműnek, ezernyi kőbe vésett igazsága van. Olyan ez, mint egy szikla: mozdulatlan, egyedi és örök. Mégis, ha ugyanazt a sziklát egy másik szemszögből nézzük,a szikla egy újabb vetületére, 'igazságára' bukkanunk, ami szintén mozdulatlan, egyedi és örök”.
Rendező: Művészetek Palotája
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.