Puccini
A Nyugat lánya - szövegét David Belasco drámája nyomán Guelfo Civinini és Carlo Zangarini írta
A Művészetek Palotája Puccini-évét záró előadáson - a zeneszerző születésének százötvenedik évfordulója előtt éppen egy héttel - az az opera szólal meg, amely a vadnyugat könyörtelen világát idézi meg - természetesen szerelemmel, féltékenységgel, bosszúvággyal, és nem kevésbé természetesen a Puccini kiapadhatatlan fantáziájából felbuzgó, örökzöld dallamokkal. A ritkán játszott remekmű „western az operaszínpadon”, nem csoda hát, hogy éppen Amerikából, a New York-i Metropolitanből indult diadalútjára. Az ősbemutatót 1910. december 10-én Arturo Toscanini vezényelte.
A budapesti előadás három főszereplője a magyar közönség előtt sem ismeretlen. A szenvedélyesen szerelmes és aktívan cselekvő Minnie-t a moszkvai Bolsoj sztárja, a keresett Verdi- és Puccini-énekes Olga Romanko énekli. A koreai Lee Jeong Won éppen Dick Johnson szerepében robbant be a nemzetközi operaéletbe a Wexfordi Fesztiválon. A Kolozsvárott született Alexandru Agache fellépett már a világ szinte összes vezető dalszínházában, s olyan rangos dirigensekkel dolgozott, mint például Daniele Gatti, James Levine, Fabio Luisi és Solti György, akinek utolsó lemezfelvételén ő énekelte a Cantata profana bariton szólamát.
Az előadáshoz kapcsolódó Műhelybeszélgetésen, december 10-én 17.30 órai kezdettel a Művészetek Palotája Előadótermében különféle művészeti ágak jeles képviselői és más meghívott vendégek beszélgetnek Fenyő Gábor zenei szerkesztő vezetésével. A Műhelybeszélgetések nyilvánosak, a belépés díjtalan.
Rendező:
-
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.