A Concerto Budapest soron következő hangversenyén a közönség két késő romantikus ritkasággal találkozhat, mindkettőben népi, sőt egzotikus ízekkel, hiszen Dvořák Hazám-nyitánya cseh dallamokat idéz meg, Saint-Saëns „egyiptomi” ragadványnévvel emlegetett zongoraversenyére pedig nemcsak a szerző luxori téli vakációja, de jávai, spanyol és közel-keleti zenék is hatottak. A koncerten közelebbi ismerősünk Schumann Negyedik szimfóniája lesz, valamint a mindig energikus és lelkesítő karmester, Takács-Nagy Gábor.
És akkor még nem beszéltünk az est szólistájáról, a harmincegy éves francia pianistáról: Lucas Debargue bár 2016-ban „csak” negyedik helyen végzett a moszkvai Nemzetközi Csajkovszkij Versenyen, mindenki őt ünnepelte, valamint elnyerte a Moszkvai Zenekritikusok Díját is. Kalandos életpályája nem úgy alakult, mint az ünnepelt sztároké, hiszen nem zenészcsaládba született, aránylag későn, tizenegy évesen kezdett zongorázni, valamint irodalmi-művészetelméleti tanulmányok miatt néhány évre félbe is h...agyta a zenetanulást. Most Saint-Saëns Ötödik (F-dúr) zongoraversenyét játssza, amely annak ellenére ritkán hallható, hogy a bemutató idején nagy sikernek örvendett a közönség és a kritikusok körében is. A szerző, akit többek közt egyiptomi nyaralása ihletett, tengeri utazásként hivatkozott versenyművére. A darabot Dvořák Šamberk drámájához komponált Hazám című kísérőzenéjének leggyakrabban - bár nálunk még így is ritkán - előadott tétele, a cseh dallamokkal átszőtt nyitány, valamint Schumann drámai Negyedik szimfóniája keretezi.
Rendező: Concerto Budapest
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Büféélmény – sorban állás nélkül
Az Átrium-büfében új étkezési szolgáltatásunknak köszönhetően lehetőségük van előrendelést leadni egy órával az előadás megkezdése előtt, így megszabadulhatnak a hosszas sorban állástól az előadás szünetében, és azonnal fogyaszthatják a megrendelt étel-, italféléket. Az előrendelés részletei elérhetőek itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.