A Művészetek Palotája a Magyar Rádióval közösen immár harmadszor rendezi meg a Budapesti Wagner-napokat. A 2006-ban félig szcenírozott formában nagy sikerrel bemutatott Parsifal, majd A nibelung gyűrűje első két darabjának 2007-es, teljesen szcenírozott és szintén ünnepelt előadásai után 2008-ban a tetralógia valamennyi operája elhangzik a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben - a világon alighanem egyedülálló módon négy egymást követő napon is.
Fischer Ádám éppen a Ringgel mutatkozott b...e 2001-ben a Bayreuthi Ünnepi Játékokon, s az előadásokon nyújtott művészi teljesítményét az Opernwelt szakmai folyóirat „Az év karmestere” címmel ismerte el. A következő három évben is ő volt Bayreuthban a zenetörténet talán legnagyobb szabású ciklusának zenei irányítója, 2006-ban és 2007-ben pedig a Parsifalt dirigálta a Zöld dombon. 2007-ben megkapta a nagy presztízsű Eichala-serleget, amelyet Bayreuth városa adományoz azoknak a művészeknek, akik hosszú időn át kimagasló eredménnyel szerepeltek az Ünnepi Játékokon.
Hartmut Schörghofer szülővárosában, Salzburgban tanult díszlettervezést a Mozarteum Egyetemen, és nemzetközi hírnévre előbb díszlettervezőként tett szert. Rendezői pályafutása és Fischer Ádámmal folytatott együttműködése az eisenstadti Nemzetközi Haydn Fesztiválon kezdődött. Ma már - a díszlet tervezésével együtt egy szokatlan környezetben önállóan megfogalmazott összművészeti formaként - egyre inkább az operarendezés foglalkoztatja, s ő is komoly szakmai és közönségsikert könyvelhetett el a tavalyi Budapesti Wagner-napokon.
Németh Judit a Magyar Állami Operaház magánénekese, aki énekelt már a milánói Scalában, és 2000-től a Bayreuthi Ünnepi Játékokon is fellép. A Wagner-napokon 2006-ban a Parsifal Kundryjaként aratott sikert, 2007-ben pedig A Rajna kincse és A walkür Frickájaként. Idén mindkét szerepet újra megformálja, és nornaként Az istenek alkonyában is színre lép.
Christian Franz az első Budapesti Wagner-napokon Parsifal, a másodikon ugyancsak ünnepelt Loge és Siegmund volt, s 2008-ban a Siegfriedben is hallhatjuk. A bűvös vadász Max szerepében huszonkét évesen debütált, és már hamar jeles Wagner-énekesként jegyezték. Giuseppe Sinopoli A walkür előadásaira Drezdába és a Carnegie Hallba, Daniel Barenboim pedig több produkcióra Berlinbe hívta meg, s világszerte énekli A nibelung gyűrűje tenorszerepeit. Bayreuthban a Siegfriedben és Az istenek alkonyában lépett fel.
A szintén a visszatérő énekesek közé tartozó Hartmut Welker Alberichet három éven át énekelte Bayreuthban. A milánói Scalában is Wagner-operákban remekelt: volt Telramund a Lohengrinben, Klingsor a Parsifalban és Alberich a Siegfriedben. Ez utóbbi szerepben idén három operában is színpadra lép a Wagner-napokon.
A holland Jan-Hendrik Rootering 1982-ben lépett fel először a Bajor Állami Operában, ahol azóta szinte az összes nagy basszus szerepet elénekelte. Wagner-repertoárján Fasolt mellett Pogner, Gurnemanz, Hans Sachs, Daland és Hermann őrgróf is szerepel.
Az előadásokhoz kapcsolódó Műhelybeszélgetésen május 28-án 17.30 órai kezdettel a Művészetek Palotája Előadótermében különféle művészeti ágak jeles képviselői és más meghívott vendégek beszélgetnek a műsorról és a fellépő művészekről Fenyő Gábor zenei szerkesztő vezetésével. A Műhelybeszélgetések nyilvánosak, a belépés díjtalan.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.